Változások

37. rész

Miután Dylan hazament, még visszaaludtam viszont körülbelül fél órát tudtam aludni, mivel megszólalt az ébresztőm. Mehetek az iskolába. De jó.
Álmosan elkészültem, majd elindultam az iskolába. Megint késésben voltam, de végül sikerült beérnem 8:02-re. Hm. Egész jó.
-Liv, te miért nézel ki minden nap úgy mint aki semmit nem aludt? - nézett rám Madelyn.
-Mert semmit nem aludtam - feleltem.
-Így már mindent értek - bólintott Madelyn.
-Na és miért nem aludtál? - kérdezte Ellie.
-Hát... öhm... - húztam a szót.
-Na? - szólt Madelyn.
-Dylan nálam aludt - böktem ki végül. Mindkettőjüknek elkerekedett a szeme, Mia pedig... hát ő a padra hajtotta a fejét és aludt. A kedvenc elfoglaltsága.
-Mi? - kérdezte végül Madelyn - Hogy került hozzád Dylan?
-Hát... hosszú sztori. A lényeg, hogy este kettő kerül átjött és végül ott maradt - vontam a vállamat.
-Értem - mondta Madelyn, majd Ellievel összemosolyogtak, mire én furcsán néztem rájuk.
-Oké, nem akartok esetleg a húgommal valamilyen klubot nyitni? Mondjuk a Furcsán Vigyorgók Klubja? És akkor zárójelben ott lenne, hogy „Relytélyes okokból kifolyólag Dylan miatt...". De most komolyan. Szerintem még BonBon is szívesen csatlakozna. Csak ő nem mosolyogna, hanem ugatna - mondtam.
-Kösz, ez jó ötlet, majd konzultálok Lilyvel és BonBonnal. Meg Miával, ha egyszer felébred - nézett Madelyn az alvó Mia felé.
-Keltsd fel - tanácsolta Ellie.
-Biztos? Szerintem ez a héten már a negyedik alkalom, hogy felébresztem... Keltsd fel te - mondta Madelyn Ellienek.
-Persze, inkább te. Téged már úgyis utál, szóval neked már mindegy - vonta meg a vállát.
-Kedves vagy - dünnyögte Madelyn - Amúgy pedig Mia mindent, és mindenkit utál, ez az emok életszemlélete.
-Jó, de téged jobban utál az átlagnál.
-Ez nem igaz! - vágta rá Madelyn - Jó, lehet, hogy van némi igazságalapja - gondolta át.
-Felkeltsem én? - szóltam közbe.
-Nem kell, elég ha engem utál - legyintett Madelyn, majd ránézett Miára. Megvonta a vállát, majd egy határozott mozdulattal ráütött Mia a fejére.
-Mivan? - emelte fel a fejét Mia, majd a fekete hajzuhataga alól álmosan nézett Madelynre - Mit ütögetsz??
-Ellie volt! - mutatott Madelyn Elliere.
-Mi? Nem! - ellenkezett Ellie.
-Jó, mindegy, inkább visszaalszok - vonta meg a vállát.
-Ne aludj vissza! Mindjárt jön a tanár - mondta Madelyn.
-Nem baj. Majd keltsetek fel ha itt van. De lehetőleg ne üssetek rám, köszi - szólt Mia, majd visszadőlt az asztalra, és elaludt.
Mr. Williams meg is érkezett pár perc alatt, ezért felkeltettük Miát, de igazából az óra felénél megint elaludt. Mondjuk én is tudtam volna aludni, de végül valahogy kibírtam.
Ezután fizika következett, ezért átmentünk egy másik terembe. Leültem a helyemre, és vártam, hogy becsöngessenek, addig pedig telóztam, és próbáltam nem elaludni.
Öt perccel a csengetés előtt, hirtelen valaki lerakott egy kávés poharat elém, mire felnéztem a telefonomból.
-Köszi - mosolyogtam Dylanre.
-Szívesen. A büféből hoztam. Gondoltam jól jöhet - mondta miközben leült mellém.
-Igen, hulla vagyok - ittam bele a kávéba - A kivirulásom csak hajnalig tartott, most viszont ugyanúgy nézek ki mint mielőtt felhívtál.
-Hát, legalább már én is úgy nézek ki mint te. Együtt azért jobb, nem? - nézett rám Dylan.
-Igen - bólintottam - És köszönöm. Mármint, hogy tegnap átjöttél. Meg, hogy feláltoztad értem az egyik cipődet - mondtam.
-Bármikor - nézett a szemembe mosolyogva.

Amikor vége lett az összes órának, az egész osztályunk átvonult a tornaterembe, ugyanis ma is lesz próba. Őszintén, én már legszívesebben hazamentem volna, de muszáj gyakorolni.
Megint leültünk (én, Dylan, Mia és Ellie) a földre, és ott vártuk Madelynéket.
-Ahj, én aludni akarok - nyöszörögtem.
-Na, végre valaki - mondta Mia, mire felnevettem. Közben megjött Emily és Madelyn, ezért mindannyian felálltunk és odamentünk a tornaterem közepébe.
-Na, sziasztok - kezdte Madelyn.
-Heló - intett Emily.
-Na szóval, mindenkinek sikerült kiválasztania a párját? - nézett körbe Madelyn. Néma csend volt, senki nem szólalt meg. - Jól van, hallgatás beleegyezés - bólintott.
Mindenki beállt a párja mellé (én ugye Dylannel voltam), majd kezdődhetett a próba. Ezúttal Emily is beállt közénk táncolni, viszont ugyanúgy mutatta a tánclépéseket mint eddig.
Viszonylag gyorsan eltelt a próba, bár Dylannel rontottunk párszor, mivel mindketten nagyon fáradtak voltunk.
-Elmegyünk megint kajálni? - kérdezte Mia amikor kimentünk a suliból. Már éppen válaszra nyitottam a számat, amikor megtorpantam, ugyanis pár méterre tőlünk Ben integetett felém.
-Mindjárt jövök, egy perc - szóltam a többieknek, ők pedig bólintottak.
-Meglepetés! - mondta Ben mosolyogva, mikor odaértem.
-Szia! Hát te? - néztem rá érdeklődve.
-Tegnap mondtad, hogy próbád lesz, és gondoltam akkor jövök, és hazakísérlek - vonta meg a vállát.
-Oké, csak várj, egy perc, szólok a többieknek - mondtam, mire Ben bólintott.
-Figyeljetek, én most nem megyek ha nem baj - mentem vissza a többiekhez.
-Oké, nem baj. Dylan, te jössz? - kérdezte Madelyn.
-Nem, most nem - rázta meg a fejét - Fáradt vagyok - tette hozzá magyarázatként.
-Rendben, akkor megyünk hárman - vonta meg a vállát Madelyn - Sziasztok! - köszöntek el mindhárman.
-Sziasztok! - intettünk Dylannel.
-Na, én megyek - fordultam Dylan felé.
-Oké - bólintott.
-Szia - köszöntem el.
-Szia - nézett rám Dylan mosolyogva. Megfordultam, hogy visszamenjek a Benhez, aki azóta is rám várt, de Dylan hirtelen megfogta a karomat, és visszarántott, így újra Dylannel kerültem szembe.
-Olivia, tudom miért sirtál tegnap... - mondta halkan. Lily komolyan elmondta neki? Hát ezt nem hiszem el... - És figyelj, ha szeretnéd, adj neki mégegy esélyt, ha úgy gondolod megérdemli. Nekem mindegy. De vigyázz azért vele, oké? És csak, hogy tudd, ha egyszer is megbánt téged, én letépem a fejét és kihajítom az ablakon - mondta Dylan.
-Látom, Lily tényleg mindent elmondott neked. Még a Ben elleni módszerét is. Majd együtt tépitek le Ben fejét - nevettem fel.
-Jó, lehet lopom Lily ötletét - ismerte be - De most komolyan, Olivia. Én tényleg nem akarom, hogy megint sírj miatta. Bármennyire is akarok veled videochatelni...
-Amúgy is tudunk videochatelni - mondtam.
-Oké, tudom. De most nem ez a lényeg - rázta meg a fejét.
-Tudom, és hidd el, Ben megváltozott.
-Én elhiszem, ha te mondod - tette fel a kezét védekezően. Legalábbis az egyiket, mert a másikat még mindig a karomon tartotta - De féltelek... - ismerte be halkan, mire én elmosolyodtam, és odamentem hozzá és megöleltem.
-Nem kell - ráztam meg a fejemet - Bentől nem.
-Oké - mondta - De azért szemmel
tartom - tette hozzá, mire felnevettem.
-Jó, tartsd szemmel - adtam meg magamat.
-Na, menj, vár rád a herceged - tolt el magától Dylan.
-Nem a hercegem - forgattam a szememet.
-Igaz, az én vagyok - mondta, mire megint felnevettem, majd intettem Dylannek és visszamentem Benhez, majd elindultunk haza.