Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

ÉN, ÉS A ZENE...

Az életemben olyan pillanatok tűntek fel. Amiknek egyszer hátat fordítottam. Félre tettem őket. De ezen a héten vissza tértek az életembe, és maradtak. Kisértették a napjaimat.Minden kis emlék megjelent. Mert vissza hozta őket. Ő. Aki a legjobb barátom volt. De....csak volt, ugyanis, ő nem emlékszik rám, úgy viselkedik mint egy idegen. Mintha sosem ismert volna. És ennek az egésznek az oka hogy elköltöztem erről a helyről, de vissza jöttem. Vissza jöttem..mert hiányoztak, vagyis ő hiányzott. De mikor meglátott, csak egy tini lány voltam. Semmi több. Meg akart ismerni. Ahelyett hogy gondolkodott volna. Igaz hogy megszakadt köztünk a kapcsolat, de...Nem változtam annyit amennyit ő hisz. Én még mindig ugyan az a lány vagyok, akit sikerült csupán csak egy mosollyal megnevettetnie, akit szimplán megölelt mert szomorú volt, és azt érezte....azt éreztem, hogy ha ő ott van, nem kell félnem. De ez egyszer elszállt. És nem tért vissza.És hogy kis a franc vagyok? Magyarázok itt, de be sem mutatkozom. Mondhatnám hogy egy lány a sok közül aki rajong érte. Had javítsam ki magam RAJONGOTT érte. Mert ő már nem az akit megismertem. Már megint róla beszélek, kicsit vissza...és hogy ki vagyok. Mint mondtam egy lány, teljesen átlagos. Aki a táncnak szentelte az életét. És miért pont a táncnak? Gőzöm sincs. Talán csak azért mert emlékeztet valakire. Aki régen fontos volt nekem. Vagy nem is tudom már..

Se szép, se menő. És ráadásul a nevem is borzalmas....Olivia Larsen. Egyenesen utálom!!! Kiráz tőle a hideg. És az életem többi idegesítő része. Vagyis engem nem idegesít, de a szüleimet nagyon is....Valahogy sosem voltam az a barátkozós fajta. Inkább a hátteret választottam mint a középpontot. Maradtam aki voltam. A lány, fiús stílussal. De miért lettem ennyire fiús? Ez olyan kérdés amire soha nem tudok majd választ adni senkinek. Nem is azért mert tetszik, és nem is azért mert menőnek tartom. Talán teljesen más oka van. Vagy teljesen egyszerű. Csak valahogy nem találom a választ? Kíváncsi leszek az "új" életemre, vagyis nem is új csak a régebbi folytatása. Egy kis faluban....Pontosabban Troforsban. Életem legjobb éveit töltöttem itt. De hogy hogyan is folytatódik? Talán ideje lenne bele kezdeni....

Február 18...

Az utolsó napomat játszom, Osloban. A fővárosban. A szüleim döntésére, visszaköltözünk. A szerintük nyugatabb környékre. Ugyan olyan zajos. Semmi különbség. Ma már nem is mentem suliba, mivel kiírattak. Délután meggondoltam utoljára benézek a "szent" helyemre, a tánc stúdióba. Hiszen mégis, itt töltöttem a napjaim javát. Nehéz volt megválni tőle. (most úgy beszélek mintha csak az enyém lenne. Pedig nem) Benyomtam a laptopomon az egyik kedvenc zenémet, és az  csak vitt magával. Élveztem a zenét, ami a hangfalakon át jutott ki. Kikapcsolt az agyam. Csak két valami létezett. Én, és a zene.....Az volt az utolsó megmaradt pillanatom, Osloból. Mert erre pár órával már indultunk is. A kocsiban elaludtam, szinte az egész úton ébren sem voltam. Nem akartam tudni semmiről. Besüppedtem a hátsó ülésre.... A húgom keltegetésére keltem. Pontosabban rázogatására. Nagyon izgatott volt, de hogy miért? Én sem tudom. Talán azért mert sosem járt még Troforsban, vagy csak azért mert várja a sulit. Igen, tényleg várja....Úgy tűnik egy stréber húgom van. De lehet hogy csúnya szó az hogy stréber, használjuk inkább hogy imádja az iskolát. Sokszor ő még az én leckémet is jobban érti mint saját magam.  De azért szeretem. Hiába különbözünk. Nagyon sok dologban.  Van pár közös pontunk is. Amit senki sem ért köztünk. Még a saját szüleink sem. Ő most töltötte be a 12-tőt. És a könyveket bújja, én ilyenkor már alig ha törődtem a tanulással. Állandóan a kütyüim voltak a kezembe. Neki pedig a könyv. Pedig nem is látszik meg rajta. 

-Oké, ébren vagyok. Ne rángass már Paula!!!-kiabáltam rá. Majd ő mosolyogva kicsatolta a biztonságiövét, és kinyitotta a kocsi ajtót. Hallottam az egymást követő katonásakat, az övekből. Vettem egy mély levegőt és kitekintettem az ablakon. Megpillantottam azt a kertet, azt a házat...ahol eldöntöttem, táncolni szeretnék. Mindig emlékezetes marad. Vissza tértem a való világba, ugyanis kizökkentettek.