Leszáll már az éjszaka
lomhán, észrevétlenül,
Rám borul fekete fátyla,
arcomra holdfény vetül.
Puha, végtelen feketeség
melyen ezüst hold szövi át
láthatatlan tündérként
halovány, fehér fátyolát.
Felnézek a sötét égre,
néhány csillag pettyezi.
S néma feketesége
Lelkemet is betölti.
CZYTASZ
Verseim
Poezja____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
