Változások

69. rész

-Szia - nyitotta ki előttem az ajtót Dylan.
-Szia. - Rögtön odaléptem elé, átkaroltam a nyakát, majd megcsókoltam, amit ő viszonzott.
   Majd elhajoltam Dylantől, aki meg arrébb lépett, így be tudtam menni az ajtón.
-BonBon! - üdvözöltem a felém futó kutyát. Leguggoltam, majd megsimogattam BonBont, aki ezt farokcsóválással jutalmazta.
-Képzeld, kivételesen hoztam pizsamát, meg fogkefét - néztem Dylanre.
-Na, ezt is megéltük - bólogatott elismerően.
-Az alsónadrágodat is hoztam. Oda is adom, nehogy elfelejtsem - léptem be a földre ledobott táskámhoz - Tessék - nyújtottam Dylan felé azt a bizonyos ruhadarabot.
-Köszönöm - nevetett fel - Berakom a szennyesbe - közölte.
   Leültem a kanapéra, BonBon pedig az ölembe.
-Itt vagyok - huppant le mellénk Dylan.
-Amúgy... - szóltam - Most akkor van rajtad jelenleg alsónadrág, vaagy... ?
-Van - nevetett fel.
-Oké, csak gondoltam jobb, ha tisztázzuk - mosolyodtam el.
   Úgy döntöttünk, hogy ideje vacsorázni, ezért leültünk az asztalhoz. Kivételesen most Dylan nem főzött -mert nem volt hozzávaló-, hanem csak egy-egy melegszendvicset ettünk.
-Baj, hogy ezt esszük? - kérdezte Dylan.
-Dehogy - legyintettem - Nekünk csak hetente egyszer-kétszer van főtt kaja vacsorára.
-Akkor jó - mondta.
Amint végeztünk a kajálással, együtt lepakoltuk az asztalt, majd letelepedtünk a kanapéra.
-Mikor szeretnél fürdeni? - kérdezte Dylan.
-Hát... szerintem olyan tíz perc múlva elmegyek - feleltem.
-Oké - bólintott.

Amint én végeztem a fürdőben, Dylan következett.
   Egy perc múlva hallottam, amint elzárja a zuhanyt. Gyorsan megfürdött.
-Olivia! - kiáltotta.
-Igen? - kérdeztem hangosan, hogy hallja a fürdőben is.
-Hoznál nekem légy szíves egy törülközőt?
-Igen! Hol van?
-A szürke szekrényben! - felelte.
   Elővettem egy törülközőt, majd elindultam vele a fürdő felé. Időközben megint megnyitotta a csapot, gondolom akkor az előbb még nem végzett (fura is lett volna konkrétan fél perc alatt), csak eszébe jutott, hogy nincs törülközője.
-Beadom! - figyelmeztettem Dylant. Nem felelt. Gondolom nem hallotta a víztől. - Dylan! - Semmi reakció. - Jó, akkor lerakom ide a... - Nem tudtam befejezni a mondandómat, ugyanis hirtelen a zuhany elzárult, majd kinyílt az ajtó, mire megpillantottam Dylant magam előtt. Nagyon vizesen. És nagyon meztelenül.
-Öhm... - fordítottam el kissé zavartan a fejem - Itt van - nyújtottam felé a törülközőt, miközben rá se néztem.
-Köszi - vette el, majd a szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik - Mi a baj, Olivia?
-Semmi - vágtam rá.
-Látom zavarban vagy. - De jó megfigyelő itt valaki. - Pedig már láttál így. Ha jól emlékszem, utoljára körülbelül egy hete... Ennyi idő alatt el is felejtetted, hogy hogy is nézek ki ruha nélkül, és most meglepődtél?
-Nem tudnám elfelejteni ezt a látványt - vallottam be - Bár szerintem ezzel te nagyon is tisztában vagy.
-Hát persze, hiszen szerinted egoista vagyok.
-Látom szégyenlős viszont nem - jegyeztem meg még mindig a plafont bámulva - Nem akarsz inkább visszamenni fürdeni? - kérdeztem.
-Mindjárt.
-Annak örülnék - mondtam. Bár amúgy egyáltalán nem így gondoltam.
Dylan megfogta az államat, majd maga felé fordította a fejemet.
-Nem kell elfordulnod, szerelmem. - Szinte már suttogott. - Elég, ha a szemembe nézel.
-Szerinted az olyan egyszerű? - dünnyögtem.
-Visszamenjek a fürdőbe? - kérdezte, miközben végigsimított az államon.
-Végeztél már a fürdéssel? - kerültem inkább ki a kérdést egy másik kérdéssel.
-Igen - felelte.
-Akkor nem muszáj. - Eléggé nehéz volt a szemébe nézni. - Csak vedd igénybe a törülközőt, és tekerd magadra.
-Biztos? - vigyorodott el.
-Igen - bólintottam.
-Hát jó - sóhajtott. Inkább megint a falat pásztáztam, amíg ő a derekára kötötte a törülközőt.
-Kész - mondta, majd nemes egyszerűséggel kikerült, és elindult a folyosón. Hirtelen csalódott lettem.
   Utánamentem. A konyhában volt, háttal nekem, így jól meg tudtam figyelni őt. Éppen keresett valamit a szekrényben, amiért a kezét a magasba emelte, hogy elérhesse a polcot, ezáltal jól láthatóak voltak a hátizmai. Testén folyamatosan folytak le a vízcseppek, amik csak még vonzóbbá tették a fiút. Tekintetem többször is végigfutattam a testén.
   Aztán úgy tűnt megtalálta amit keresett (nem tudom mit, nem láttam), mert megfordult, majd mosolyogva a szemembe nézett.
-Miért mosolyogsz? - kérdeztem hevesen dobogó szívvel.
-Miattad - felelte, majd ellökte magát a konyhaszekrénytől, és tett pár lépést felém.
-Élvezed, ha szivathatsz, ugye? - kérdeztem.
-Nem értem miről beszélsz. Nem szivatlak - lépett megint felém.
-Itt járkálsz előttem félmeztelenül - közöltem - Szerintem ez minden lány számára veszélyes látvány. Valaki akár még bele is halhat.
-Pedig nem szeretnék senkit sem meggyilkolni - mondta szenvtelenül.
-Akkor talán öltözz fel - adtam egy nagyon jó (vagy inkább rossz) tanácsot.
-Szerintem téged épp azzal nyírnálak ki. Azt pedig nem akarom.
-De kedves vagy - dünnyögtem. Dylan addig közeledett felém, míg én beleütköztem a falba.
-Tudom. Ez a védjegyem - mondta, mire felnevettem.
-Erre az is egy jó példa, amikor még januárban elmentünk a Starbucksba, és kifizettetted velem a kekszet - néztem fel rá. Bár nehezemre esett nem a mellkasát bámulni.
-Jaj, hát az már olyan rég volt... - tűrt egy hajtincset a fülem mögé - Azóta kedvesebb lettem.
-Valóban? - húztam fel a szemöldökömet.
-Miért, te nem így látod? - kérdezte.
-Nem - vágtam rá.
-Oké, Olivia, akkor fel is öltözhetek, nem? Fölöslegesen nem leszek kedves...
-Én nem mondtam, hogy öltözz fel - szóltam.
-Ezek szerint abba tényleg belehalnál? - kérdezte szórakozottan.
-Nem. Nem befolyásolja a halálomat az, hogy van-e rajtad ruha, vagy sem - jelentettem ki.
-Pedig már azt hittem... - Már nem vigyorgott, arcán csak egy halvány mosoly jelent meg.
-Rosszul hitted.
-Rendben... Akkor gondolom azt is rosszul hittem, hogy most rohadtul meg akarsz csókolni - nézett le egy pillanatra a számra.
-Igen. Mert egyáltalán nem akarlak - hazudtam. Dylan először nem szólt semmit, csak igézően nézett a szemembe. Hát persze, hogy meg akartam csókolni. Úgy nézett rám, mint aki azt szeretné, hogy meg is tegyem. Lassan felém hajolt, majd a fülembe suttogott:
-Szerintem ezt gondold át mégegyszer. - Megborzongtam, ahogy éreztem forró leheletét a nyakamon. Majd ajkát gyengéden a nyakamhoz érintette.   Szájával végigsimított az egész nyakamon. Többször is.
-Még most sem akarod, hogy megcsókoljalak? - suttogta a fülembe.
-Nem - vágtam rá. Dylan most már nem csak simogatta a nyakamat, hanem meg is csókolta azt. Ó, a régi szép idők...
   Átkaroltam Dylan nyakát, aki további gyengéd csókokkal hintette be a bőröm, mire felsóhajtottam.
-És most? - kérdezte halkan.
-Most sem - mondtam. Szeretett engem szívatni, szóval semmiképp sem csókolt volna meg, vagy ilyesmi.
-Oké - vonta meg a vállát, majd egész egyszerűen ellépett tőlem. Sokkolva néztem utána. Ó, hogy én mennyire utállak, Dylan Howland...
-Na ne szívass - röhögtem fel. Dylan nem állt meg, hanem felment az emeletre.
   Egy darabig vártam, hogy visszajöjjön, vagy ilyesmi, de nem jött, úgyhogy felmentem én is. A következő gondolatok jártak a fejemben: „Utálom Dylant", „Nem hiszem el, állandóan szívat...", „Hogy lehet ilyen szemét? Csak ő élvezi ezt", „Na majd most visszakapja!", „Meg. Akarom. Csókolni."
   Amikor benyitottam a szobába, Dylan az ágyban feküdt, már volt rajta nadrág. De póló nem.
-Mit szeretnél csinálni? - nézett rám teljesen ártatlan kifejezéssel. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet, hogy hogyan tudnám megszívatni.
-Nézzünk meg egy filmet - ültem le mellé.
-Oké - bólintott.
   Kiválasztottuk a filmet, majd lefeküdtünk egymás mellé az ágyra.
Az első tíz perce a filmnek nyugiban telt.   Majd végül úgy döntöttem, hogy „Ideje egy kicsit Dylant is szívatni", ezért közelebb mentem hozzá. A kezemet a mellkasára helyeztem, majd lassan elkezdtem simogatni. Dylan úgy tett, minta nem venné észre, szemrebbenés nélkül nézte a filmet. Még közelebb bújtam hozzá, majd végül teljesen hátatfordítottam a tv-nek, majd Dylan nyakához hajoltam, és -ahogy azt korábban ő is tette- elkezdtem az ajkammal simogatni a bőrét. Direkt nem figyelt rám. Bár szerintem hatással voltam rá, ugyanis éreztem, ahogy összerándul minden izma.
   Aztán elkezdtem csókolgatni a nyakát, mire ő megeresztett egy halk sóhajt. Annyira halkat, hogy szerintem nem is akarta, hogy halljam. De hallottam.
   Dylan direkt nem reagált semmit. Bár hiába titkolta, én láttam rajta, hogy amúgy nagyon szendved, amiért szívatom. (Jézusom, hányszor írtam már le ezt a szót??) A lepedőt markolta, úgy próbálta visszafogni magát.
   Majd amikor gyengéden megharaptam a bőrét, hirtelen megfogta a távirányítót, kikapcsolta a tv-t, majd az ölébe ültetett.
Megpróbált megcsókolni, de én elhajoltam tőle.
-Nem, nem - mosolyogtam rá.
-Olivia, ne szívass... - röhögte el magát.
-Te is szoktál engem. - Újra a nyakához hajoltam, majd végigcsókoltam azt. Most megtudja, hogy milyen érzés volt nekem pár héttel ezelőtt.
-Olivia... - nyögte.
-Hm? - hajoltam a füléhez.
-Csak... - Végül nem fejezte be a mondatot, mert hirtelen a számat rátapasztottam az övére.
Dylan a hátamat simogatta (a szendvedélyes) csók közben, én pedig a hajába túrtam. Végre; már rohadtul meg akartam csókolni.
Végül én húzódtam el először tőle, majd zihálva a szemébe néztem. Eléggé megkönnyebbültem a csók után. És szerintem ő is.
-Folytassuk a filmet.
-Oké - nevetett fel. Kiszálltam az öléből, de nem mentem tőle messzire, hanem hozzábújtam, ujjainkat összekulcsoltuk, úgy néztük a filmet.