Változások

32. rész

Inkább úgy döntöttem, hogy egyik fiúnak sem írok vissza, (jobb a békesség) és inkább elkezdtem Netflixezni.
Olyan 11 körül azonban megcsörrent a telefonom. Ben indított videóhívást.
-Szia - köszöntem amikor felvettem.
-Szia - intett a kamerába - Nem baj, hogy felhívtalak? Csak mert nem válaszoltál, gondoltam akkor megcsörgetlek, hátha felveszed...
-Nem baj, igazából éppen filmet néztem - vontam meg a vállamat.
-Oké. És mit néztél? - kérdezte.
-Divergent - feleltem.
-Azt még nem láttam... És jó?
-A felénél járok, igazából eddig tetszik. Te most nézel valamilyen sorozatot, vagy ilyesmi?
-Aha - bólogatott - A Riverdalet nézem. Most jön majd az utolsó évad. Ez lett most a kedvenc sorozatom.
-Majd egyszer lehet én is megnézem. Bár nem tudom, elég különbözőek a vélemények, valakinek a kedvence, valaki meg utálja - mondtam.
-Hát szerintem hülye, aki utálja. Már bocs. Na mindegy, mindenkinek megvan a saját véleménye - vonta meg a vállát.
-Ja.
-És amúgy te esténkét mit szoktál csinálni? - érdeklődött Ben.
-Hát, általában zenét hallgatok. Meg néha szoktam olvasni is, bár igazából azt nem olyan sokszor, mert ilyenkor ahhoz már fáradt vagyok - feleltem.
-Te szeretsz olvasni? - vonta fel a szemöldökét.
-Igen - bólintottam - Sokat szoktam. Már ha van időm. De te gondolom nem szeretsz. Már alsóban is utáltad.
-Ja. De nem emlékszem, hogy te olvastál volna...
-Hát, igazából mindig is szerettem a könyveket, de úgy igazán 2 éve kezdtem el olvasni - szóltam.
-Hát nem tudom, engem sosem kötött le - vonta meg a vállát.
-Hát, igazából a legtöbb ember így van vele. Esélyt sem adnak a könyveknek - húztam el a számat - De amúgy te egyszer sem próbáltál elolvasni egy könyvet?
-Hát, egyszer kinyitottam egyet, de az első sornál meguntam, és többé ki sem nyitottam - mondta.
-Hát, az jó... Ezek szerint reménytelen, hogy te valaha elolvass egy könyvet. Vagy akár csak egy fejezetet. Sőt, egy oldalt - dünnyögtem.
-Igen, sosem tudsz rávenni - bólogatott Ben.
-Kár - mosolyodtam el.
-Hát, szerintem nem annyira... - gondolkodott Ben, én pedig felnevettem.
Bennel még egy óráig beszélgettünk, majd végül leraktuk. Már nem volt kedvem filmet nézni, ezért én inkább lefeküdtem az ágyamra, és próbáltam aludni, de nem nagyon ment, mert eszembe jutott Dylan, és lelkiismeretfurdalásom lett, hogy nem válaszoltam neki. Fura lenne, ha most válaszolnék? Végül győzött a lelkiismeretem, ezért ráírtam.
Olivia üzenete: Szia, bocsi, hogy nem válaszoltam...
Dylan üzenete: Nem baj, gondolom dolgod volt. De most már ne kezdjünk bele a videochatbe szerintem, mert már késő van.
Olivia üzenete: Oké. De... biztos nem haragszol?
Dylan üzenete: Olivia, ne félj, nem haragszom, oké? Ne legyen ezért lelkiismeretfurdalásod, jó? De tényleg ne legyen, mert tudom, hogy most ezen rágódsz, hogy én meg itt vártam rád, te meg nem válaszoltál. Majd holnap beszélünk.
Olivia üzenete: Oké. Jó éjt.
Dylan üzenete: Jó éjt.
Elvileg már meg kellett volna nyugodnom, mégis, amikor letettem a telefont, ugyanúgy nem nem tudtam aludni. Csakhogy ennek nem Dylan volt az oka, mert már meggyőzött, hogy már nem haragszik rám. Ezúttal Ben nem hagyott nyugodni. Egészen pontosan pedig a 7.-es éne. Ugyanis, a hívásunk után megint eszembe jutott, amit Lily mondott. És eddig próbáltam elrejteni magamban ezt az emléket, viszont most már nem bírom tovább elnyomni, és muszáj visszaemlékeznem rá. Eddig ezt próbáltam elkerülni, viszont úgy érzem, hogy eljött az idő, hogy szembenézzek azzal időszakkal, különben elég hosszú éjszaka vár rám. Mondjuk, valószínűleg így is...