Verseim

Úgy szeretnék élni

Nem, ez nem egy vers. Ezek egyszerűen csak a boldogságot szüntelen kereső, csapongó, szegény lelkem rezdüléseinek sorai.

°°

Nem szeretnék mást, csak élni.
Őrültségeket csinálni, hibázni, nevetni magamon, nevetni az embereken.
Hangosan zokogni, elordítani minden fájdalmamat, a földre rogyni és nem törődve másokkal, csak én és a gyötrelmeim – vagy épp vigyorogni mint egy őrült, könnyesre röhögni magam, úgy, hogy az idősek rosszallóan nézzenek rám az utcán.
Beszólni az embereknek, néhányukat felpofozni. Belenevetni az arcukba, elmondani őszintén, mit gondolok.
Egy csendes sarokban elmélyülten olvasni, a könyv lapjain elröpülni megannyi más élet felé, a fantázia végeláthatatlan tengerén.
Zenét hallgatni, és torkom szakadtából üvölteni a szöveget, másokkal nem törődve. Táncolni, ugrálni és headbangelni.
Megmászni egy magas hegyet, és a csúcsról ordítani. Hallgatni a visszhangokat, melyek ismétlik minden szavam.
Néha káromkodni, úgy istenigazából. Csak mert jólesik.
Beszélni, beszélni minél többet - vagy épp csendben maradni, elgondolkodni.
Elmerülni egy tenger habjaiban, hogy tetőtől-talpig sókristályok üljenek ki a bőrömre.
Kiállni a zuhogó esőbe, táncolni, nevetni és énekelni, miközben bőrig ázom.
Barnulni a napon, úszni egy óceánban, erdőket bejárni, új tájakat felfedezni.
Érezni. Érezni örömöt, boldogságot, megkönnyebbülést, fájdalmat, csalódást, bánatot. Szárnyalni az egekben, vagy épp porba hullni.
Érezni a szívem dobogását, a pulzusomat, az ütőeremet – és rájönni, hogy élek.
Nagyokat lélegezni, és örülni is annak, hogy élek.
Annyira, de annyira szeretnék élni. De úgy igazán.
Szabadon, kötetlenül, mások rosszindulatával nem törődve.
Csak én magam, és az emberek, akiket szeretek és akik szeretnek.
És Isten, aki feddő apaként csóválja mosolyogva a fejét, látva szertelen, ám mégiscsak boldog gyermekét, akiben öröme telik.