Ments ki innen, kérlek, Isten,
Megfojt az örvények hada,
Nem bírom ezt tovább, már nem,
Csak el akarok szökni haza.
De nincs otthonom, hová menjek?
Sötét vihar fojtogat már,
Megváltást már nem remélek,
Talán csak a szenvedés vár.
Mégis itt sírok még, Uram,
Kutatván téged, de messze tűntél,
Nem egyengeted már utam,
Vagy talán sose léteztél?
Hallj meg, kérlek, halld sikolyom,
Nem bírom súlyaim többé.
Szívem helyén csak porhalom,
Már régen az enyészeté.
Mért sikoltok, mért kiáltok?
Nem hall tán már senki sem.
Nem tudom már, merre járok,
Bár ne veszteném hitem...
Miért nem sikerül feladni?
Miért vonszolom magam tovább?
Miért nem tudom abbahagyni
E küzdelmes agóniát?
Miért nem adom fel csak végre?
Mért nem megy csak elengednem?
Felnézve a hűvös égre
Tudom, nekem nincs kegyelem,
Mégse bírom még feladni,
Mi visz tovább, mi nem enged?
Messze akarok szaladni,
Bárcsak tudnék bízni benned...
Mégis könyörgöm még, Isten,
A hitevesztettek hitével,
Ments ki, kérlek, ments ki innen,
Szabadulnék már innen el.
A legrosszabb gyermek vagyok,
De büntet saját elmém, lelkem,
Tán örökre az maradok,
S nincsen már irgalom nekem.
Csak ragadj ki innen, kérlek,
S ígérem, majd ott az égben
Újra jó gyermeked leszek,
Csak kérlek, kérlek, vigyél innen!
Porrá égek, jéggé fagyok,
És csak bénultan állok itt,
Mozdulatlan szobor vagyok,
Ki nem tudja emelni lábait.
Mindenki csak rohan, látod,
Csak én nem bírok moccanni sem,
Szabadítsd ki gyarló lányod,
S engedj végre megpihennem!
أنت تقرأ
Verseim
شِعر____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
