Változások

12. rész

-Szia - köszönt Dylan.
-Szia - köszöntem, majd rögtön lehajoltam és megsimogattam a kutyát. Ha jól tudom Máltai selyemkutya a fajtája.
-Mi a neve? - kérdeztem.
-BonBon.
-Aranyos - mondtam mosolyogva.
-Mehetünk? - kérdezte Dylan.
-Igen - bólintottam, majd lementünk a lépcsőn.
-Szóltál a szüleidnek, hogy eljössz? - nézett rám Dylan.
-Nem, de Lily otthon van és neki mondtam.
-Oké.
1 óra hosszáig beszélgettünk mindenféléről, majd amikor odaértünk Dylanék házához, Dylan hirtelen megállt.
-Figyelj, én szerintem mostmár beviszem BonBont, de ha gondolod még egy kicsit maradhatunk - mondta.
-Oké - mondtam az ujjaimat dörzsölgetve. Kezdtem kicsit fázni.
-Fázol? - kérdezte.
-Igen - vallottam be.
-Hozok neked egy pulcsit - mondta, majd besietett a házba. Körülbelül 5 percet vártam, majd Dylan kijött és a kezembe adott egy vastag pulcsit.
-Köszi - mondtam, miközben belebújtam. Gondolom, hogy Dylané mert éreztem rajta az illatát.
-Így már jobb? - nézett rám Dylan.
-Igen. Sétáljunk vagy üljünk le egy padra? - kérdeztem.
-Nekem mindegy - vonta meg a vállát - Én csak veled akarok lenni - csúszott ki a száján, mire én elmosolyodtam.
-Oké. Akkor üljünk le - mondtam, Dylan pedig bólintott. Elsétáltunk egy közeli padhoz, majd mindketten leültünk.
-Szeretnél zenét hallgatni? - kérdeztem.
-Aha - bólintott, majd elvette a fülhallgatót amit felé tartottam.
-Ez jó szám - mondta - Szeretem a Chase Atlantic-ot.
-Én is. Az egyik kedvencem. Van egy egész playlistem vele. Hallgassuk azt?
-Igen.
Amint elkezdődött a dal, elkezdtem énekelni, és az egész számot végigénekeltem. Amikor elfordultam, láttam, hogy Dylan kivette a fülhallgatót a füléből.
-Mi baj? - kérdeztem.
-Semmi - mosolygott.
-Miért vetted ki? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-Mert téged hallgattalak. Szép a hangod.
-Ó... köszi. Szeretek énekelni.
-Ha szeretnéd kihozom a gitáromat, és énekelhetünk - vonta meg a vállát.
-Oké, jó ötlet.
Visszagyalogoltunk Dylan házához.
-Ne menjünk be? Kicsit hideg van. Nem szeretném, hogy megfázz - mondta Dylan.
-Menjünk - bólintottam.
Amint beértünk a házba, csodálkozva néztem körbe. Nagyon nagy volt a ház. Levettem a kabátomat, majd felmentünk az emeletre, Dylan szobájába.
-Szétnézhetsz, ha akarsz. Addig behangolom a gitárt - mondta Dylan.
-Oké.
A szobája szintén nagyon nagy volt. Sokféle poszter (legfőképp úszós), óriás TV, sok díj (gondolom az úszás miatt), sok kép felragasztva a falra. Közelebb mentem, és megnéztem a fotókat. Volt pár kép BonBonról, a barátairól és egy lányról is viszonylag sok volt. Amint megláttam egy képet, amin egymást ölelik nem bírtam tovább, megkérdeztem, hogy ki ez a csaj.
-Az unokatesóm, Liz - nevetett fel.
-Ó! - döbbentem meg.
-Mit hittél, ki az? - vonta fel a szemöldökét.
-Mindegy, semmi - legyintettem.
-Oké. Amúgy kész van - mondta, majd leült az ágyra.
-Jövök - ültem le - Milyen számokat tudsz?
-Hát, például Chase Atlantic-ot sokat tudok. Jó lesz az?
-Igen - bólintottam. Dylan elkezdte játszani a Friendset. Rögtön felismertem, majd elkezdtem énekelni. Dylan a refrénnél csatlakozott, és végig egymás szemébe nézve énekeltünk. Amikor befejeztük pár percig csendben voltunk, majd Dylan szólalt meg először.
-Ügyes voltál - mondta halkan.
-Köszönöm. Te is - mosolyogtam.
Még elénekeltünk pár dalt. Amikor befejeztük, Dylan ránézett az órára és elkerekedett a szeme.
-Olivia - nézett rám - Fél kilenc van.
-Mi!? Az nem lehet! Már három órája elmentem otthonról? Úristen! Anya már biztos aggódik!
-Nyugi, nyugi! Hazakísérlek, oké? - mondta Dylan mosolyogva.
-Oké.
Dylan hazakísért, majd mindketten megálltunk a házunknál.
-Visszaadom a pulcsidat - kezdtem kibújni Dylan pulcsijából.
-Nem kell - állította meg Dylan a
kezemet - Legyen a tiéd. Neked nagyobb szükséged van rá. Ha máskor is kimegyünk, akkor kell, hogy ne fagyj meg.
-Oké - vontam meg a vállamat - Köszönöm, hogy hazakísértél.
-Nincs mit - nézett rám mosolygva - Jó éjszakát, Olivia.
-Jó éjszakát - fordultam meg. Ezúttal nekem jutott eszembe valami, ezért megszólítottam Dylant, és visszanéztem rá.
-Igen? - kérdezte.
-Hívj nyugodtan Livnek, mint mindenki más.
-Nem - mondta egyszerűen.
-Mi? Miért? - kérdeztem döbbenten.
-Mert én nem vagyok mindenki más - mondta, majd megfordult és elindult haza.

Miután megvacsoráztam, le akartam volna feküdni, de rezgett egyet a telefonom. Dylan írt.