Összetöri szíved a napsütés.
Nem mosolyognod kéne?
Egyenesen szentségtörés,
hogy elkedvetlenedve
vánszorogsz itt csupán,
te szegény, szegény lány.
Nézd az arany pettyeket
a házfalra vetülve,
neked dúdol éneket
a napnak meleg fénye.
Hol leszel már holnapután,
Mondd, te szegény, szegény lány?
Tavaszodik, nézz fel az égre,
érted van a kékség.
Bár legalább könnyekre telne –
De kifogytak azok rég.
Zuhansz. De hova? A mélybe tán?
Ó, te szegény, szegény lány.
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
