Kiárusítom a létem.
Ott lesznek az árverésen
Mind a magány, méreg, könnyek,
Önostorozás is – jönnek.
Eladom lelkem a magánynak.
Ülj itt csendben és figyelj csak,
Busásan fizet majd nekem,
Mától Pusztulás lesz nevem.
Következő áru: hol van?
Cafatos szív, alig dobban,
Süket fülek és vak szemek,
Bomló test s kifolyt könnyek.
Facsart agyvelő, csontok és inak,
Romlott elme, szakadt ajkak.
Nincs érték egyéb, csak lelkem,
Másért senki ne fizessen.
Vége is az árverésnek.
Te még itt vagy? Akkor nézd meg,
Mi az, amit kínálhatok,
Egy fillért se kell kiadnod.
Tévelygő, örök létemet
Ingyen is odaadom neked.
Vedd el, tartsd meg magadnak,
Soha vissza ne hozzad.
Némán üvölt bennem a Semmi,
Haza kéne most már menni
De hol is van az én otthonom?
Már az enyészethez tartozom.
Lebomlok elemeimre,
Meg se kérlek, hogy szedj össze.
Mosolyom is rothad. Nézd meg.
Szemem helyett csak két üreg.
Szívem, habár egészséges,
Figyeld csak meg, milyen férges.
Ennyi vagyok, voltam, leszek:
Egy árny, aki épen is beteg.
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
