Verseim

Kételyek

Mikor úgy érzed, a kétségek felemésztik lelked,
Vakvágányra téved az egész életed,
Mikor hatalmába kerít a melankólia,
S megszállja elméd a mély letargia
Amikor nem tudod, hogyan s merre tovább
S úgy érzed, elborít a bizonytalanság

Csak sodródsz, sodródsz a kételyek árjában,
Béklyók szorítanak a kétség hatalmában,
Mindenben, most mindenben megingottál
Amiben eddig kicsit is biztos voltál...
S most maradt a mardosó bizonytalanság
Értelmét veszti szemedben a világ...

Könnycsípte szemmel kérdem én Istentől:
Van-e kiút e mély sötétségből?
Megszán engem az élet valaha..?
Vagy felemészt engem a kételyek hada?
A jövő homályba vész szemem előtt,
Az élet egy pisztollyal a szívembe lőtt.

Mert fáj, fáj nagyon a kétség, mely erősen
Rád telepszik, s csak nő, nő a lelkedben
Úgy érzed, lassan felemészt a fájdalom,
Hogy ez milyen érzés, ó, nagyon jól tudom.

"Ne add fel", "tarts ki" - ezek csak üres szavak
Ha már minden fáj, fölöslegesnek hangzanak,
Ám lelkem mélyén mégis van valami,
Ami mer engem tovább bátorítani,
Halk, gyenge hang, azt suttogja elmémnek,
Hogy ne adjam fel, tartsak ki -
Ezt hívják reménynek...