Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Szeretlek hercegnőm..

egyik pillanatban csak a távolba bámult, semmi nem hagyta el a száját, még egy pisszenés sem

-Na mi van? Néma lettél-nevettem el magam

-Semmi csak most fogtam fel igazán hogy te nem leszel itt mellettem. Megint elmész. És kezdődik megint elölről minden.-sóhajtott

-Aj manó-hozzá bújtam. Mire ő megölelt. 

-Sajnálom-szakította meg a csented

-Ugyan mit?-figyeltem fel zavart nevetéssel

-Mindent. Hogy mikor megtudtam hogy elmész kiakadtam. És haragban váltunk el. És mikor vissza jöttél. Tudom bunkó voltam. De csak nem tudtam tovább. Mert te felbukkantál, és újra felkavartad az életem. 

-Semmi baj-ejtettem ki a számon

-De baj. A legjobb barátom voltál. Aki mindig mellettem volt. Nem kellett volna ilyeneket csinálnom. Főleg azok után amiken átmentünk. Mellém álltál mikor más nem.-

-Hisz ez egy legjobb barát dolga-mosolyodtam el. Pár perc múlva...-lassan menni kéne, már tuti észre vették hogy kiszöktem-elindultunk haza felé. Kézen fogva mentünk az úton. Néha elkerült minket pár auto, vagy épp egy-egy kerékpáros. 

-Lehet hogy ez kicsit furcsa kérdés, de mióta vagy te belém esve-nézett rám mosolyogva.

-Nem is tudom.-tettem zsebre az egyik kezem-Talán azóta mikor először megvártál suli után. Már akkor tél volt. És mi jégen próbáltunk csúszkálni. De végül mind a ketten elestünk. Abban a pillanatban pedig a hó hullani kezdett. Az volt a legjobb-hajtottam le a fejem mosolyogva, a számat beharapva.

-Csak akkor? Hát akkor ezt én nyertem meg.-mosolyodott el. Olyan aranyos volt. 

-Miért te mikor?-nevettem el magam

-Hát..Az is szintén télen volt. Csak egy évvel korábban. Mikor kergetőztünk az osztállyal. És te fára másztál a fogó elől. Én pedig pont arra futottam. És viccelődtem veled. Akkor meg te megcsúsztál, és leestél. De nem a földre-rázta meg a fejét

-Hanem a te karjaidba-nevettem el magam kedvesen.-Azon a napon nagyon hősnek érezted magad-nevettem

-Hát akkor nagy menő voltam.-és ekkor haza értünk. Én megálltam nagy levegőt kifújva.

-Hát akkor itt vége-nyeltem egy nagyot ő megint megrázta a fejét

-Mi az hogy vége??. Hallod csajszi, ki mondta hogy lemondok rólad? Na de nem ám. Elintézem én hogy ne felejts el. Minden nap zaklatlak majd. És annyiszor leplek meg ahányszor csak tudlak. És mikor vissza jössz. Én leszek az első aki megölel. Akihez először hozzá bújsz. 

-Annyira szeretlek-ejtettem ki. Mire ő megcsókolt. Mire valami csodás dolog történt. Éreztem hogy valamik folytonosan rám szállnak. Mikor pedig elengedtem Martinust és fel néztem. Hó pelyhek sokaságát láttam leszállni az égboltról. Csak néztem, varázslatos volt. 

-Nem akarok bemenni. Kitudja mikor látlak utoljára-döntöttem neki a fejem, ő pedig átölelt, majd puszikat adott a fejemre. 

-Szeretlek Hercegnőm-szorított magához. Ezzel megcsókoltam. Majd szép lassan elhátráltam tőle. A szívem szakadt meg mikor be kellett mennem. Csak gyorsan felfutottam a szobámba szerencsére nem tűnt fel senkinek hogy nem voltam itt. Aznap este elindultunk Trofosból. Már a repülőn ülök, ami Magyarországra tart. Még midig előttem látom mikor azt mondta "szeretlek hercegnőm" attól pedig a hideg ráz mikor a bőröndjeimet fogva léptem ki a házból és tekintettem át az ő házukra, ahol az ablakban a két iker ácsorgott, s onnan integettek nekem. Hiányoznak, de nagyon. Pár órával később egy számomra idegen országban értünk földet Ivettel. 

A maraton amit ígértem, nem nagyon fog össze jönni sajna. Mivel annyira türelmetlen vagyok, hogy annak határa nincs. Nem bírom megállni hogy amit részt megírok, ne rakjam ki azonnal. Remélem ezért nem haragszotok