Már megint néhány szó volt,
Mely lelke pajzsán áthatolt,
Már megint pengéles kések
Simultak törékeny lelkének.
Kiserkent megint a vér,
Mosolya már mit sem ér.
Ajka vészesen megremeg,
De nem sírhat, mert nem lehet.
A boldogság elillan, mindig el.
Lelkéből páraként oszlik fel.
Tudta, hogy is ne tudta volna,
Léte nem ébred boldogabb valóra.
Reménybe befektetni nem jó üzlet
Elég pár szó, s máris tönkremehet.
Ajka vészesen megremeg,
De nem sírhat, mert nem lehet.
Nem hihet többé a reményben.
S akár igaza lesz, akár nem,
Talán így nem fáj majd annyira,
Ha minden összeomlik újra.
Talán egyszer felkel majd a nap,
A madarak új dalra fakadnak,
Rügyek hajtanak az ágakon,
S nem a halál üldözi őt vakon.
Talán egyszer még lesz újra élet,
És nem öli meg a reményt a végzet.
Talán jön egy majd jobb jövő,
Vagy talán ez a bús, sötét felhő
Örökké a börtönébe zárja,
S ő sosem bukkan rá a kulcsra.
A szavak. A pillantások, minden,
Ami kimondatlan, és mégsem:
Azok ölnek. Égetnek. Fájnak.
Vége lesz valaha a halálnak?
Ajka vészesen megremeg,
De nem sírhat... mert nem lehet.
VOUS LISEZ
Verseim
Poésie____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
