Változások

61. rész

22:02-kor meghallottam, hogy valaki kopog az ablakomon. Dylan.
   Izgatottan mentem oda, majd nyitottam ki az ablakot.
-Szia - jött be Dylan.
-Szia - mosolyodtam el. Nem tudtam, hogy most meg szabad-e csókolnom. Végül nem tettem.
   Mindketten leültünk az ágyra.
-Nem is tudom, hogy hol kezdjem... - fújta ki a levegőt Dylan hangosan. Nagyon izgultam, hogy vajon mi az a dolog, ami kettőnk közé áll. - Tehát. Amit most elmondok... ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el.
-Igérem - néztem a szemébe.
-Oké. - Dylan eléggé idegesnek tűnt - Szóval. Akkor kezdjük a legelejétől: Nekem a szüleim nem az igazi szüleim - mondta, mire én konkrétan lesokkolódtam.
-Ez most komoly? - kérdeztem végül.
-Igen - bólintott - Az igazi szüleim... hát, az anyukámat még sosem láttam. Apukám sose árulta el, hogy ki ő. Csak a keresztnevét tudom: Elisabeth. Többet nem árult el, apám, Michael. Na igen, Michael... vele nem igazán szoktam találkozni. Utoljára szerintem fél éve láttam - mondta, majd egy kis szünetet tartott - Ő... egy maffiavezér. - Mivan? - Ezért nem találkozunk sosem. Mert nevelőszülőkre bízott, még 6 éves koromban. - Fel kellett dolgoznom ezt a sok infót.
-Akkor... Amiket mondtál, hogy kiskorodban apukád bántott... rá értetted? Az igazi apádra? - kérdeztem.
-Igen - bólintott - És azért mondtam, hogy anyát nem bántotta, mert anya nem is élt velünk soha.
-De... a nevelőapád is kicsit... - gondolkodtam el.
-Idegbetegnek tűnik? - segített ki.
-Igen - bólintottam.
-Hát... igen. Ő sem az apák gyöngye. De Michael sokkal rosszabb. Szóval örülök, hogy hozzájuk kerültem. Bár őket sem látom sokszor.
-Akkor... ők is bűnözők, vagy... - Nem tudtam, hogy megkérdezzem-e - Ők tényleg dolgoznak?
-Ők tényleg dolgoznak. És nyugi, nem azért vagyunk gazdagok, mert ők is maffiavezérek, ők tényleg tisztességesen keresték meg a pénzüket. Nem is tudják, hogy ki az igazi apám - mondta.
-Értem. - Nem, igazából semmit sem értek. Hogy lehet Dylan egy maffiavezér fia? Legalábbis papíron. Mert feltűnt, hogy mindig Michaelnek hívja - És... hogy jövök én a képbe? - kérdeztem. Dylan kicsi szünetet tartott.
-Van egy olyan szokás a családomban, hogy a maffiavezér helyét mindig a fia veszi át. Gondolom ez máshol is így van. Csakhogy... nálunk ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis nem vehetem át csak úgy a helyét. Azt sem biztos, hogy én veszem át. Hanem lehet, hogy a bátyám... Ben - mondta, mire bennem akadt a levegő.
-Mármint... Ben Collins? - Dylan bólintott.  Ez megmagyarázná, hogy miért láttam róluk közös kiskori képet.
-Csak az apánk ugyanaz. Ő sem tudja, hogy ki az anyja. Egészen 6 éves korunkig együtt nevelkedtünk. Aztán el lettünk választva egymástól. Mindketten felvettük a nevelőapánk nevét, ezáltal senki sem tudta meg, hogy mi testvérek vagyunk. Nem is találkoztunk VOLNA már utána. De többször elszöktünk otthonról, hogy találkozhassunk. És így ment ez egészen 15 éves korunkig. Aztán... - Dylan megint megállt egy kis időre - Nekem azon a nyáron volt egy barátnőm. Szerintem még csak egy hónapja lehettünk együtt, amikor... - Itt már sejtettem, hogy mit fog mondani. - Rajtakaptam a lányt Bennel, ahogy csókolóznak egy ágyban. Megcsalt a barátnőm a bátyámmal... utólag kiderült, hogy többször is. Gondolhatod, hogy utána mennyire összetörtem. Még csak 15 éves voltam. Most meg egy hónap múlva 17 leszek. Igazából nem is volt az még annyira komoly kapcsolat. De akkor annyira összevesztem Bennel, hogy többet nem találkoztunk. Egészen addig, amíg nem jelent meg újra, csak ezúttal a te életedben. Rögtön elkezdtelek félteni. Hiszen tudtam, hogy Ben nem túl hűséges fajta, plusz később, 15 évesen,  nyáron, párszor balhéba keveredett. Féltem, hogy téged is elárul, akárcsak engem. - Jól is gondolta. - De nem ez volt az egyetlen ok, amiért féltettelek... Ugyanis visszatérve a szokásokhoz... Az a hagyomány, hogy hogyha kettő, vagy több testvér van, akkor nem biztos, hogy  az idősebb örökli a vezérséget. Persze ő is örökölheti. De ugyanannyi esély van arra, hogy a másik. Ugyanis az a hagyomány, hogy az lesz a következő maffiavezér, akinek hamarabb lesz barátnője. De azért ez nem ilyen egyszerű, mert ennyi erővel már lehettem volna vezér. Be kell töltenie annak a testvérnek a 17. életévét. És ha már betöltötte, és van barátnője, akkor lehet vezér, ha azzal a lánnyal legalább  már egy éve együtt vannak. Tehát leghamarabb 18 évesen lehetünk vezérek. És annak a lánynak vállalnia kell azt, hogy a kapcsolatuk első évfordulójában egy maffiavezér felesége lesz. És nincs választási lehetőség. Nem lehet azt mondani, hogy nem akarok vezér lenni. Ezzel biztosítják azt, hogy egyikőnk biztosan vezér legyen. Amint már van egy egyéves kapcsolatunk, rögtön vezérré válunk. Ha akarjuk, ha nem. Ez a hagyomány. - Teljesen lesokkolódtam. Akkor ezért nem szabad összejönnünk. Mert akkor Dylanből egy maffiavezér válna. Belőlem pedig egy maffiavezér felesége.
-Akkor... soha nem lehetünk együtt? - kérdeztem próbálva visszatartani a könnyeimet.
-Várjunk... Ezek szerint nem ítélsz el? - kérdezte Dylan meglepetten.
-Miért ítélnélek el?
-Mert egy bűnöző fia vagyok.
-Nem tehetsz róla, hogy milyen családba születtél - ültem hozzá közelebb. Dylan elmosolyodott, majd folytatta a mesélést.
-Ben szeretne vezér lenni. Ezért is féltem, hogy összejöttök. Meg persze féltékeny voltam, de az nem fontos... A lényeg, hogy amikor azt mondtam, hogy csak várnunk kell, akkor igazat mondtam. Ben szerezni fog egy barátnőt. Csak meg kell várnunk. - Ben komolyan egy maffiavezér akar lenni?
-Én nem tudok addig várni... - suttogtam.
-Akkor képes lennél addig titokban tartani a kapcsolatunkat, amíg Ben nem lesz vezér? - nézett mélyen a szemembe.
-Igen - bólintottam, majd átkaroltam Dylan nyakát, és próbáltam közelebb húzni magamhoz, de ő nem engedte.
-Kérlek - suttogtam - Dylan...
-Nem tehetlek ki téged ekkora veszélynek.
-Vállalom a kockázatot - húztam (legalábbis próbáltam) közelebb magamhoz Dylant.
-Olivia... ígéretet tettünk - szólt halkan.
-Az az ígéret már rég nem érvényes - mondtam. Dylan végre közelebb hajolt hozzám, és már majdnem összeért a szánk, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Dylannel szétrebbentünk.
-Mit csináltok? - nézett ránk a húgom gyanakvóan.
-Beszélgettünk - feleltem.
-Oké... viszont anya üzeni, hogy most már menj haza Dylan. Holnap suli.
-Jó - állt fel Dylan a kanapéról - Megyek. - Odament az ablakhoz - Sziasztok! - intett, majd eltűnt a szemünk elől. Nekem még mindig nagyon gyorsan vert a szívem.
-Mi volt ez? - kérdezte Lily.
-Semmi.
-Okéé... ha te mondod - ment ki mosolyogva.