Rezignáltan ücsörgök romjaim felett,
Nem félek már, hogy maga alá temet,
Érzek még, vagy talán csak képzelem,
Kóválygok a sötét fellegekben.
Nehéz leírni furcsa állapotom,
Hogy ki és hol vagyok, már nem tudom
Elvesztem, és nincs, ki rám találjon,
Egyedül kell hát újra boldogulnom.
Az élet még nem enged el engem,
Kapaszkodik belém kétségbeesetten,
Ha megóv a haláltól, hát én is óvom,
Amíg csak lehet, belé kapaszkodom.
▪▪▪
Tudom... tudom. Nem egy gyönyörű vers, és talán a mélységét is csak én magam érzem.
Hazudnék, ha azt mondanám, már letettem arról, hogy igazán jó verseket írjak, de hát... Majd megtanulok – vagy pedig azt tanulom meg, hogy nem vagyok rá képes. Nem baj... Nem fáj. Már nem. :)
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
