Széthullottam.
Nem vagyok egész,
Széttépte és megcibálta
lelkemet ezernyi vész.
Széthullottam.
Már nem vagyok itt,
Valahová elvágyódott szívem
s amerre ő, én is arra mentem.
Széthullottam.
Miként az összesöpört falevelek halma,
amint végigsüvít a szél,
Vagy összesöprőjük lelke, ha látja: munkája mit sem ér,
Miként a halmozódó gondolatok tulajdon fejemben,
Mikor elkínzott üvöltés tör át
minden sejtemen,
Miként a csontváz, mely bús vigyorral
öröktől ott állt a helyén,
Ám gyermeki gondatlanságból
felborult, s eltörött szegény.
Én voltam az a csontváz.
Már nem vagyok egész.
Tán bús arcom maszkja mögött
már látszik a penész.
YOU ARE READING
Verseim
Poetry____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
