Változások

115. rész

Liv szemszöge

Tegnap úgy döntöttünk, hogy nem a tengerpartra megyünk, hanem van a közelben egy strand, és megnézzük azt. Mindannyiunknak nagyon tetszett, még csúszdák is voltak, amik a medencékhez hasonlóan jók voltak. És még a kaja is viszonylag jó volt, ráadásul nem is volt annyira drága, úgyhogy mindannyian egyetértettünk abban, hogy majd legközelebb - ha jövünk a nyaralóba - is elmegyünk erre a strandra.
  Este Madelyn eltalálta, hogy most Jasonnel akar „aludni”, ezért kicsi kavarodás volt, és Mia átment Elliehez (aminek elmondása szerint nagyon örült, de aztán ki tudja...), Jason pedig Madelynhez.

Másnap amikor leültünk reggelizni, Josh még nem jött ki a szobából, pedig őt is felébresztettük. Úgy voltunk vele, majd jön, ha akar, ezért nem is zavartuk.
  Kábé 5 perce ehettünk, amikor egyszer csak belépett az étkezőbe Josh. Mindannyian kicsit ledöbbenve néztünk rá, ugyanis a haja kócosan állt, sötét karikák voltak a szeme alatt, amit konkrétan alig bírt nyitva tartani. Úgy nézett ki, mint aki egy percet se aludt az éjszaka.
-Egy percet sem aludtam az éjszaka - mondta köszönésképpen.
-Mi történt veled? - kérdezte Jason.
-Te történtél - vágta rá. - Meg Madelyn.
-Khm... - köhintett Madelyn - Ennyire... ennyire hangosak lettünk volna?
-Jézusom - sóhajtott fel Ellie - És... egész éjszaka, vagy mi?
-Dehogy is - ellenkezett Jason.
-Akkor? Hogy nem tudtál aludni egy percet sem? - kérdezte Ellie Josht.
-Hát... mire végre elcsendesedtek, már felidegesítettem magam azon, hogy nem tudtam aludni addig semmit, és utána azért nem tudtam aludni.
-Hát... bocsi - mondta Madelyn
-Többet nem alszok mellettetek, az biztos - rázta meg a fejét Josh, miközben leült mellénk, és elkezdett enni. - Tényleg, múltkor ki volt a melletetek lévő szobában?
-Dylan - felelte Jason.
-És te tudtál mellettük aludni? - kérdezte hitetlenkedve Dylantől.
-Hát... khm - köszörülte meg a torkát, miközben én elfojtott mosollyal néztem rá, mert már tudtam, hogy mit fog mondani. - Nem igazán aludtam abban a szobában. Minden este átmentem Oliviához - vallotta be, mire mindenki ledöbbent.
-Én most nem azon lepődtem meg, hogy átmentél - közölte Ellie - Hanem, hogy ez nekünk fel sem tűnt. Mondjuk, már aludtunk...
-Már aki - tette hozzá Mia, mire mindannyian felnevettünk.
-Akkor... ha majd megint együtt alszanak Jasonék - szólt Josh egy kis idő után - Ne lepődjetek meg, ha egyszer csak felbukkanok valamelyikőtök szobájában az éjszaka közepén - nézett rám, Dylanre, Elliere és Miára.
-Nem kell elköltöznöd, Jason nem jön át hozzám, és kész - vonta meg a vállát Madelyn.
-Biztos?
-Aha. Kibírunk 2 éjszakát külön.
-Még jó - dünnyögte Mia.
  Miután megreggeliztünk, indultunk is a partra.
  Mikor már mentünk volna a vízbe, Ellie megállított minket. Vagyis pontosabban minket, lányokat; a fiúk addig előrementek.
-Képzeljétek, Liam elhívott randizni! - mesélte izgatottan.
-Na végre! Mióta is írogattok? - kérdezte Madelyn.
-Hát... a bál óta - felelte.
-És mit akar csinálni a randin? - kérdeztem.
-Nem tudom, azt nem mondta, csak annyit kérdezett, hogy van-e kedvem elmenni vele randizni.
-De igent mondasz neki, ugye?
-Igen - bólintott Ellie - Vagyis... ugye nem baj, Mia?
-Dehogy is. Már régóta elfelejtettem Liamet - legyintett.
-Akkor jó. Vissza is írok neki - mondta.

Este vacsora után még kicsit sétálgattunk a városban, majd visszamentünk a nyaralóba, mert mindenki tök fáradt volt. Kivéve engem.
   Miután lefürödtünk, még kicsit beszélgettünk a nappaliban, majd először Madelyn és Mia húztak el aludni, majd szépen sorban a többiek is.
-Ne már - sóhajtottam fel - Te álmos vagy? - néztem Dylanre, az egyetlen egy ébren lévő emberre a házban.
-Nem - rázta meg a fejét.
-Én sem. Nem értem a többiekbe mi ütött.
-Én sem. Mondjuk, Josh-ot megértem - mondta, mire halkan felnevettem.
  Egy percig csak néztünk egymásra szótlanul, majd Dylan törte meg a csendet:
-Idejössz? - kérdezte. Felálltam, odamentem hozzá, majd elfogadtam a felém nyújtott kezét, és az ölébe ültem.
  A fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig átölelte a derekamat.
-Így se fogok hamarabb elálmosodni - közöltem.
-Tudom. Nem is azért hívtalak ide. Hanem csak kicsit át akartalak ölelni - adott egy puszit a fejemre, mire elmosolyodtam.
  Körülbelül 10 percig ültünk a kanapén, amikor Dylan egyszer csak megszólalt:
-Te nem vagy éhes?
-Hm... kicsit - feleltem.
-Keressünk valami kaját - mondta, mire felálltam az öléből. Bementünk a konyhába, ahol találtunk kenyeret, amiből csináltunk pirítóst.
  Leültünk az asztalhoz, majd elkezdtük megkenni vajjal a kenyeret. Mikor végeztem, leraktam a tányérra a kést, viszont az lecsúszott, és leesett a padlóra, mire Dylan felnevetett. Összehúzott szemekkel néztem rá, majd lehajoltam, és felvettem a kést. Viszont amikor fel akartam állni, beütöttem a fejemet az asztalba, mire Dylan megint felnevetett, de most még hangosabban.
-Hé, ne nevess már! - dobtam meg az első kezembe akadó dologgal, ami a vajas doboz teteje volt.
-Olivia, ne dobálj! - dobta vissza amit rádobtam.
-Te se engem! - rúgtam bele (gyengén) az asztal alatt lévő lábába.
-Na, gyere csak ide! - állt fel, mire követtem a példáját, és én is felálltam. Befutottam a nappaliba, viszont ott utolért.
  Mindketten a kanapé mellett álltunk, csak én az egyik, Dylan pedig a másik oldalán. És amikor ő elkezdett futni, én is elkezdtem futni, vele egy irányban, így végül az lett, hogy rohangáltunk a kanapé körül.
-Dylan! - álltam meg - Figyelj. Figyelsz?
-Figyelek - bólintott visszatartva a röhögését.
-Mivel már nem vagyunk ovisok, szerintem hagyjuk abba a futkározást.
-Ennyi? - kérdezte szórakozottan.
-Igen, ennyit akartam - bólintottam.
-Aha. Oké... hagyjuk abba. Menjünk enni - mondta, én pedig hittem neki, és gyanútlanul elindultam a konyha felé, mire Dylan hátulról visszarántott, én pedig elvesztettem az egyensúlyomat, ennek köszönhetően pedig hátraestem a kanapéra.
  Fel akartam állni, de Dylan nem engedte, hanem konkrétan rám ült.
-Hé, ne már, szállj le rólam! - ütögettem a karját, miközben folyamatosan röhögtem - Dylan! Hallod, el fog hűlni a pirítós.
-Jó, menjünk enni - adta meg magát, majd végre felállt.
  Végül csak nem hagyott békén, mert amikor leült az étkező asztalhoz, magával rántott engem is, mire az ölébe huppantam.
-Te nem vagy normális - néztem rá mosolyogva, mire ő szórakozottan beleharapott a kenyérbe. Amit nem a saját tányérjáról vett el. - Az az enyém volt - dünnyögtem.
-Mindegy, most már megeszem ezt - vonta meg a vállát.
  Végül Dylan ölében ülve ettem ettem meg a pirítóst (vagyis pontosabban Dylan pirítósát), aztán amikor végeztünk elpakoltunk magunk után.
  Miután Dylan végzett a tányérja elmosogatásával, én is elkezdtem elmosni a sajátomat. Mosogatás közben Dylan odalépett hozzám, majd apró puszikat kezdett el nyomni a nyakamra, mire elmosolyodtam.
  Mikor végeztem, felé fordultam, majd a szemébe néztem.
-Emlékszel még, hogy hol hagytuk abba az első nap, amikor Josh közbeszólt? - kérdezte.
-Persze - bólintottam, majd átkaroltam a nyakát, és a számat az övére tapasztottam.
  Dylan keze végigsiklott a testemen, majd megállt a fenekemnél, aztán felkapott a kezébe, és elindult velem a szobánk felé, miközben egy pillanatra sem szakadtunk el egymás ajkaitól.
  Amikor beértünk a szobába, gyengéden lerakott engem az ágyra, majd rögtön megszabadított a pólómtól.
  Végigpuszilgatta a testemet a vállamtól a hasamig, majd amikor ott akadályba ütközött, megszabadított a nadrágommal együtt a bugyimtól is, és folytatta azt amit elkezdett, mire én beletúrtam a hajába.