Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Mi történt ma, de most komolyan...

-Pihenned kéne, miért vagy fenn?-hallottam valakinek a hangját. Valaki...Olívia, a valaki alatt mindenki tudja kit értesz. Annyira még nem verted be a fejed hogy az ő hangját elfelejtsd. Ha jobban belegondolok, jobb lett volna jobban beverni a fejem...hátha az is kiesik..

-szerinted tudok aludni?-sziszegtem fel semmitmondóan. És azt hiszem cseppet sem érezte át helyzetemet...

-más emberek ilyenkor aludni szoktak-nevetett fel, majd valamilyen oknál fogva, se perc alatt fent volt mellettem. Nem szóltam rá hogy ne másszon fel..teljesen el voltam havazva. Azt sem tudtam mi történik. 

-Hát ez az, de én nem vagyok más-ráztam fejet emelkedett vállal. Nyomott egy olyan "haha" jellegű nevetést majd megszólalt.

-azt én nagyon jól tudom-húzta el száját mondata után, s tovább könyökölt a korláton. Én pedig úgy álltam mellette mit egy fadarab, kezeimmel fogtam a korlát legfelső részét, de csak álltam, semmitmondóan. És azt hiszem feltűnt neki hogy egy vékonyka nevetés nem esett ki  a számon...nem hogy jött.-mi a baj?-fordult felém, szemei nagyra nyíltak..és úgy látszik tényleg érdekli, vagy megint bedőlök egy Gunnarsen csapdába..hm annyira nem bánnám...

-mi lenne?-nevettem fel kínomban-nem emlékszek semmire-vontam vállat szerencsétlenül.

-Hogy érted azt hogy nem emlékszel semmire?-kapott azonnal felém, s úgy nézett ki mint aki nem áll meg a lábán..Szemei nagyobbak voltak mint eddig, a meglepettség mintha rideg félelemmé alakult volna...furcsa ez a gyerek mostanában..

-Úgy hogy az még megvan hogy mentünk Sel-el a focipályára, de hogy miért és mi történt azután, az kiesett-hadováltam idegesen, s akkor már én is a korláton könyököltem...Ő pedig csendben figyelte kiborulásom. Biztos jó móka volt..Bah..

-na ezt most még egyszer..-gondolkozik el-szóval, nem emlékszel semmire? Tényleg semmire?-próbált valamit kicsikarni belőlem, de azt hiszem még ő sem tudta mire gondol

-Semmire!-állítottam le egyből-Mi történt amire annyira emlékeznem kéne?-firtattam a témát továbbra is. Vártam volna válaszát de nem kaphattam. De ő ahogy jött úgy is ugrott le az erkélyről, és elsietett. Össze ráncolt szemöldökkel próbáltam kivenni hogy miért siet...mi történt ma, de most komolyan..

Pár hét múlva...

Hogy mi történt ennyi idő múlva? Hogy miért nem írtam ideáig? Egy oka volt..pontosabban kettő. AZ egyik, semmi lényeges nem történt velem, csupán csak a szokásos. A másik pedig amire mindenki kíváncsi...Martinus bunkó, ismét. (vagyis ma kezdte el, egész idáig úgy tűnt újra jóban vagyunk, aha..rábasztam. Megint!)Szerintem ő is beverhette a fejét, elfelejtette hogy megint feljött hozzám az erkélyre, aztán szó nélkül lelépett...ki érti ezt a gyereket?!?! bah. És hogy most mit csinálok? Azt hiszem készülök életem legnagyobb veszekedésére. De nem tehetek róla, én csak tudni szeretném az igazat. 

-Martinus.-álltam meg a pálya szélén. Össze kulcsoltam karjaimat testem előtt...s bámultam. Ő megfordult..fekete póló volt rajta, világos farmerrel....nem, nem néztem ám meg....Beletúrt hajába amit folyamatosan fújt a szél, s lassan odasétált hozzám. Mintha csak szívességet tett volna, úgy nézett rám.-Miért nem mondtad?-kezdtem bele..igazából számon kértem.

-Kellett volna?-szalad fel szemöldöke..mintha kényszerből ácsorogna itt előttem. Vissza tért a nagyképű énje..hurrá!!! :(

-Miért, nem?-fagytam le egy pillanatra. Azt hittem ennél már nem is lehet bunkóbb...

-Nem tartozom neked magyarázattal-röhögött fel akkora gúnnyal hogy az omg!. Aha, szóval így állunk, akkor játszunk így..

-komolyan?-eresztettem le kezeimet flegmán, majd bele néztem a szemeibe-Azt hittem ennél nagyobb barom már nem lehetsz.-röhögtem fel kínomban-de tévedtem. Mint mindig-vontam vállakat enyhe fezsültséggel. Nem figyeltem a pályán lévő többi személyt. De biztos voltam benne hogy ők figyelnek minket. Nincs olyan amiről Chris le akarna maradni. Főleg ha az egy dráma...az instagram profilja szerint a mi veszekedéseinket "komálja" a legjobban...igen, ő még használja ezt a szót..

-Miért kellet volna szólnom, azt mond már meg-kiabálta el magát. És aki még nem nézett ránk, mostanra már tuti rajtunk járt tekintete.-úgy is megtudtad volna, minek rontsak mindenen?-Lépett közelebb-De tudod mit? Jobb is ha így tudtad meg, legalább lezavartam egy elköszönést...úgy négy perc alatt-nézett az okos órájába mélyen. Én pedig el sem hittem amit mond..ez nem az a Martinus..Mi történt vele? Tegnap még tök jó fej volt, most meg mintha kicserélték volna..vagy minden második nap ilyen? 

-Tudod, életemben nem csalódtam valakiben akkorát mint benned.-léptem hozzá közel, nem akartam kiabálni, mivel ez csak ránk tartozik. És amint kimondtam ezt a mondatot, az az önelégült mosoly az arcáról lefagyott.-Csak azt nem tudom megérteni hogy miért kellett hazudnod? És átverned...-mondtam lelombozva, de a csengésekben ott lapult a flegma nagyképű lány..amit mindig előhoz. Mindenkiben van egy ilyen, amit egy vagy több személy hoz elő..és annak parancsolni lehetetlen.

-Lív, köztünk már nincs semmi-mutatott közénk-nem akarom hogy azt hidd-rántotta meg fejét semmitmondóan, száját pedig ismét gúnyra húzta

-Mindig ezt mondod mindenre. És sosem válaszolsz a kérdéseimre-pislákoltam nagyokat, de mind ezt olyan hangon mondtam ahogyan gondoltam is. Minden betűje komoly volt.-Legalább egyszer őszinte lehetnél velem. Annyit még megérdemelnék...