Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Miért tőlem várják el??

  . Nem volt erőm menni. Lekucorodtam egy fa tövébe. Felhúztam a két lábam és arra dőltem le. Ott ültem egy magam. De már nem sokáig...Valaki megérintette a vállam. Mikor felpillantottam, egy sötét alakot láttam, nem is sejtettem ki lehet az. Pár percre rá, arra eszmélek hogy az az illető ott ül mellettem, és meredt a felhős távolba. Párszor ki nézett a kapucni alól. 

-Jó hogy újra itt vagy..Nem is sejted mennyi minden változott. Mióta elmentél-hallottam Marcus hangját a kapucni alól. Nem tudom hogy nem vettem észre.

-Mármint mi?-Tértem ki egy felmerülő témára

-Megváltozott...és elszállt magától-hajtotta le a fejét

-Mégis kicsoda?-mosolyogtam értetlenül

-Martinus....mióta itt hagytál minket. Ő bunkó. Nem foglakozik semmivel, és senkivel. Olyan dolgokat nem vesz észre, ami a szeme előtt zajlik. És az éneklésbe zárkózott. A szemében csillogó siker, elvakította-sóhajtott. Én csak meredve bámultam a földre. Nem tudtam elképzelni hogy mi lehet ennek az oka. Hisz ő volt a legkedvesebb ember akit valaha ismertem. De igaz..mindenki változik..valaki jó irányba, de a kivételek többen vannak. 

-Hát én ezzel nem tudok mit kezdeni-vontam meg a vállam

-Nem tudsz mit kezdeni? Hallod csajszi, te is aztán megváltoztál. Már nem az a lány vagy aki megtesz mindent az álmaiért?-állt fel

-Az álmaimért igen.....de egy hülye gyerekért minek?-értetlenkedtem

-Mert miattad lett ilyen...-nyögte ki, és szomorúan pillantott rám

-És most mit vársz? ugorjak a nyakába? vagy mi??-akadtam ki

-Nem, azt nem érdemli meg. Én csak annyit kérek. Hogy beszélj vele. Mind kettőtöknek jót tenne-tanácsolgatott, de én meguntam, és leléptem. Még hogy beszéljek vele?! 1, meg sem ismert. 2, Ha el van szállva magától akkor én mi a szart kezdjek vele??? Ezt is magának köszönheti. Nem is próbált megkeresni, vagy fel venni velem a kapcsolatot. És fogadok ez mind azért volt mert jobban tetszett neki, nélkülem az élete. És én csak egy fedő sztori voltam. Hogy legyen kire fognia. Az estém nem volt a legjobb. Csak bámultam ki a fejemből, na de nem miatta. Ne essünk túlzásokba. 

Reggel ismét az ébresztőm rikácsoló rock zenéjére keltem (biztosra megyek) Csak heverésztem, nem volt kedvem felkelni. De muszáj volt. A fürdőbe belépve, nem láttam mást  a tükör előtt, mint egy kétségbe esett lányt. Aki menekülni akar a problémák elől. Míg nem rá kellett jönnöm, hogy hiába az egész aggodalom...nem érdekel a véleménye, és semmi vele kapcsolatos ügy. Megváltoztam, nem függök tovább tőle, mint mielőtt elmentem. És ha nem is leszek egy vagány lány a suliba, annyi bajom legyen. Mert nekem nem kell az hogy a nyakamra járjon, és hogy több sulitársamtól azt hallgassam mit régen "te beszéltél vele?" Minden percben ez a mondtad hangzott el a fülem mellett. Mikor végre beértem a suliba, ugyan is gyalog mentem. Mivel anyunak ma állás interjúra kellett mennie, és nem ért rá minket elvinni. Paula a lépcsőn ölelve köszöntötte az új barátnőjét, majd bementek az épületbe. Én meg csak egyedül ballagtam végig a folyóson, az osztályom felé. Eközben egy pár tekintet igazán rajtam maradt. Oda beérve, mindenki Szana szét volt. A fiuk és a lányok, külön külön. Mint két banda. A fiuk az asztalokat, össze tolták és azon ücsörögtek. A csoport élén ott volt Tinus, mint a menő gyerek. Végig pillantottam rajtuk és mentem is a saját csoportomhoz. Na ebbe a csapatba már egyenlőség volt. Se különc, se főpicsa. Végre. A lányok többségének a szeme, folyton az engem fürkésző fiún járt. De én csak a barátnőimet bámultam. Figyelmen kívül hagytam. De egyszer megunta. És más irányt nézett ki magának. A nap folyamán, az izgi részek kimaradtak. Vagyis majdnem..Az utolsó óránk tesi volt, én utolsónak maradtam az öltözőbe. Éppen én is készültem távozni. Kiléptem az öltözőből, és szembe találtam magam valakivel...