Változások

4. rész

Másnap reggel fáradtan ébredtem. Alig tudtam felkelni. Gyorsan felöltöztem, megcsináltam a sminkem, majd lementem a konyhába.
-Jó reggelt! - köszönt anyu - Reggelizel? Van csokis fánk.
-Nem, köszi. Nem vagyok éhes. Majd a büfében veszek valamit - válaszoltam.
-Oké.
-Lily hol van? - kérdeztem.
-Felelnek az első órán, ezért átnézi az irodalmat.
-Értem. Na megyek.
-Oké. Én is mindjárt indulok a munkába - mondta anya. - Szia.
-Szia.
Kivételesen most időben indultam el (7:40). Csöngetés előtt 5 perccel értem be a terembe. Fizika lesz az első óra. Blehh.
-Sziasztok - köszöntem Miának, Madelynnek és Ellienek.
-Hali.
Nem tudtunk sokat beszélgetni, mert berontott az ajtón a fizika tanár, Mr. Adams. Hát, ő sem valami nyugodt lélek.
-Tehát - csapott bele rögtön a közepébe - még Decemberben megígértem, hogy ültetés lesz. Nem felejtettem el, nem vagytok ennyire szerencsések - mondta ünnepélyesen, bár ennek igazából csak ő örült.
Mind a négyen összenéztünk (én, Ellie, Madelyn, Mia). Eddig minden órán együtt ültünk, de az osztály egész fizika órán beszélt, ezért a tanár begőzölt.
-Mivel nem akartam erre olyan sok időt szánni - mert ugye nem csak ti vagytok az egyetlen osztályom - ezért névsor szerint lesz az ültetés.
És ekkor már tudtam. Tudtam ki mellé fogok kerülni. Elnéztem a velem átlósan lévő székre, és összetalálkozott a tekintetem Dylannel. Látszott rajta, hogy ő sem örül neki, hogy mellém ül. Azért találta ki Mr. Adams az ültetést mert hangosak voltunk. Hát, így sem lesz sokkal csendesebb.
-Oké, akkor mondom, hogy ki hova ül. Bár szerintem már tudjátok.
Elmondta Mr. Adams, hogy kinek hol a helye. És igen, én Dylan mellé kerültem. Szerencsére már csak 10 perc volt az órából, ezért a tanár hamarabb elengedett.
-Nem hiszem el, hogy melléd kerültem! Nem fogok kibírni 45 percet melletted! - dühöngtem.
-Nyugi, nem foglak zavarni - mondta Dylan, mire elmosolyodtam. Aztán hozzátette - Annyira.
-Hogy lehetsz ennyire tahó?
-Nem azt mondtad, hogy szép vagyok? Akkor most már döntsd el - vigyorgott Dylan.
-Oké, én megyek - aztán megfordultam, és otthagytam azt a beképzelt hülyét. Megláttam a lányokat, ezért gyorsan odasiettem.
-Nem hiszem el, hogy Dylan lett a padtársam! Annyira szerencsétlen vagyok!
-Hidd el, jobb mint Eric. Elfoglalja az egész padot! Amikor leakartam ülni mellé, leestem a székről, mert odarakta a táskáját! Pont abban a pillanatban amikor éppen ültem le! - panaszolta Mia, mire mindannyian felnevettünk.
-Nem vicces! - kiabált le minket Mia, de azért ő is mosolygott.
-BAHH!!! - ugrott valaki elénk hirtelen.
-ÁÁÁ!!! - kiáltottunk fel mind a négyen.
-Jason?! - kérdeztem.
-Te nem vagy normális!!!!!! - kapott a szívéhez Madelyn.
-Hol voltál? Nem is láttunk tegnap. - mondta Ellie.
-Ellógtunk a srácokkal - válaszolt Jason.
Hát igen. Jason. Ő is ebbe az iskolába jár, de ő már tizenegyedikes. Van pár beírása, de őt ez egy cseppet sem zavarja.
-Jöttök ma a meccsre? - kérdezte Jason.
-Milyen meccs? - kérdezte Mia.
-Ti soha, semmit sem tudtok?
-Focimeccs. És én megyek - mondta Madelyn.
-Akkor én is - mondtuk egyszerre Ellievel. Mia felváltva nézett hol rám, hol pedig Elliere, aztán megvonta a vállát.
-Nem szeretek emberek közé menni, de ha mindannyian mentek akkor nem lóghatok ki a sorból.
-Szuper - mondta Jason - Majd szurkoljatok! - kiáltotta, aztán elment.
-Hol is lesz ez a meccs? - kérdezte Mia.
-Szerinted? A színházban, hol máshol? - mondta mosolyogva Madelyn.
-Oké. És hánykor?
-Holnap hajnali háromkor - válaszolt Madelyn, én pedig alig bírtam visszatartani a nevetést.
-Nem ma? - gondolkodott el Mia - Ja, nem. Mondta, hogy holnap.
-Csak viccelnek. Ma lesz, a suliban - mondta Ellie.
-Na ne már! Miért mondtad el neki? - kérdezte Madelyn.
-Mert képes el menni a színházba! - szállt vitába Ellie, Mia pedig csak hallgatta.
Amíg ők veszekedtek, én írtam Joshnak, hogy jön-e a meccsre. Azt mondta igen. Egyébként Josh sajnos másik iskolába jár, ezért vele kevesebbet találkozunk. De amikor megyünk valahova, mindig meghívjuk magunkkal.
Miután vége lettek az óráknak hazaindultam. Ma nincs edzés, mivel csak heti négyszer van. Mikor hazaértem, Lily még nem volt otthon. Ilyenkor szakköre van.
Tanultam egy óra hosszát, aztán elindultam a meccsre. Kivételesen most gyalog mentem, mivel nem tudnám hová rakni a gördeszkát.
-Sziasztok! - köszöntem a többieknek, akik a kapu előtt vártak - Mehetünk?
Felmentünk a lelátóra. Én Mia mellé, Mia mellé Josh, Josh mellé Ellie, Ellie mellé pedig Madelyn ült.
-Liv, kérsz? - kínált meg Mia chipsel.
-Igen, köszi.
-Mikor kezdődik a meccs? - kérdezte Josh.
-10 perc múlva - válaszolt Madelyn Joshnak.
-Sziasztok! - köszönt valaki nekünk. Félrenéztem és... Dylan volt az.
-Szia - köszöntek neki a többiek azonban én furcsán néztem rá, mivel leült mellém. MELLÉM.
-Öhm... Dylan - kezdtem - Van még egy csomó szabad hely, de te pont mellém ültél. Megkérdezhetem, hogy miért?
-Nem.
-Mi nem?
-Nem kérdezheted meg - mondta vigyorogva.
-Naa. Most komolyan. Miért?
-Hát azért, mert az összes haverom játszik ma a meccsen, és ciki lenne egyedül ülni. 2 nap alatt azért nem olyan egyszerű sok barátot szerezni - mondta mélyen a szemembe nézve.
-Ezért ideültél? Mellém? Mert szerinted én a barátod vagyok? Amúgyis. Állandóan körül vesz téged egy rakás lány. Ülhetnél melléjük - vontam meg a vállam.
-Ők állandóan a nyakamon lógnak. Szó szerint. Így nem lehet nyugodtan figyelni a meccset. És egyébként nem. Nem gondolom azt, hogy a barátom vagy, csak azt hittem, hogy ideülhetek - mondta Dylan, aztán felállt, és elindult. Ahogy néztem, hogy szomorúan kullog, kicsit megsajnáltam.
-Várj! - szóltam utána, mire megfordult.
-Mi az, Olivia?
-Gyere, ülj le - mondtam mosolyogva. Nem kellett neki kétszer mondani, rögtön levágta magát mellém.
-Ez volt az utolsó alkalom, hogy megszántalak. Szerezz magadnak több barátot - mosolyogtam továbbra is.
-Oké. Bár nem mintha neked olyan sok barátod lenne...
-Hé! - néztem rá dühösen - Csak, hogy tudd... - kezdtem, de nem tudtam folytatni mert Dylan közbeszólt.
-Shhh!!! Kezdődik - mondta vigyorogva, én pedig továbbra is mérgesen néztem rá.
-Azt hittem már elküldöd innen - mondta suttogva Mia.
-Á, nem vagyok én olyan kegyetlen - legyintettem.
Miután vége lett a meccsnek, megbeszéltük, hogy elmegyünk kajálni. Gondoltam rá, hogy Dylant és hívom - nem mintha annyira kedvelném, csak végighallgatta, hogy ezt megbeszéljük és szemétség lett volna csakúgy otthagyni - de mielőtt megkérdezhettem volna, elment. Ennyit erről. Egyébként a meccs nagyon jó volt, a mi sulink nyert. Jason szuper csapatkapitány.
Egy közeli pizzériába mentünk. Gyakran járunk ide suli után.
-Hé! - bökte meg a vállamat Ellie.
-Hm? - fordultam felé.
-Nem hívtad Dylant?
-Én? Miért pont én?
-Mert te beszélgettél vele.
-Nem hívtam meg. Egyébként gondoltam rá. Csak közbe elment - mondtam.
-Értem.
Közben megjött a pincér és felvette a rendelésünket. Úgy szoktunk rendelni, hogy Josh és Jason közösen egy sonkásat; Én Ellievel egy szalámisat; Madelyn és Mia pedig kukoricásat. Aztán a végén szoktunk enni egymáséból.
Nagyon jól éreztük magunkat. Sokáig maradtunk, végül elmentünk a játékterembe is. Levertem Jasont a Marioban. Muhaha.
Végül hatkor értem haza. Elmeséltem Lilynek, hogy mi volt ma, aztán filmet néztem. Körülbelül éjfélkor feküdtem le, és hamar el is aludtam. Ha jól emlékszem, egy fekete, göndör hajú pasival álmodtam. Várjunk... DYLAN??!!?? Á, biztos rémálmom volt vele. Csak az lehetett.