Változások

85. rész

Reggel azzal a tudattal ébredtem, hogy a mai az utolsó hét a suliból. Így valahogy könnyebben keltem ki az ágyból, mint eddig.
   A múlt hét elég sűrű volt, mert az összes tanár akkor íratott évvégi tz-t, viszont szerencsére ezen a héten már nem igazán tanulunk.
   Ezúttal még időben is sikerült elkészülnöm, így kivételesen 8:00-ra pont beértem a suliba.
-Liv, téged meg mi lelt, hogy ilyen korán jöttél? - kérdezték a lányok.
-Motivál az, hogy ez az utolsó hetünk.
-Megtarthatnád ezt a szokásodat a jövő évre is - jegyezte meg Madelyn.
-Á, nem - legyintettem. Elnéztem oldalra, ahol Dylan beszélgetett a fiúkkal. Szerintem megérezte azt, hogy figyelem, mert felém fordult, és összeakadt a tekintetünk, mire elmosolyodtam.
-Ugye ti is látjátok? - kérdezte hirtelen Madelyn.
-Mit? - szólalt meg Mia.
-Azt az apró, tényleg alig észrevehető szikrát.
-Ja, látom - bólintott Ellie.
-Én is - mondta Mia.
-Miről beszéltek? - kapkodtam a fejem.
-Arról, hogy látjuk, hogy néztek egymásra Dylannel - felelte Madelyn.
-Jaj, ne kezdjétek már ti is!
-Miért, ki más kezdi? Várj, kitalálom: Lily.
-Igen - dünnyögtem - Egyikőtök sem hiszi el, hogy csak barátok vagyunk.
-Ó, erről most eszembe jutott egy dal! - szólt Mia - Úgy van, hogy: „Friends don't look at friends that way."
-Ez nagyon jó! - örvendezett Ellie - Szerinted is, Liv?
-Persze - dünnyögtem.

Fizikán a tanár éppen az unalmas napjait élte. Ugyanis egész órán csak beszélt, beszélt és beszélt. Csak kivételesen most nem a fizikáról, hanem arról, hogy mit tervez a nyárra. Őszintén, nem tudom, hogy melyik az érdekesebb.
   Amikor azt hittem, hogy már csak körübelül 5 perc lehet az órából, rájöttem, hogy még csak 5 perc telt el.
   Végül a füzetem hátuljára lapoztam, és elkezdtem írni.
„Mindjárt elalszok.”
   Megböktem a mellettem ülő Dylant, mire ő felém fordult. Rámutattam a füzetemre, hogy olvassa el amit írtam.
   Ő is írt a saját füzetébe.
„Én is.”
    Miután elolvastam, amolyan „Ennyi??” pillantással néztem rá, mire ő csak megvonta a vállát. Aztán végül gondolt egyet, és megint írni kezdett:
„Ha most nem ülnének közvetlenül mögöttünk, lenne ötletem, hogy mivel üssük el az időt.” - Múltkor a mögöttünk lévő Liam és Elisabeth betegek voltak, ezért nyugodtan... csinálhattuk azt, amit szeretnénk. Viszont most közvetlenül mögöttünk voltak. Sajnos.
„Van egy ötletem.” - írtam.
   Kivettem a táskámból egy kardigánt - amit azért raktam be, mert délutánra esőt írtak -, majd a székünkre terítettem, hogy eltakarja a kezünket.
   Dylannek nem is kellett több, kezét a combomra helyezte, majd elkezdett simogatni, mire eszembe jutott az utolsó fizika:
   „A fizika unalmasabb volt mint szokott. A tanár egész órán csak beszélt, beszélt, és beszélt. Már az óra első öt percében elvesztettem a fonalat.
   Kétféle fizika szokott lenni: Vagy egész órán írunk, és konkrétan egy percre sem állunk meg, vagy a tanár egész órán beszél. Attól függ, hogy a tanárnak milyen a hangulata. És most beszédes kedvében volt.
   Még csak 10 perc telt el az órából, de én majdnem elaludtam. Körbenéztem, hogy a többiek is ugyanannyira szendvednek-e mint én: Mindenki majd' el aludt, sőt, Mia tényleg.
   Dylan a tollát kattogtatta mellettem. Elég idegesítő volt.
-Fejezd már be - suttogtam.
-Unatkozok - sóhajtott.
-Én is. És még... - néztem az órámra - Van 34 perc.
-Jézusom - fújta ki Dylan hosszan a levegőt - Mindig sokat beszél, de azért ennyit nem. Olyan, mintha bemagolt volna egy tételt, és most azt mondaná fel konkrétan.
-Ja - bólintottam.
   Eltelt 5 perc. És én már nagyon szendvedtem. Meg igazából rajtam kívül mindenki más is. Csak Mr. Adams volt teli energiával.
   Megint körbenéztem, majd majdnem felnevettem, amint megláttam, hogy
Eric - Mia padtársa - szintén elaludt, de konkrétan úgy elterült, hogy Mia felriadt, amint a fiú rádőlt a padon lévő fejére. Ja, ennek mind szemtanúja voltam. És úgy tűnt Dylan is, mert halkan felnevetett mellettem.
-Halkabban - fordultam felé.
-De te is láttad, nem? - próbálta visszatartani a röhögést.
-Igen - bólintottam, és ahogy Dylant láttam röhögni, nekem is nevethetnékem támadt.
-Fejezd már, be - csaptam Dylan vállára - Miattad nevetek!
-Én meg miattad! - mondta, én pedig egyre jobban röhögtem. Odahajoltam Dylanhez, és belefúrtam a vállába a fejem, hogy a tanár ne hallja meg, ahogy nevetek. Látni meg nem hiszem, hogy látta, ahogy Dylan vállán nevetek, mert azt se látta, ahogy Eric konkrétan az egész padot elfoglalva alszik.
-Nem bírom abbahagyni - nevettem.
-Én sem - röhögött Dylan.
   Majd végül úgy 1 perc után sikerült abbahagynunk. Mr. Adams meg ezek szerint tényleg nem lát, mert nem szólt ránk. Vagy lehet csak annyira belelendült a fizikába, hogy nem érdekelte.
   Felemeltem a fejem Dylan válláról. Azonban Dylan a kezét még mindig a combomon tartotta.
   Lassan elkezdte simogatni a lábam.  Lopva hátrapillantottam, hogy a mögöttünk lévők nem látnak-e ránk. Ők is aludtak. Meg igazából mindenki, kivéve a tanárt, de ő meg ugye nem lát, csak beszél és beszél.
   Dylan köröket kezdett el rajzolni a combomra egyik ujjával.   Megborzongtam.
   Mivel úgy tűnt, hogy Dylan nem akarja abbahagyni a lábam simogatását, inkább megfogtam a kezét, amelyikkel simogatott, és ujjaimat rákulcsoltam az övéire.
-Nekem így is jó - suttogta, mire elmosolyodtam. A kezét -amelyiket fogtam, és ami még mindig a lábamon volt- elkezdtem simogatni.
   Dylan a lábával közelebb húzta a székemet az övéhez.
-Ha tudnád, hogy most mennyire meg akarlak csókolni - suttogta.
-Tudom. De még egy kicsit várnod kell - mondtam.”
-Dylan - suttogtam - Van kedved zenét hallgatni?
-Persze. - Elővettem a táskámból a fülest, és az egyik felét Dylannek adtam. Nekem eltakarta a hajam, viszont neki nem. De mindegy, mert Mr. Adamsnek nem tűnt fel.
   Beraktam egy Chase Atlantic-The Weeknd playlistet - ami pont illet a hangulatomhoz. Mert Dylan folyamatosan a combomat simogatta. Meg néha egy-két sort a fülembe suttogott, például: „Girl just scream it out, tell me what you thinkin', no I wanna see you undress now”, „I'm into it, say she wanna fuck me later, girl I'm into it”, „Who's gonna love you like me, like me? Say it louder, say it louder. Who's gonna touch you like me, like me? (...) who's gonna fuck you like me? ”. Na és persze még a személyes kedvencem: „She said "Fuck me like I'm famous", I said "Okay" ”.
   Végül a zenehallgatás, na és persze Dylan segítségével eltelt a fizika.
-Már csak 2 nap és vége! - jelentettem ki boldogan, amikor kimentünk a teremből.
-Igen - mondta Dylan - Azt már kibírjuk valahogy.
-Ja. Utána meg végre szabadság!!