Változások

42. rész

Amikor reggel kinyitottam a szememet, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán ahogy körülnéztem, eszembe jutott, hogy Dylan szobájában. Pár percig még az ágyban maradtam (mert lusta voltam felkelni), majd felültem, és megnéztem az időt a telefonomon. 9:32.
  Miután elmentem mosdóba, lementem a földszintre, ahol megpillantottam Dylant. A konyhában csinált valamit.  Már át volt öltözve, és látszott rajta, hogy egy ideje fent van.
-Jó reggelt - köszönt amikor megpillantott.
-Szia - mondtam mosolyogva - Nagyon jó illat van, mit csinálsz? - kérdeztem.
-Rántottát. Szereted?
-Igen.
-Oké, akkor szólok ha kész van, addig átöltözhetsz - mondta Dylan.
-Hát öhmm... nem hoztam váltóruhát - húztam el a számat.
-Akkor ha át szeretnél öltözni, adok neked egy másik pulcsit - ajánlotta fel Dylan.
-Oké, de inkább pólót, már nem fázok. Le is veszem ezt, mert melegem van - szóltam, majd ki akartam bújni a pulcsiból, de az beakadt a fülbevalómba - Öhm... Dylan - mondtam a pulcsival a fejemen (mert már félig levettem) - Segítenél? Beakadt.
-Persze - felelt, majd odajött hozzám és megpróbálta kiszabadítani a fülbevalómat. Amikor sikerült neki, megfogta a pulcsim végét, és lehúzta rólam az egészet  - Kész.
-Köszi - mosolyodtam el, immáron újra csak a spagetti pántos felsőmben.
-Akkor hozok neked pólót, a rántotta már úgyis kész van.
-Oké - bólintottam, Dylan pedig felment az emeletre.
   Pár perc múlva Dylan visszajött, kezében egy fehér pólóval.
-Köszi - vettem el. Átmentem a nappaliba, ahol Dylan nem láthatott rám, és átöltöztem (levettem a spagetti pántos felsőt, így már csak a póló volt rajtam).
   Amikor visszamentem a konyhába, már az asztalra le volt rakva a két rántotta.
-Jó étvágyat - ültem le.
-Jó étvágyat.
   Miután végeztünk, felmentünk a szobába. Felhívtam anyát, hogy valószínűleg délelőtt Dylannel leszek, és azt mondta, hogy oké, de azért legközelebb ne menjek már el itthonról hajnalok hajnalán.
  Miután végeztem a hívással, játszottam egy kicsit BonBonnal, dobálgattam neki a labdát. Pár perc múlva mindketten meguntuk, BonBon egyszerűen elterült a földön, jelezve, hogy elfáradt, én pedig elkezdtem telefonozni, amíg Dylant vártam, aki elment mosdóba.
-Itt vagyok - jött be a szobába. Követte BonBon példáját, és ő is elterült, csak ő az ágyon. Méghozzá a fejét az ölembe hajtotta.
-Mit csinálsz? - néztem le rá összeráncolt szemöldökkel.
-Lefeküdtem.
-Azt látom. De miért az ölembe? - kérdeztem.
-Mert így kényelmes - mondta.
-Ja, neked - dünnyögtem, majd lelöktem a fejét az ölemről, és egy kicsit arrébb is ültem.
-Gonosz vagy - nézett rám röhögve.
-Nem is - ráztam meg a fejemet - Amúgy... BonBon mit csinál? - néztem le a földre.
-Most éppen... Próbál felugrani az ágyra - válaszolt Dylan. Már mondtam volna neki, hogy akkor rakja fel, de nem kellett, mert magától felvette BonBont, és lerakta az ágyra. BonBon boldogan odajött hozzám, majd leült az ölembe és kényelembe helyezte magát.
-Na persze neki engeded, hogy az öledben feküdjön - dünnyögte Dylan.
-Már bocs, de tudtommal te nem vagy kutya. Márpedig őt azért engedtem fel, mert ő egy kutya, és a kutyák szeretnek ölben pihenni - nevettem fel - Plusz BonBont szeretem.
-Nagyon vicces - forgatta a szemét (de alig bírta visszatartani a mosolyát).
  
Körülbelül fél órát beszélgettünk (BonBonnal az ölemben). BonBon egy idő után megunta a társaságunkat, ezért kiment a nappaliba, így Dylannel újra kettesben maradtunk.
-BonBon mindig itt hagy minket - mondtam.
-Ja, unalmasak vagyunk - szólt Dylan.
-Úgy tűnik - nevettem fel - Főleg te - tettem hozzá.
-Mit mondtál, Olivia? - kérdezte Dylan, felvont szemöldökkel.
-Semmit...
-De, én hallottam. Gyere csak ide! - kapott felém Dylan, de én gyorsan felálltam az ágyról és az ajtóhoz szaladtam, így nem ért el. Már éppen nyitottam volna az ajtót, amikor Dylan hirtelen beállt elém, így az utamat állta.
-Nem tudsz elmenekülni, Olivia - vigyorgott Dylan.
-Ne már - nevettem fel - Mit akarsz csinálni, megcsikizni?
-Hm, jó ötlet... - Meg akartam fordulni, hogy újra elfussak Dylan elől, és már indultam is volna, de Dylan elkapta a karomat, és maga felé fordított.
-Mit is mondtál, azt, hogy unalmas vagyok? - kérdezte egészen közelről.
-Igen - vágtam rá.
-Hm... - morogta rekedtes hangon. Lassan elindult felém, mire én hátrálni kezdtem, de beleütköztem az ágyba, így leültem, mert már nem volt merre mennem, de Dylan még ígyis egyre közelebb hajolt hozzám, szóval csak rontottam a helyzeten. Én próbáltam messzebb hajolni tőle, ezért addig hátráltam, hogy végül háton fekvésbe kerültem. És onnan már tényleg nem volt tovább. Dylan elmosolyodott, egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, majd egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig egyre szaporábban vettem a levegőt, mivel már csak pár centi volt köztünk. Máskor is volt már hozzám közel Dylan, de ez most valami egészen más volt. Most máshogy közeledett felém, mint eddig. Dylan a fülemhez hajolt, és belesúgott:
-Meggondoltam magam. Inkább mégsem csikizlek meg. Van egy jobb ötletem... - suttogta. A szívem egyre gyorsabban vert, és továbbra is egy kicsit kapkodva vettem a levegőt, a hasamban pedig furcsa érzés keletkezett.
-Mi lenne az? - kérdeztem türelmetlenül.
-Segítek egy kicsit kitalálni. Folytasd magadban a dalszöveget - mondta, majd énekelni kezdett, kifejezetten jó hangja betöltötte az egész helyiséget - „I'm burning up, yeah, all I see is red...” -
„...She said, "Fuck me like I'm famous", I said, "Okay" ” - folytattam tovább magamban.
-Khm, oké, adnál még egy kis segítséget, hogy biztosan tudjam, hogy mit tervezel? - érdeklődtem (bár pontosan tudtam, mit akar...). Dylan nem válaszolt, csak elmosolyodott, majd lassan a nyakamhoz hajolt, és egy csókot lehelt rá. Ujjait rákulcsolta az enyémekre, majd további gyengéd csókokkal borította be a nyakam, mire én lehunytam a szemem és felsóhajtottam, majd még közelebb húztam magamhoz. Dylan keze becsúszott a pólóm (vagyis inkább az övé, részletkérdés) alá, és a hasamat kezdte el simogatni, miközben továbbra is a nyakamat csókolgatta, egyre szendvedélyesebben, mire rajtam végigfutott egy jóleső borzongás, és ezúttal nem azért, mert fáztam. És hát, ez egy szép pillanat lehetett volna, ha nem csörren meg éppen akkor a telefonom. Először nem akartam vele foglalkozni (sokkal inkább Dylannel), de végül  féloldalasan a kijelzőre pillantottam, aztán amint elolvastam a nevet, rögtön tudtam, hogy cseszhetem, mivel Dylan is odafordította a fejét.