Változások

31. rész

Elmentünk egy közeli étterembe, és amikor odaértünk, leültünk egy szabad asztalhoz. Egy pincér rögtön hozott mindenkinek egy étlapot.
-Úú, én szerintem carbonarat eszek - mondta Mia.
-Az jó ötlet, szerintem én is - szólt Ellie.
-Hm, akkor én is - csatlakozott Madelyn a carbonara evőkhöz.
-Ne már, mindenki ugyanazt eszi? - nevettem fel.
-Egyél te is ezt - tanácsolta Ellie.
-Én nem szeretem a carbonarat - ráztam meg a fejemet.
-Mi?? Hogy nem lehet szeretni a carboranat?! - nézett rám Madelyn szörnyülködve.
-Nem tudom, sosem szerettem - vontam meg a vállamat.
-Nem is értem. Mindenki szereti a carbonarat!
-Most miért, te meg a gyrost nem szereted! - mondtam.
-Nem szereted a gyros?? - szállt be a beszélgetésbe Dylan.
-Nem - rázta meg a fejét Madelyn.
-Hát én meg ezt nem értem.
-Ugye? Köszönöm! Végre valaki egyetért velem! - néztem Dylanre.
-Mindegy, a lényeg, hogy a carbonarat többen szeretik, mint a gyrost - vonta meg a vállát Madelyn.
-Biztos, hogy nem. A gyrost többen szeretik.
-Igen - helyeselt Dylan.
-Nem! - ellenkezett Madelyn.
-Figyeljetek, én elnézném a vitátokat estig, de itt van a pincér - köhintett Ellie.
A pincér megkérdezte, hogy mit rendelünk, a lányok mondták, hogy carbonarat kérnek, a pincér pedig felírta, majd végül Dylanre és rám nézett.
-Én sztrapacskát kérek - mondta Dylan. A nő ezt is felírta, majd végül tőlem várta a választ.
-Én... én még nem tudom - ráztam meg a fejem.
-Oké, akkor majd visszajövök később - bólintott.
-Rendben. - A pincér elment, én pedig tanácstalanul néztem át az étlapot.
-Kérj sajttal töltött csirkemellet - tanácsolta Dylan.
-Az itt finom? - néztem rá.
-Igen - bólintott.
-Ettél már itt ilyet? - kérdeztem.
-Aha.
-Oké, akkor kérek azt, de ha nem ízlik akkor cseréljünk - adtam meg magam.
-Oké, bár őszintén nem tudom, hogy mit lehet elrontani egy húson...
-Hidd el, láttam én már csodákat - mondtam - Rossz értelemben - tettem hozzá.
A pincér kihozta a kajákat, mindenki elé lerakta amit kért. Én is megkaptam a csirkémet, kívülről jól nézett ki, a kérdés csak az volt, hogy finom-e.
-Na, nem kóstolod meg? - kérdezte Dylan.
-De - mondtam, majd elvágtam a húst és a villámra szúrtam egy falatot.
-Milyen? - nézett rám Dylan.
-Hm... Finom - állapítottam meg.
-Én mondtam.
-Igen, te mindig mindent megmondasz - dünnyögtem.
-Igen - biccentett Dylan.
-A tiédet megkóstólhatom? - néztem Dylan ételére.
-Szolgáld ki magad - tette elém a tányérját.
-Köszi. Mi is ez amúgy? - kérdeztem.
-Sztrapacska.
-Na, hát ezzel az infóval sokra mentem - forgattam a szememet.
-Kóstold meg, aztán megtudod.
-Jó - vontam meg a vállamat.    Gondolkodás nélkül bevettem a számba egy falatot, majd megállípottam magamban, hogy Dylan kajája nagyon jó.
-Hm, ez nagyon finom - bólogattam.
-Ízlik? - kérdezte Dylan.
-Aha. Jobb mint az enyém. Ehetek még?
-Egyél. Bár nem értem, hogy egy csirkemelltől miért féltél jobban mint ettől... - szólt Dylan, mire csak megvontam a vállamat, és ettem még egy kicsit a sztrapacskából.
-Cseréljünk? - ajánlotta fel Dylan.
-Á, nem kell - legyintettem - Nem akarom elvenni a te kajádat.
-Akkor felezzük el - mondta Dylan.
-Oké. - Igazságosan elosztottuk az ételeket, mindkettőnket jutott a másik kajájából fél-fél adag, plusz a sajátunkból fél, szóval így mindketten jól jártunk.
Amikor elkezdtem enni, Madelyn tányérjára pillantottam, majd elkerekedett a szemem, ugyanis az üres volt.
-Madelyn! Hogy etted már meg? - kérdeztem.
-Gyors evő vagyok - vonta meg a vállát - Meg egyébként amíg Dylannel szenvedtetek, addig én ettem. Nézd meg, Mia is mindjárt végez, pedig ő aztán nem eszik valami gyorsan - mutatott Madelyn Mia tányérjára, mire én is oda pillantottam; és valóban, az is szinte üres volt.
Amikor végeztünk, a pincér jött, hogy fizessünk, ezért mindannyian külön odaadtuk amivel tartoztunk. A pincér már ment volna a dolgára, amikor Madelyn utána szólt:
-Várjon!
-Igen? - fordult meg a nő.
-Lenne egy fontos kérdésem - mondta Madelyn. A pincér megállt előttünk, és érdeklődve nézett Madelynre - Tehát, a kérdés a következő: Maga szerint a carbonara, vagy a gyros a finomabb?
-Hát, öhm... Talán a carbonara - felelte a nő zavartan. Madelyn hirtelen felállt, kezét a magasba emelte, majd boldogan  összepacsizott Ellievel és Miával.
-Na látod, Liv! Nyert a carbonara! - kiabált.
-Cssh! Előszöris, Madelyn, nyugodj meg - csitítottam - Másodszor, ez csak egy ember véleménye, biztos vagyok benne, hogy amúgy a gyros nyerne.
-Aha, persze álmodozz csak - legyintett Madelyn.

Negyed óra múlva már otthon voltam, ugyanis amint végeztünk a kajálással, mindenki hazament mondván „fáradtak” ezért végül mindenki hazafelé vette az irányt. Igazából én is egy kicsit kimerült vagyok, bár én még maradtam volna. Na mindegy, ilyen puhány bandát fogtam ki.
Már éppen olvasni készültem volna, amikor rezgett egyet a telefonom.
Ben üzenete: Szia.
Liv üzenete: Szia. - Vártam, hogy mit ír erre, hátha mondjuk bocsánat kér amiért csakúgy otthagyott... De nem.
Ben üzenete: Mit csinálsz most?
Liv üzenete: Hát, igazából épp most értem haza, kajálni voltam a többiekkel.
Ben üzenete: Kikkel?
Liv üzenete: Hát, öhm... Madelynnel, Miával, Ellievel és Dylannel.
Ben üzenete: Tényleg? És mit ettél?
Liv üzenete: Sajttal töltött csirkemellet.
Ben üzenete: Az finom.
Liv üzenete: Igen, jó volt. Meg megkóstoltam a sztapacskát.
Ben üzenete: Komolyan megkóstoltad? Én utálom, nagyon undorító az a kaja! Meg nem enném, csodálom, hogy te nem hánytál be. De neked sem ízlett, ugye? Szerinted is rossz? Légyszi mondd, hogy neked sem ízlett...
Liv üzenete: Hát, nem igazán jött be... - füllentettem.
Ben üzenete: Hála az égnek, azt hittem már ízlett...
Liv üzenete: Nem, megnyugodhatsz, nem ízlett.
Ben üzenete: Oké :D. - A következő pillanatban Lily nyitott be a szobámba, ezért leraktam a telefonomat és érdeklődve néztem a húgomra.
-Szia... - jött be kissé bizonytalanul.
-Szia. Lenyugodtál? - kérdeztem szórakozottan.
-Igen - biccentett Lily, majd leült az ágyamra. Éppen értesítésem jött, és mivel mindkettőnhöz közel volt a telefonom, én is, és Lily is leolvastuk a szalagot a telómon.
Ben üzenete: Este videochat?
-Jézusom, Liv, én inkább megyek - állt fel Lily.
-Ne! - ragadtam meg a karját, majd visszahúztam, ezért a húgom visszazuhant az ágyra.
-Engedj el! - nézett rám tehetetlenül.
-Nem! Maradsz - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
-Liv, esküszöm, ha nem engedsz el, akkor inkább kidobom a telefonodat az ablakon, mert nézni sem bírom, amiket Ben ír! Nézd, megint írt! - nézett fintorogva a kijelzőre Lily. Úgy tűnt, komolyan gondolja, hogy kihajítja a készüléket az ablakon, ezért inkább a biztonság kedvéért arrébb raktam a telefont, ezért Lily mérgesen meredt rám.
-Ez most komoly? - dünnyögte.
-Mi van? Már nem kell nézned az értesítéseket - mondtam védekezően.
-Ahj, én már nem hiszlek el - szólt Lily, majd kitépte a kezét a szorításomból, majd elindult az ajtó felé. Nem hiszem el, hogy már megint megsértődött.
-Tudom, hogy felhívtad Dylant! - szóltam utána, remélve, hogy nem megy el. Lily megmerevedett, majd lassan felém fordult elkerekedett szemmel.
-Jól van, most már Dylan feje is repül a telód után. Na meg persze Ben feje, de az már régóta tervben van - ült vissza mérgesen az ágyamra.
-Na, ne akarj már mindenkit megölni - néztem rá.
-Pedig úgy fogok tenni. De... amúgy... Mit mondott pontosan Dylan? - pillantott rám félve.
-Hát... Hogy megzsaroltad, hogy letéped a fejét ha játszadozik velem, meg, hogy ne játszon kamaszt, mert nem az, meg valami ilyesmi. De egyébként mondta, hogy ezt ne mondjam el neked, mert elvileg nem is szabadna, hogy foglalkozz velem - mosolyodtam el - De légyszi, ne öld meg, mert egyébként hatottak rá a fenyegető szavaid, elvileg már nem lesz velem szemét, sőt, még meg is ölelt...
-Megölelt? - szakított félbe Lily.
-Igen. Miért olyan fura ez? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-Semmi, csak... Mindegy, megkegyelmezek neki, nem tépem le a fejét - sóhajtott.
-Köszönöm. És... Még mindig kedveled? - kérdeztem.
-Igen - bólintott - De! Egy hiba, és arra a sorsra jut mint Ben.
-Kidobod a fejét a telefonommal együtt?
-Aha - biccentett, mire felnevettem - Bár, esélye sincs hibázni, ha te azzal a hülyével beszélgetsz helyette!
-Már bocs, de nem lehet egyszerre több barátom? - háborodtam fel.
-Lehet, de nem Ben és Dylan egyszerre! - vágta rá Lily, majd elbizonytalanodott - Várjunk... Te most olyan barátra gondolsz, mint friend, vagy olyan barátra gondolsz, mint boyfriend? Mert nem mindegy...
-Barátra, mint friend! - mondtam.
-Oké, oké. Látod, ezért jobb az angol. Amúgy meg... Barát, pff. Én meg a húsvéti nyuszi vagyok, ennyi erővel - forgatta a szemét Lily.
-Jaj, Lily, ne kezdd megint - sóhajtottam.
-Jólvan, befejezem...
-Köszi.
-Na, megyek - állt fel Lily, majd kiment a szobámból, és becsukta az ajtót.
Már éppen olvasni akartam, amikor leraktam a könyvemet, majd megnéztem a telómat, ugyanis megint üzenetem jött. Csakhogy nem Bentől.
Dylan üzenete: Olivia, létezik, hogy Lily írt nekem, hogy tudja, hogy elmondtam neked, hogy felhívott engem?
Olivia üzenete: Létezik, ugyanis tényleg elmondtam neki.
Dylan üzenete: Ne már!
Olivia üzenete: Mi az, talán félsz egy 14 évestől? :)
Dylan üzenete: Nem, csak... Á, mindegy.
Olivia üzenete: És mit írt még amúgy?
Dylan üzenete: Hát, hogy egyébként nem haragszik, még mindig bír engem.
Olivia üzenete: Akkor jó. :)) - Bezártam Dylan ablakát, és már éppen nyitottam volna meg Ben üzenetét, hogy válaszoljak neki, hogy „oké, videochatelhetünk”, amikor megint felugrott Dylan képe.
Dylan üzenete: Este videochatelhetnénk, szerintem jobb mint írogatni... -
Na bazd-