És a gyász marad csak megint, meg a kimondatlak szavak,
És kihűlt hamu a sok forró láng után –
Ígéretek, mik örökre bennem maradnak,
S azok keserédes utóíze tán.
Látod, már megint sír lett belőlem,
Bennem nyugszik a sok "mi lett volna",
Már megint koporsó lett lelkem,
Testem pedig kopott fejfa.
Mosolyom a gyászének, s könnyeim a föld,
Melyet kósza emlékedre rádobok.
Itt állok, elborít a novemberi köd,
És sírodnál – bennem – csendben gyászolok.
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
