Változások

7. rész

A hétvége gyorsan eltelt. Szombaton Elliéknél voltunk. Jött Madelyn, Mia, Josh és Jason is. Vasárnap otthon voltam. Tanultam, olvastam stb... Most viszont újra hétfő. Sajnos. Az áram még nem jött vissza, ezért eddig Elliéknél töltöttem a telóm most viszont a suliban fogom.
8:09-kor értem be az iskolába. Az első óra irodalom, így nem baj ha egy kicsit kések. Mr. Morton mindig később ér be.
-Jó reggelt gyerekek - rontott be a terembe az ofi - Múlt órán beígértem egy témazárót. Jól emlékszem? - kérdezte Mr. Morton. Mindenki vadul bólogatott.
-Tehát - köhintett egyet - pakoljatok el mindent. Egész órán írhatjátok.
-Tanár úr! - szólalt meg hirtelen Liam - Kérdezhetek valamit?
-Igen, de fogd rövidre - mondta Mr. Morton.
-Hogy tetszett a feleségének a kutya?
-Nagyon örült. Hónapok óta végre először nem kiabált velem - mondta boldogan az ofi. Á, szóval terrorban él. Ez sok mindent megmagyaráz. Például, hogy miért ilyen idegbeteg. Hátha a kutya jó hatással lesz rá. Már hogyha hozzáérhet...
-És mi lett a neve a kutyának? - kérdezte Liam.
-Belle. Mert az a feleségem kedvenc hercegnője.
Öhm... Ki nevezi el a kutyáját a kedvenc hercegnőjének? Hát kábé egy öt éves. De tudtommal Mr. Morton felesége egy kicsivel több. Na mindegy. Egyébként Mr. Morton egész órán Belleről (nem a hercegnőről, hanem a kutyáról) beszélt, így a TZ elmaradt. Óra végén mindenki megköszönte Liamnek, hogy felhozta a témát.
Ezután fizika következett. Amint bementem a terembe, leültem Dylan mellé, aztán átnyúlva a feje felett, bedugtam a telefontöltőmet a konnektorba.
-Mit csinálsz? - kérdezte Dylan.
-Mi? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel - Ja, csak feltöltöm a telefonomat. Otthon már napok óta nincs áram.
-Az szívás.
-Ja. Mécsesekkel világítunk esténként.
-Az menő lehet.
-Igen, viszont már kezd elegem lenni belőle.
Pár perc múlva Mr. Adams rontott be a terembe. Olyan erősen csapta be az ajtót, hogy az egyik osztálykép leesett a falról, és összetört.
-Uh - nézte a tanár elkerekedett szemmel a földön heverő fotót - Khm... Dylan!
-Igen? - kérdezte kicsit félve a fiú.
-Idehoznád a takarító szertárból a seprűt?
-Igen, persze - mondta Dylan majd kiment a teremből. Ezután a tanár szinte rögtön hadarni kezdte a mai anyagot. 10 perc eltelt, és még Dylan mindig nem jött vissza. Fogadjunk eltévedt.
-Valaki elmenne azért a szerencsétlenért? Nem igaz, hogy nem talál egy nyavadt seprűt. Sőt, szerintem a mai fiatalok azt se tudják, hogy mi az a seprű - morogta Mr. Adams.
-Én megkeresem Dylant - mondtam, majd kimentem a teremből. Lementem a földszintre a szertárhoz, de Dylan nem volt ott. Legalább 10 percen át szaladgáltam össze-vissza. Megkérdeztem a portást, hogy látott-e erre valakit, de azt mondta, hogy nem. Felmentem a második emeletre, és szó szerint neki mentem Dylannek.
-Te mit csinálsz itt? A szertár a földszinten van! - mondtam.
-Ó! Jó tudni - vonta meg a vállát.
-Már 10 perce kereslek. Miért nem mentél vissza a terembe?
-Hát úgy volt, hogy egy darabig kerestem a seprűt, aztán meguntam, és elmentem a mosdóba megigazítani a hajamat. Ugye, hogy így sokkal jobb? - kérdezte vigyorogva.
-Tudod, én nem igazán látok változást. Ugyan olyan mint volt - vontam meg a vállam.
-Nem! Másmilyen. Látod?
-Igen, látom - hagytam annyiban a dolgot - Na, menjünk mert már Mr. Adams azt hiszi, hogy meglógtunk.
Elmentünk a seprűért, és csengetés előtt negyed órával mentünk be a terembe.
-Gyerekek! Hol voltatok? Olivia, nem arról volt szó, hogy 10 perc múlva jössz! - kiabált a tanár.
-Elnézést, tanár úr. Az én hibám. Eltévedtem - mondta Dylan, mire én halványan elmosolyodtam.
-Nem érdekel kinek a hibája! Lekéstétek az egész órát! Adjátok ide azt a seprűt, és tünés a helyetekre!! - nézett ránk Mr. Adams eszelős tekintettel.
-Most miattad én is kikaptam - suttogtam.
-Bocs - nézett rám Dylan.
Óra végéig mindketten csendben ültünk a helyünkön, és néha Mr. Adams gyilkos pillantásokat vetett ránk. Végül nekem meg Dylannek kellett feltakarítani, mert állítólag a mi hibánk. Na persze...

Délután elmentem edzésre. Azután ámentem Elliehez megcsinálni a leckét, mivel nála nincs minusz száz fok. Miután kész lettünk, egy kicsit beszélgettünk.
-Képzeld, ma láttam az ofit meg a feleségét kutyát sétáltatni - mondta Ellie.
-Tényleg?
-Igen. És tudod mi a durva?
-Öhm... nem.
-Hogy nem csak a kutya volt pórázon, hanem Mr. Morton is - mondta, nekem pedig elkerekedtek a szemeim - Mármint - folytatta Ellie - nem szó szerint. Hanem hogyha a felesége csettint egyet, az ofi rögtön ugrik. Konkrétan úgy kezeli mint egy kutyát.
-Uh.
-Ja.
Még egy kicsit beszélgettünk, aztán hazamentem. Mivel már sötétedett,  meg voltak gyújtva a mécsesek. Éppen vacsorázni készültünk, amikor valaki csöngetett. Felálltam, és kinyitottam az ajtót, és titkon reméltem, hogy ne a szomszéd legyen az.