Változások

68. rész

-Na, mesélj - kértem izgatottan Madelynt.   Mind a négyen az ágyamon ültünk, és türelmetlenül vártuk, hogy Madelyn belekezdjen a mesélésbe.
-Oké - köszörülte meg a torkát Madelyn - A moziban kezdődött.
-Akkor, amikor én abba a bizonyos buliba mentem? - kérdeztem.
-Igen - bólintott Madelyn - Tudjátok, kijött az a film, ami mindkettőnk kedvence, ezért együtt néztük meg. - Mindannyian bólogattunk. - És akkor ebbe én még nem gondoltam bele, hogy amúgy mi még nem mentünk el sehova kettesben, mert ugye ha megyünk valahova, ti is ott vagytok. De... nagyon jól éreztem magam vele. A mozi után elmentünk kajálni. És sokkal másabb volt, mint amikor mindannyian ott vagyunk. Nyilván alapból is szoktunk beszélgetni, de most teljesen más volt. Kedvesebb volt, érdeklődve figyelt, bármit mondtam. - Madelynnek az nagyon fontos, hogy valaki végighallgassa azt amit ő mond, mert ugye ha egyszer belekezd a mesélésbe, sose hagyja abba. - Sokat nevettünk. Rájöttem, hogy amúgy sok közös van bennünk. Megismertem pár olyan tulajdonságát, amiket nem mutatott ki nagyobb társaságban. - Mi, 6-an már nagyon régóta szoros barátságban voltunk. Plusz ugye most már Dylan is a társaság tagja. Őszintén, olyan, mintha mindig is az lett volna. De a lényeg, hogy tényleg nem igazán volt olyan, hogy a baráti körünkből csak ketten mentek volna el valahová. (Kivéve én és Dylan, khm). - És akkor utána, másnap Jason rám írt, hogy „Jól éreztem magam tegnap este.” És akkor elkezdtünk beszélgetni. Minden este írkáltunk. És akkor körülbelül másfél hét után már találkozgattunk kettesben. Azért nem értem rá sokszor - sütötte le a szemét - Sajnálom, hogy elhanyagoltalak titeket.
-Nem baj - mosolyodtam el.
-Csak folytasd már! - nógatta Ellie.
-Oké - nevetett fel Madelyn - Tehát. Többször találkoztunk, aztán az egyik nap Jason megcsókolt. És akkor tudtam, hogy én többet érzek iránta mint barátság. - Ismerős érzés. - Utána már nem is barátokként találkozgattunk. Jason bevallotta, hogy valójában én már régóta tetszek neki...
-Úristen! Ez komoly?! - kiáltottam fel.
-Igen - vigyorgott Madelyn. - Szóval... most járunk. - Erre én, Ellie, és Mia egyszerre sikítottunk fel.
-És miért nem mondtad el? - kérdezte Ellie.
-Hát... féltem, hogy mit gondoltok majd...
-Láthatod, hogy nagyon haragszunk
most - jegyeztem meg cinikusan.
-Tudom, tudom... Csak még egy kicsit várni akartam, amíg biztos vagyok a dologban. Szóval, hogyha nem nyitsz ránk a mosdóban, - nézett rám Madelyn - akkor is elmondtam volna valószínűleg pár napon belül. Mert már biztos vagyok abban, hogy mit is akarok valójában. Vele akarok lenni- fejezte be. Mindhárman szorosan átöleltük - Tudom, hogy nagyon rossz barát vagyok, amiért titkolóztam a legjobb barátnőim előtt - suttogta Madelyn, mire nekem elszorult a szívem. Én is titkolózok. Még ki tudja, hogy meddig...
-Nem vagy az! - szólt Ellie.
-Biztos? - nézett ránk.
-Igen! - mondtuk egyszerre.
   Pár percig még ölelgettük Madelynt, bizonygatva neki, hogy tényleg nem tett semmi rosszat.
-Amúgy - szóltam - Ha már itt vagytok, maradtok még egy kicsit? - kérdeztem.
-Nekem jó - vonta meg a vállát Ellie - Holnap úgyis szombat.
-Ti? - néztem Miára és Madelynre.
-Oké - bólintottak.
-Akkor... akartok enni valamit? Mert én nagyon éhes vagyok.
-Süthetnénk valamit - vetette fel az ötletet Madelyn, mire mindhármunknak felcsillant a szeme.

Végül úgy döntöttünk, hogy kókusztekercset csinálunk. Csakhogy nem volt hozzávalónk otthon, ezért elmentünk a boltba.
   Hamar végeztünk, majd amikor hazaértünk, kipakoltuk a cuccokat.
-Keresek a neten valami receptet - vette a kezébe a telefonját Madelyn.
   Már a "tésztával" majdnem készen voltunk, már csak össze kellett keverni a hozzávalókat egy tálban. Madelyn hozzá is látott.
-Valamelyikőtök megcsinálhatná a krémet - mondta Madelyn.
-Majd én - szólt Mia.
   Madelyn már majdnem kész volt a gyúrással, amikor meghallottuk a robotgép tipikus hangját, mire mindannyian Mia felé fordultunk.
-Jó ötlet volt a kezébe adni ilyen veszélyes dolgot? - fintorgott Madelyn, miközben átadta nekem a helyét, hogy kicsit én is gyúrjak.
-Nem tudom. Egyáltalán hol találta? - kérdezte Ellie.
-Hát én nem adtam oda neki - vontam meg a vállamat.
-Megnézem, hogy jól csinálja-e - indult el Madelyn Mia felé, miután nagyjából megtörölte a csokis kezét - Hé! Mia! - kiáltotta. Mia nem hallotta a gép miatt - Hahó! - bökte meg a vállát.
-Hm? - Mia olyan nagy lendülettel fordult Madelyn felé, hogy a robotgépet egy pillanatra rosszul tartotta, mire a krém egy része kirepült... Madelynre.
-Mi a... - ejtett meg egy cifra káromkodást Madelyn.
-Bocsi! - kapcsolta ki a gépet Mia.
-Tiszta krém lettem! - nézett rá mérgesen Madelyn.
-Gondoltam, hogy baj lesz abból, ha rábízunk Miára egy ilyen nehéz feladatot - suttogtam Ellienek, mire ő bólogatott.
-Nem csak a krémet pazaroltad el, hanem még engem is jól összekentél vele!
-Nem direkt volt! - védekezett Mia.
-Attól még te tehetsz róla!
-Most miért? - kérdezte Mia - Tök jól áll ez a zöld szín - jegyezte meg Mia mosolyogva, mire Madelynnek szikrákat szórt a szeme.
-Na gyere csak ide! - kiáltotta, majd elindult Mia felé, aki meg elfutott... valamerre. Elkezdtek kergetőzni a nappaliban, majd Mia kirontott az udvarra, Madelyn pedig ment utána.
-Ezek hülyék - ráztam meg a fejem mosolyogva.
-Ja. Inkább megcsinálom én a krémet - mondta Ellie.
   Időközben én kinyújtottam nyújtódeszkával a kész alapot, Ellie pedig elkészült a krémmel. Már csak fel kellett tekerni.
-Szerinted ezek hol vannak? - kérdezte Ellie, miután nem tudtuk, hogy megvárjuk-e a lányokat.
-Nem tudom, lehet már Sunfieldet is elhagyták - vontam meg a vállam.
   Egy perccel később Madelyn lépett be kimerülten a nappaliba. Mia nélkül.
-A cukrászunkat hol hagytad? - kérdeztem.
-Majd jön - legyintett, mire én összehúzott szemöldökkel néztem rá. - Mi az?
-Ugye él még?
-Hát... elvileg - vonta meg a vállát.
-Az jó - bólintottam.
   Madelyn elment kezet mosni, majd együtt feltekertük a kókusztekercset, és beraktuk a hűtőbe. Amint becsuktuk a hűtőajtót, éppen abban a pillanatban lépett be a házba Mia. Majd az azt következő másodpercben össze is esett.
-Meghalok! - nyöszörgött.
-Téged meg mi lelt? - néztem le a földön fekvő Miára. Tiszta kosz volt.
-Meg akart ölni!
-Azért ez nem teljesen igaz - szólt közbe Madelyn. Megragadtam Mia karját, és próbáltam felhúzni a földről, de nem bírtam. Odajött hozzánk Ellie is, de együttes sem erővel sem sikerült megmozdítanunk a földön elterült Miát.
-Kelj már fel a földről! - kiáltottam rá.
-Már így is tiszta kosz vagyok, szóval akkor nem mindegy? - nézett fel rám.
-Oké, most már akkor mondd el, hogy mit csinált veled Madelyn, azon kívül, hogy majdnem megölt - mondta Ellie.
-Hát, előszöris, megfuttatott. Miatta át kellett rohannom egy csomó utcán! Még Dylanékhez is eljutottam, és amúgy éppen akkor ért haza edzésről, szóval a kapun ment befelé, még intett is nekem. Nagyon siettem, de ha jól láttam, akkor először meglepődött, hogy hova rohanok, csak aztán meglátta a nyomomban loholó Madelynt, mire felnevetett, szóval szerintem mindent megértett - magyarázta - És amúgy visszaintettem neki. És ja, ez mind pár másodperc alatt történt, mert mint mondtam, futnom kellett! Gondolhatjátok, hogy milyen szörnyű volt! - nézett ránk drámaian. Én csak unottan bámultam le rá, Ellie viszont együttérzően bólogatott, mint aki megérti, hogy min ment keresztül Mia. Ja, a kettő jó kondiban lévő barátnőm.
-És mitől lettél ilyen koszos? - kérdeztem -Csak mert érdekel, hogy mi az oka annak, hogy éppen az én padlómat sarazod össze - dünnyögtem.
-Hát az úgy volt, hogy... - kezdte, de Madelyn közbeszólt:
-Ne higgyetek neki, bármit mondd!
-Maradj már csöndben, Jennings! - Csak akkor szokta a vezetéknevén szólítani, ha nagyon mérges rá... - Tehát. Úgy volt, hogy én futottam, Madelyn pedig jött utánam. De bármennyire is igyekeztem, Madelyn utolért. És akkor éppen pont készültem átugorni egy árkot, mondván „Most jól lerázom ezt a hülyét!”, amikor Madelyn hirtelen mögém lépett, és erőből belelökött az árokba! - Alig bírtam visszatartani a röhögést.
-Na ez nem teljesen így volt! - ellenkezett Madelyn - Futottam, és akkor hirtelen megálltál előttem amikor beértelek. És olyan nagy lendülettel mentem, hogy nem bírtam hirtelen megállni, ezért neked mentem, és ezért estél bele az árokba. Szóval nem direkt volt. - magyarázta.
-Ennyi erővel az sem volt direkt, hogy összekrémeztelek! - vitatkozott Mia.
-Hát de... Mindegy, az nem számít - legyintett. Mia már szóra nyitotta a száját, amikor közbeszóltam:
-Várjunk! Egy valamit nem értek: Madelyn, miután belelökted az árokba, csak úgy otthagytad?
-Nem löktem bele. Nekimentem, és úgy esett bele - pontosított - És amúgy nem hagytam ott. Nyilván kihúztam onnan - közölte -  Nagy nehezen - tette hozzá - És akkor utána elindultunk vissza együtt, csak aztán Mia útközben leült a padkára, mondván „Meghalt a sok futástól, és a halálos eséstől, pihennie kell.” Szóval otthagytam. Nem vártam meg. Csoda, hogy ideért.
-Még jó, hogy aggódtál értem - dünnyögte Mia - És amúgy bocsánatot sem kértél!
-Te sem.
-Hát én nem fogok.
-Én sem - rázta meg a fejét Madelyn.
-Na én inkább megyek, mielőtt a maradék agysejtem is kihal - közöltem, miközben elindultam a konyhába összepakolni.
-Jövök én is - szólt Ellie.

Miután a tekercs kellően megfagyott, együtt megettük, majd elmentek a lányok, mert Madelynnek és Miának le kellett fürödnie. Az előbbinek azért mert krémes volt, az utóbbinak meg mert saras.
   Amikor felmentem a szobámba, megláttam, hogy az ágyon csörög -a korábban otthagyott- telefonom. Lehuppantam az ágyra, majd rögtön fogadtam a hívást.
-Szia - szóltam bele.
-Szia, Olivia - köszönt... Na vajon ki? Egy valaki hív csak Oliviának: Dylan.
-Gondolom hallottál a hírekről.
-Ha Madelynre és Jasonre gondolsz, akkor igen. És amúgy örülök nekik, jól mutatnak együtt - mondta.
-Igen, szerintem is. Itt voltak a lányok, Madelyn mindent elmondott. Csináltunk kókusztekercset.
-Most félnem kéne? - kérdezte. Hallottam a hangjában, hogy mosolyog.
-Hát... - kezdtem.
   Elmeséltem neki, hogy mit műveltek Miáék. Végig nevetve hallgatott.
-Akkor ezért kergetőztek az utcán - szólt Dylan.
-Ja. Mondta Mia, hogy látott téged.
-Igen, intett is. Ha jól láttam. Mert nagyon rohant - mondta. Hirtelen eszembe jutott valami.
-Dylan! - kiáltottam.
-Igen? - kérdezte.
-Az alsónadrágod! Elfelejtettem odaadni - húztam el a számat.
-Tényleg! El is felejtettem. Van kedved ma esetleg átjönni? - érdeklődött.
-Na, most hirtelen ilyen fontos lett az a ruhadarab? Eddig megvoltál nélküle, pedig már egy hete elhagytad - jegyeztem meg mosolyogva.
-Hát nekem végülis nem olyan fontos, hogy rajtam legyen, ha átjössz - mondta, mire felnevettem.
-Perverz.
-Hé! Most már nem csak egoista, hanem perverz is vagyok? - háborodott fel.
-Ja. - Egy darabig csend volt a vonal másik végén.
-Nem válaszoltál a kérdésemre - szólalt meg végül.
-Melyikre? - kérdeztem.
-Arra, hogy van-e kedved átjönni.
-Akkor, ha alsónadrág nélkül vagy? - érdeklődtem folyamatosan vigyorogva.
-Hát, én nem éppen erre gondoltam, de....
-Ne is folytasd! - szóltam közbe - Szívesen ottaludnék, de mit mondok a szüleimnek?
-Hát, hogy a lányokkal vagy. - Nem szeretek nekik hazudni. Ők megbíznak bennem. Erre én titkolózom, sőt, még hazudok is. Dehát amikor belementem ebbe a titkos kapcsolatba, akkor tudtam, hogy erre vállalkozok. Majd elmondok nekik mindent, amint lehet. És inkább annak a következményeit vállalom, hogy titkolóztam, mint annak, hogy együtt vagyunk, és akkor Dylanből maffiavezér válna. Meg belőlem is valamilyen szinten.
-Jó - mondtam végül. Dylan egy kicsit csendben volt.
-Hé, jól vagy? - kérdezte.
-Igen - feleltem.
-Nem muszáj jönnöd.
-De én szeretnék - szóltam - Szóval megyek.
-Oké. Várlak. Hozd a alsónadrágot! - köszönt el.
-Jó - nevettem fel - Szia! - tettem le.
  
Anya elengedett. Túl könnyen. De végül azzal nyugtattam magam, hogy nem valami buliba szökök el inni, meg ilyesmi, hanem csak a lányok helyett Dylanhez megyek. Akit a szüleim kedvelnek. Szóval... nincs semmi baj.
   Már alig vártam, hogy este legyen, és mehessek. Nem kellett sokat várnom, mivel ezúttal nem kellett az éjszaka közepén mennem. Máskor a lányokhoz 5-kor mentem, dehát az már régen elmúlt. Egy óra hosszája. Ezért, hogy mégiscsak hiteles legyen a hazugságom, azt mondtam, hogy 7-re kell odaérnem. És szerencsére most vihetek magammal cuccokat.
   Nem sokkal hét előtt el is indultam Dylanhez. És ezúttal az ajtón keresztül hagytam el a házat.