Ki ő? Senki nem tudja,
Sem hogy mi elől menekül,
Ismeretlen az arca –
Csak egy lány a sok közül.
Egykor talán még volt
Több is, mint "csak egy lány",
Több volt, mint egy félholt,
Búsan suhanó árny.
Egykor még tűz égett
Fakó, hideg szemében,
De lángja elenyészett,
S parazsa kihunyt régen.
Sápadt arcán egykor
Csorogtak le könnyek,
S hangzott még ajkairól
Búbánatos ének.
Ám könnyei elfogytak,
Hangszála berekedt,
Torka már kiszáradt,
Rég kortyolt hűs vizet.
Ahogy a zúzmara nő
A növények ágain,
Úgy fagyott be lassan ő
Térdelve romjain.
Roskadt sziluettjét
Körbevonja a nap,
Magába szívva fényét
Arany glóriát kap.
Megnémult ajkai
Még szóra nyílnak,
És száraz szemei
Könny nélkül sírnak.
Bíbor fényben fürdik
Most vértelen arca,
Ahogy bealkonyodik,
Mintha erőre kapna.
Lassan feláll, s remeg,
Mégis elindul tovább.
Nem tudja, merre, csak megy,
S magába nyeli a világ.
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
