Sírod leszek.
Oly sok dolognak már
temetője lelkem,
elfér még egy halott remény,
úgy gondolom, bennem.
Leszek hát koporsód.
Te pedig könnyeimmé lettél,
pedig száraz most már szemem,
s nem firtatom, a sok talánból
hogy lett egyetlen nem.
Keserédes. Ez lett új szavunk.
Higanyként csorog le
ujjaimról kezed nyoma.
Miként mosoly ajkaimról,
éppen úgy röppentél tova.
És én még mindig tétován
állok a kérdés előtt,
mely egyszerre éget s fojtogat –
hogy lesz egy hús-vér emberből
csupán egy kósza gondolat?
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
