Álmosan pislog a kinti világ,
Mégis éberebb, mint én bármikor
Hallom a természet bús sóhaját,
S én is ott vagyok benne valahol.
Ott vagyok a keringőző szélben,
Én vagyok a bús dal, mit énekel,
Én vagyok a vízcsepp a zöld levélen,
S az elejtett mag, mi véletlen kikel.
Ott vagyok a madárcsicsergésben:
A benne csendülő remény vagyok,
Én vagyok a rezgés a harmatos fűben,
Mert védtelen hangyaként ott bujkálok.
Az ég kékjét átszelő fátyolfelhők
homályában is ott vagyok,
S a felhőkkel együtt, ha sírnak ők,
Én is velük zokogok.
KAMU SEDANG MEMBACA
Verseim
Puisi____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
