Úgy érzem, vaksötétben lépdelek
Egyedül vagyok, rettegek.
Hideg kéz fojtogatja torkom,
Nem látok, vakon tapogatózom.
Hiába kiáltok fel, mit sem ér
Hangom elnyeli a légüres tér.
Megbotlom egy kiálló kőben,
Elhasalok a harmatos fűben.
Sötétség van körülöttem,
Valaki kiáltja a nevem.
Hangját visszhang veri vissza –
Most minden a nevemet suttogja.
Felállok a földről, remegek,
Mint még soha, úgy rettegek.
Hideg érintés kúszik a karomon,
Mégis visszafojtom feltörő sikolyom
Valami azt súgja, ne féljek,
Nem teszek eleget e kérésnek.
Rohanni kezdek, nem tudom, hová,
El akarok menekülni, el, világgá.
Úgy érzem, kezdek megőrülni,
El akarok menekülni,
Ám nem látok kiutat még,
Lassan elnyel a sötétség...
Kiáltanék, de megnémulok,
Minden fekete, mint a szurok.
Ám szemeim egyszerre kipattannak:
Máris vége a rémálomnak.
Szívem hevesen jár keringőt,
Sebesen kapkodom a levegőt,
Sötét árnyak kergetőznek
Nincs vége, még mindig félek.
Ám odakint már hajnalodik,
Szobám arany fénnyel telik.
Felsóhajtok, ajkaimon mosoly ül
Úgy érzem, már mégsem vagyok egyedül...
ESTÁS LEYENDO
Verseim
Poesía____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
