Verseim

Rekviem egy élőért

Megfagyott valami bennem,
Mintha kihűlt volna lelkem.
Szilárdan megvetem lábam,
S mereven felszegem állam,
Pupilláim sötét szikra,
Nem nézek már többé vissza.
Meleg fényű, hideg szemem
Csakis előre szegezem.

A csendes novemberi ködben
Hideg lett, és más lett minden.
Itt didergek árván,
Szívem hideg márvány.
Jéggé fagyott mosolyok,
Másból többet nem adok.

Várok még a meleg napra,
Egy távoli pirkadatra,
Úgy érzem, ez mégsem a vég,
Hogy jönni fog valami még.
Semmi nem halott, csak alszik,
Mélyen még egy parázs izzik,
Csak magasabb lett a sok kőfal,
S a jeges űr mindent fölfal.

Fekete lyuk szívem helyett,
Átjárják a végtelenek.
Tátongó és sötét lélek,
Én már többet nem beszélek.
Kővé dermedt puszta lényem –
De visszatérek, megígérem...