Túl sokáig hallgattam már
És maradtam csendben,
Csak tűrve, hogy az ár
Velem együtt menjen
Hagytam magam sodródni
És hangomat elnyomni,
De vannak dolgok, amik változnak,
Régi eszméket követnek újak.
Hosszú utat tettem meg,
Hogy idáig eljussak,
Elégszer éreztem kétséget,
És feneketlen fájdalmat
Épp elégszer összetörtem
És vesztettem el a hitem
Hogy rájöjjek, és tisztán lássam
Azt, mennyire elegem van.
Most már igenis megszólalok,
Még akkor is, ha rosszat,
És akkor is, ha mind leszóltok,
Nem értve szavamat
Felállok, és most már élek,
Nem csak némán létezek,
Megtanulok lélegezni
És mindig csak előre menni
Mert már nem félek az lenni,
Aki mindig is akartam,
És nem hagyom azt elnyomni,
Ki vagyok valójában
Új célokkal, melyekért kitarthatok,
Elvekkel, melyekért harcolhatok,
Halvány reménnyel, kevés hittel,
De mégiscsak épp eléggel.
Mert nem fogok úgy élni,
Hogy mások szabnak korlátot,
Nem akarok többé félni,
Hogy esetleg hibázok.
Követem saját igazságom,
Ha tévedek, azt sem bánom,
Mert minden egyes tévedésem
Csak erősebbé tesz engem.
Nem fogom soha többé
Leszegni az államat,
Nem válok egy kisegérré
Csak meghúzva magamat
Most már igenis megszólalok,
Elveimből lejjebb nem adok,
S ha ezernyi láb tipor is majd el,
A büszkeség lesz, mi újra felemel.
▪
mert törött vagyok, és az leszek örökké, mégis a büszkeségem lesz az, ami mindig visz tovább. az elveim, melyek mellett örökké kitartok.
csak felszegem az állam, és megyek tovább, mert tudod, a büszkeségemért bármit.
أنت تقرأ
Verseim
شِعر____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
