Vége lett, és én már megint itt vagyok,
Zuhogó esőben ázva –
A szakadék szélén vacogok,
Vége mindennek, hiába.
Nem mondom, hogy nem rettegtem,
Az első pillanattól tudtam,
Hogy szétomlik végül minden,
S látod, mindig igazam van.
Már nem vagy itt, hogy megfogd a kezem,
Bár mindig is magamnak fogtam,
S a döntést, melyért meg kell fizetnem,
A legvégén mégiscsak én hoztam.
Elsétálok, miután lábaimat törted,
Elrepülök, bár szárnyam megszaggattad.
S tudom, hogy te sem így tervezted,
De nem leszek az, aki így is marad.
Magam otthona voltam mindig,
De téged is befogadtalak,
Most, hogy itt vagy, hát nézd végig,
Hogy omlanak le e falak.
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
