Életed kezdetén útnak indultál,
Azóta sok sziklában meg is botlottál,
Jól figyelj, vándor, hogy hová lépsz,
Mert könnyen rossz csapásra térsz.
Mert ez az egész hosszú élet
Nem más, mint egy erőltetett menet.
Hív, Radnóti hív,
Hallom halk szavát,
Kövesse minden szív
Hangja dallamát.
Hányszor lesz keserű számunkra a lét,
Hányszor érezhetjük az élet keservét,
Rossz helyre lépünk, nem látva mást,
Okozva ezzel földcsuszamlást.
Radnóti, hogy egyedül vagy, ne hidd,
Követnek téged hűséges társaid.
Hív, Radnóti hív,
Hallom halk szavát,
Kövesse minden szív
Hangja dallamát.
Mind megfáradt vándorok vagyunk,
Hűs források után szomjazunk.
Ha viharok tépik is meg szárnyainkat,
Ha nem is látunk sokszor kiutat,
Ha magával is ragad egy szakadék,
Valahol mindig akad menedék.
Hív, Radnóti hív,
Hallom halk szavát,
Kövesse minden szív
Hangja dallamát.
Imbolygó kövön én is megcsúszok,
Rossz ösvényt sokszor én is választok,
Eltévedek gyakran, nem lelve magam,
Olykor nincs kéz, ki egyengesse utam.
Érzem, s mind érezzük, az élet
Nem más, mint egy erőltetett menet.
Hív, Radnóti hív,
Hallom halk szavát,
Kövesse minden szív
Hangja dallamát.
Az élet nem könnyíti meg létünket,
Mind viseljük saját keresztjeinket.
Segítjük egymást rögös útjainkon,
Melynek mentén gyakran nő gyom,
S gyakran sérti fel tüske a bőrünket,
Olykor nincs, ki megmentsen minket.
Hív, Radnóti hív,
Hallom halk szavát,
Kövesse minden szív
Hangja dallamát.
Esőben megázva, napon tikkadva
Folytatjuk utunkat oázisunkba,
Lelkünkben álmaink bontogatják
Szirmukat, akár egy barackvirág,
S ha ezerszer meg is kell botlanunk,
Igenis kell legyen miért harcolnunk.
Hív, szólít a szív,
Halld meg halk szavát,
Kövesd, fáradt vándor
Szíved ritmusát.
أنت تقرأ
Verseim
شِعر____ Egy elveszett lélek dalai, vagy talán csak kósza visszhangjai azoknak. . . . . . ❝Fekete lyuk szívem helyett, Átjárják a végtelenek. Tátongó és sötét lélek, Én már többet nem beszélek.❞ ____
