Eltévedtem
a ki nem mondott gondolatok
és a rosszkor kiejtett szavak között,
Ez életem:
egyre halmozódó gondok,
gyűlő felhők a fejem fölött
Elvétettem
a dobást, mikor a boldog életre
céloztam, s maradt a nagy semmi,
Még emlékszem,
mikor nem borult éj lelkemre,
s volt még miért felkelni.
Megígérem
mégis, és nem másnak: magamnak,
hogy eloszlatom majd az éjt,
Szívből hiszem,
elűzöm majd a viharokat,
de addig elrejtem a reményt
A lelkemben,
hogy ne törhessen felszínre,
míg csak hazug ámítás volna.
De nem felejtem,
hogy eljön majd az ő ideje,
és beköszönt teljes valója.
أنت تقرأ
Verseim
شِعر____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
