Ásóval a kezemben megpihenek,
Fárasztó munka gyenge kezeimnek.
Lelkem mégis inkább mintha
Karjaimnál jobban fájna.
Féllábbal már a sírban állok,
S nem tudom, hogy merre zuhanok.
Hívogat az ég, de vonz a mélység,
Melyik a jó út? Nem tudom még.
Ott állok a sírom mellett,
Mosolygok, mert készen is lett.
Most feküdjek talán bele,
Vagy lépjek vissza az életbe?
A föld mélyén oszladozni,
Féreg-vacsorává válni?
Gondjaimat elfeledni,
Végre-végre megpihenni?
Tovább élni és szenvedni,
Terhek alatt megroskadni?
Lélegezni, sírni és nevetni,
Mindent egyszerre érezni?
Nem tudok dönteni, nem,
Hagyom, Isten döntsön helyettem.
Akárhogy is folytatódik a történet,
Sorsommal igenis szembenézek.
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
