Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Belezúgtál...

Talán egyszer túl teszem magam ezen az egészen. Mindenesetre azon vagyok. Vagy nem..Én már azt sem tudom mit csinálok. Egyer bőgök miatta, egyszer utálom, egyszer hiányzik, egyszer haragszom rá, s lekiabálom a fejét. Zavaros vagyok én mint a víz szélfúváskor. 

De valahogy a természet megnyugtat. Lehet nem ad feledést, de melegséggel tölt el. A madarak ciripelése, akárcsak az összes hang amit jelen pillanatban hallok. A nyári szabad levegő hangjai. A friss illatok. Annyira vártam már a jó időt. De annyira..Hu nagyon. 

-Na lenyugodtál?-szólított meg hirtelen valaki a hátam mögött, egyszerre ment fel a pulzusom, és a vérnyomásom. Lassan megfordultam, felé. S amit akkor láttam, nem lettem ideges, csak szimplán egy olyan érzés tört rám hogy sírnék, azért ami történt. Én csak ki akarok békülni és vele lenni, de hogy ő mit akar ezek után, franc tudja. Mivel arcán egy hatalmas mosoly kerekedett, ami előhozta mosolyráncait és gödröcskéit. Amit imádok. Egyenesen elájulok tőle. 

Nem válaszoltam, nem jött ki hang a torkomon. A szám engedelmeskedés nélkül lekonyult, parancsot sem adtam rá. Éreztem hogy a sírás hatalmába kerít, homályos látás elárult minden, asszem az államnál is éreztem a tüneteket. Nem akartam hogy így lásson, az egyik kezemmel végig töröltem szemeimet, alig láthatóan...Aha, csak ezzel az a gond hogy mindenhogy feltűnő...Mert ugyan meglátta, a mosoly már nem uralta arcát, aggódó tekintettel meredt rám, vizes fürtjei alól. 

-Lív, jól vagy?-kérdezett rá furán

-Persze-bólintottam, majd lassanként összeraktam magam belül. Asszem most már egy hatalmas páncélfal biztosít be, ami egyre erősebbé válik, bármi is történjék. De lehet hogy ez csak képzeletbeli, egy átlátszó függöny amit ismét odaképzelek...hm, hóbortos vagyok mostanság..

-Miért sírsz?-vonta fel szemöldökét aggódva s számon kérve

-Ne kezdjük jó?-zártam rövidre a témát elkeseredve

-Akkor most megbeszéljük-bolintott tudatosan, kisimult ajakkal. De úgy nézett mint akinek már elege van ebből és unja. 

-Aj, látom hogy te se akarod. Ne erőltessük már ami nem megy-fogtam fel lazán..öhmm vagyis próbáltam..

Egyszerűen kikerültem s a busz felé tipegtem, ami épp kiállt a parkolóból. Hajamat vitte hátra a szél, alig győztem vissza sepregetni vállam felett. 

-Szeretlek!-mondta ki halkan. Azonnal kirázott a hideg, s libabőr öntötte el bőröm felszínét. Fázni kezdtem, szinte reszketem. A felfogásom néha gyenge, de ezt pontról pontra megjegyeztem. S mintha egy képernyő képet készítettem volna, szemeimmel, úgy maradt meg a poros föld, ami abban a pillanatban szemem kiszúrt, s nem mozgott tovább. Látjátok! Egy ennyike kis gondolat tőle, szabályozza életem javát, s ilyen könnyen. Ez van, Lív fogd fel..menthetetlenül belezúgtál ebbe a Norvég popsztárba...