Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Végül is az van...

  Végre kezdtem megnyugodni. Már nem sírtam. De még mindig belül meghaltam. Nagyon rosszul éreztem magam. Zörgésre lettem figyelmes az erkély felől, pontosabban huppanásra. Megijedtem, félve próbáltam kinyitni az ajtót, hiába féltem kíváncsi voltam. Ha betörő csak leüt és vége nincs több bajom. De mikor kiléptem egy ismerős alakot láttam, kapucnival a fején. Ő volt az, a kapucnis srác.  Mikor meglátott csak hirtelen magához ölelt. Én újra sírni kezdtem. Vagyis csak könnyeztem. Ő még mindig szorongatott. Mikor így álltunk, éreztem hogy bízhatok benne, pontosabban..biztonságban érzetem magam, mint minden egyes percben mikor ő velem van. Ezt az érzést pedig csak ő váltja ki belőlem. Nem is csoda. 

-Nem érdekel, milyen messzire mész. Az se ha örökre. Én utánad megyek, állandóan melletted leszek. Nem engedlek el. Mert végre megkaptalak, senki nem fog tőlem elvenni, soha többé-megpuszilta a fejemet, én szorosabban öleltem, soha többet nem akarom elveszíteni. Ha kell veszekszek a szüleimmel, de még egyszer nem hagyom itt.-Kiérlek ne sírj, mert ez így rosszabb. Jó? Nem lesz baj. Max abból hogy kiszöktem otthonról-nevette el magát. Amire már én is nevetem.- ezért megérte. 

-Nem akarok elmenni-döntöttem a mellkasának a fejem.

-Tudom..figyelj, megoldjuk.-Pár percre erre már a szobámban voltunk. Feküdtünk az ágyon, a fejem még mindig a mellkasán foglalat helyet. Úgy ölelt át. Hallgattam a szíve dobogását, majd minden elhomályosodott. Elaludtam. Párszor éreztem fémálomban, hogy a két karjával átkarol. Iszonyú jó érzés volt. Reggel mikor felébredtem reményekkel voltam tele. Mikor pedig felültem az ágyon, hiány érzetem lett. Valami hiányzott. Eltűnt. Nyomát sem láttam Martinusnak. Mikor vállat vonva néztem meg a telefonom egy üzenetre figyeltem fel. Martinustól jött. ~El kellett mennem, majd suliban találkozunk hercegnőm~ Először csak mosolyogtam, majd  ezután leesett. Nem említettem neki, hogy nem megyek ma suliba. Hogy apu megtiltotta. Vajon most mit fog hinni. Azt hiszi majd hogy baj van. Végül is az van, csak még nem akkora. Megpillantottam az időt. 7:35. akkor most mi legyen, gondolkozz Olivia. Neten nincs fent, a számát nem tudod. Csak gyorsan felpattantam, össze készülődtem, a táskámat megfogva viharzottam le a lépcsőn. A suliba sietve. Hátha el felejtették a tegnap történteket. Mikor nyomtam volna le a kilincse a kijutáshoz. Mikor valaki megzavart ebben

-Á á á, gyere vissza. Mit beszéltünk tegnap?-lépett elő apu

-Léci apu ma had menjek, csak ma. A barátaimtól legalább had köszönjek el. Azt fogják hinni baj van. Kérlek!!!-könyörögtem neki

-Majd elköszönsz tőlük telefonon. Nincs időnk ma már az iskolára.-majd a telefonom a kezemben csörögni kezdett. Valaki hívót, mikor feloldottam Martinus képe jelent meg, várta hogy felvegyem. Épp mikor húztam volna el a felvétel gombot, apu idegesen kapta ki a kezeim közül a készüléket.-már megint ő. Nem meg mondtam hogy nem beszélhetsz többet vele-kiabálni kezdett. Nekem pedig a könnyim potyogtak. Elege lett a csörgésből. Felvette a telefont...

Sziasztok. Tudom..tudom, lehetne hosszabb is. Meg jobb is. De ma csak ennyi telt ki tőlem. Bocsánat hogy nagyon ritka ha válaszolok a kommentjeitekre, csak örülök ha egy-egy részre jut időm, ezért tényleg bocsánat. De egy kis spoiler...lassan számíthattok rész maratonra :) Persze ha csak szeretnétek! (;