Változások

57. rész

Április 21. Madelyn szülinapja!
   Madelyn szülinapja egy kicsit el fog térni Elliétől. Mert amíg Ellienek meglepetés bulija volt, és csak mi voltunk ott, és Anne-ék, addig Madelyn saját maga rendezi a buliját, és a fél sulit meghívta. Valami helyet is bérelt, mert a házában nem férnénk el.
Szerencse, hogy a szülinapja pont péntekre esik, mert így nem kell eltolni napokkal a bulit.
   A buli este fél 9-kor kezdődik, így Dylan negyed kilenckor jön hozzám, és együtt megyünk taxival.
   Kivételesen el is készültem időben, és amikor kimentem a házból, Dylan még nem volt ott.
   Aztán negyedkor meg is érkezett.
-Szia, Olivia - állt meg előttem.
-Szia. - Lábujjhegyre álltam, és adtam egy puszit az arcára - Már idehívtam a taxit, elvileg nemsokára itt van.
-Oké. - Pár perc múlva meg is érkezett a taxi.
   Fél kilenc után egy perccel érkeztünk meg. Amikor bementünk, kicsit meglepődtem, mert tényleg nagyon sokan voltak. Pedig még csak most múlt fél kilenc két perccel.
-Hol lehetnek a többiek? - próbáltam átüvölteni a zenét.
-Nem tudom, keressük meg őket - felelte Dylan.
   Megfogtuk egymás kezét, úgy próbáltuk átverekedni magunkat a nagy tömegen.
   Aztán nagy nehezen megtaláltuk a többieket. De csak Josh, Mia és Ellie volt ott. Jason és Madelyn valahol máshol voltak. Ja, a kettő menő, akik a fél iskolával jóban vannak.
-Sziasztok - álltam meg Miáék előtt.
-Hol voltatok?? - kérdezte Ellie.
-Mi? Miért? Hisz időben ideértünk - feleltem.
-Időben?! Fél órát késtetek! - szólt Mia.
-Mi? Nem fél kilencre kellett jönni? - zavarodtam össze.
-Nem! Nyolcra!
-Mi van? Akkor mi miért hittünk fél kilencet?
-Nem tudom - vonta meg a vállát Mia.
-Legközelebb inkább nem téged kérdezlek meg, Olivia, arról, hogy valahova mikor kell odaérni - mondta Dylan.
-Bocsi, nem tudom miért hittem fél kilencet. De amúgy miért nem hívtatok? - néztem a többiekre.
-Hívtunk - mondta Josh - Csak nem vettétek fel.
-Basszus - néztem meg a telóm - Le vagyok némítva.
-Én is - szólt Dylan.
-Jézusom, ezeket kár volt együtt elengedni - sóhajtott Mia.
-Most miért? - ráncoltam a szemöldökömet.
-Semmi - legyintett.
-Amúgy hol van az ünnepelt? - érdeklődött Dylan.
-Nem tudjuk - vonta meg a vállát Ellie - Egy ideje nem láttuk őt. És igazából Jasont sem.
-Na az jó. Megkeressük őket? - néztem Dylanre.
-Aha - bólintott.
   Dylannel körbejártuk a helyiséget, de sehol nem láttuk sem Jasont, sem Madelynt.
   Aztán egyszercsak konkrétan belefutottunk Jasonbe.
-Hát te? - kérdeztem - Hol voltál?
-Köszöntem minden barátomnak - felelte.
-Aha. Értem. És Madelyn hol van?
-Az előbb az előtérben láttam, éppen valaki felköszöntötte - válaszolt - De egyébként elvileg kilenckor lesz torta, szóval nemsokára úgyis előkerül.
-Oké - vontam meg a vállamat.
   Kilenckor tényleg jött a tortázás. Először mindenki -aki akarta- odaadta Madelynnek az ajándékát. Mi már nem adtunk neki, még délelőtt, a suliban felköszöntöttük.
   Mia elment a hűtőhöz a tortáért. Amint visszajött, lerakta Madelyn elé a tortát.
-A gyertyákat is hoztad? - nézett Madelyn Miára.
-Igen - nyújtotta felé Mia a zacskót, amiben a gyertyák voltak. Madelyn lerakta az asztalra a zacskót, majd amikor kibontotta, elkerekedett a szeme.
-Mia... Te most viccelsz velem? - kérdezte Madelyn Miát.
-Mi? Miért? - nézett rá Mia.
-Mert ebben csak egy hetes van. Hol az egyes?
-Hát az is ott van - felelte Mia.
-Ne szórakozz már, ez nem vicces!
-Nem szórakozom, nem nyúltam a hülye egyeshez!
-De hát akkor hol van? - kérdezte mérgesen Madelyn.
-Nem tudom - vonta meg a vállát Mia.
-Várjunk... - gondolkodott el Madelyn - Emlékszel, hogy amikor együtt mentünk el a tortát megvenni, megkértelek, hogy vedd meg a gyertyákat, amíg én kiválasztom az ízét a tortának?
-Igen - felelte halkan Mia.
-Légyszi mondd, hogy nem csak egy hetest vettél.
-Hát... én nem tudom. Én úgy emlékszem, hogy egyest is kértem, de azt akkor lehet nem rakta be az eladó...
-És neked nem tűnt fel?? - kiáltott fel Madelyn.
-Nem - vonta meg a vállát.
-Jézusom - sóhajtott Madelyn - Mindegy, akkor nem lesz gyertya, és többé nem bízok rád semmit, Mia.
-Eddig sem kellett volna.
-Igaz - bólintott Madelyn.
   Csináltunk pár képet, és végül meggyőztük Madelynt, hogy gyújtsa meg a gyertyát, így Madelyn újra hét éves lett.
   Amikor megettük a tortát, körülbelül 20 percig senki sem táncolt, csak beszélgettünk.
-Mi lenne ha karaokéznánk? - vetette fel az ötletet Elena, az egyik lány a suliból.
-Oké - egyezett bele mindenki.
   Először még mindenki énekelt, majd végül úgy döntöttünk, hogy rendezünk egy versenyt, ahol kettesével lehet jelentkezni. És azok lesznek a zsűrik, akik nincsenek versenyben.
-Jelentkezünk? - jött oda hozzám Dylan.
-Persze. Ez nekünk való - mondtam.
-Oké, akkor feliratom magunkat - ment el.
   4 csapat lesz velünk együtt. 3 forduló, három dal csapatonként.
   Elsőnek nem mi kezdtünk, hanem kettő lány. A The Weeknd-től a Save your tearset énekelték. Egész jók voltak.
   Aztán mi jöttünk Dylannel. A Nirvanától a Smells Like Teen Spiritet választottunk.
   Egész jó hangulat keletkezett a helyiségben, mindenki tapsolt a ritmusra. Ki volt írva nekünk a szöveg, de se én, se Dylan nem nézte. Ezt a dalt akkor is énekeltük, amikor Dylannél aludtam, úgyhogy elég jól ment.
   Amikor végeztünk, mindenki megtapsolt, aztán jöhetett is a következő csapat.
   Miután az utolsó két csapat is végzett, jöhetett az eredményhirdetés.
-Na szóval - köszörülte meg a torkát a műsorvezetőnek kinevezett fiú - Mivel ez nem egy tv műsor, nem fogom húzni a szót: Elena és Liam kiesett - mondta ki rögtön. Nem mi. Jöhetett a második kör.
   Amikor a két lány elénekelte a saját dalukat, én és Dylan jöttünk. A Sweater Weathert választottuk másodiknak. Itt már nem úgy volt mint az előbb, nem az egészet énekeltük együtt, hanem részekre osztottuk.
   Az első verzét én énekeltem. Aztán amikor a refrén jött, Dylan felé fordultam. Végig egymás szemébe nézve énekeltük a refrént.
-One love, two mouths. One love, one house. - Mutattam az ujjammal a számokat - No shirt, no blouse. - Lassan végigfutattam a tekintetem Dylanen - (...) Both your hands in the holes of my sweater - mutattam Dylan kezére.
   Aztán amikor a refrénnek vége lett, Dylan jött.
   Mikor megint a refrén jött, újra Dylan felé fordultam.
   Aztán amikor az a rész jött, hogy „Both your hands in the holes of my sweater", Dylan közelebb jött egy lépést, majd végigsimított a kezemen. Rám pedig hirtelen nagyon sok emlék zúdult.  Konkrétan az összes, amikor Dylan valamilyen módon hozzám ért. Amiből volt egy pár...
   Dylan észrevette, hogy kicsit elkalandoztam, ezért alig észrevehetően megbökött, mire észhez tértem, így tudtam folytatni a dalt.
   Amikor végeztünk, mindenki nagyon tapsolt.
   Amikor végzett az utolsó csapat is, jöhetett az eredményhirdetés.
   Már csak mi, és a két lány maradtunk. Az utolsó dalt még egyikőnk sem találta ki.
-Mit énekeljünk, Olivia? - kérdezte Dylan.
-Nem tudom - vontam meg a vállam.
-Huh... gondolkodom - túrt bele a
hajába - Oké, mi lenne, ha a Slow downt énekelnénk?
-Mi? Biztos? - húztam fel a szemöldökömet.
-Hát... szerintem azzal nyerhetnénk.
-Oké - egyeztem bele.
   A két lány a Cake-et énekelték. Jók voltak.
-Mehetünk? - nézett rám Dylan.
-Igen - bólintottam.
   Elindult a zene.
-Pont úgy, ahogy múltkor csináltuk - tátogta felém Dylan.
-Pont úgy, ahogy múltkor csináltuk - ismételtem meg. Kivéve azt, ami utána történt... - tettem hozzá magamban.
   Az első verze megint az enyém volt. Aztán a refrént együtt énekeltünk. Majd Dylan jött.
   Aztán én is csatlakoztam.
-I'm burning up, yeah, all I see is red - fordultam Dylan felé, miközben közelebb léptem hozzá - She said, "Fuck me like I'm famous", I said, "Okay" - néztem mélyen szürkéskék szemébe. Ezt a sort konkrétan mindenki énekelte. Sőt, ordította. Tényleg jó választás volt ez a dal.
   Mosolyogva elléptem Dylantől. Két dolog miatt mosolyogtam: egy; azért mert mindenki velünk együtt énekelt. Kettő; azért mert egymás szemébe nézve énekeltük el megint ezt a sort. És hát mind tudjuk, hogy ez mit jelent magyarra lefordítva...
-Jó voltál, szerelmem - suttogta a fülembe, mire nekem a szívem kihagyott egy ütemet.
   Következett az eredményhirdetés.
-Na - köszörülte meg a torkát a műsorvezető - Azt mondtam, hogy nem fogom húzni az időt. Hazudtam. Mégis fogom. Tehát, a nyertes... - húzta a szót. Várt pár másodpercet - Liv és Dylan! - jelentette ki ünnepélyesen. Mosolyogva   Dylan felé fordultam, majd összepacsiztam vele.
-Nagyon jók vagyunk, legyőztünk kemény három csapatot - mondta Dylan.
-Ja - nevettem fel. A zene újra elindult. A buli megint kezdetét vette.
-Gyertek táncolni - jött oda hozzánk Madelyn.
-Jövünk - szóltam. Odamentünk a tánctérre a többiekhez. Amikor Ellie mellé értem, ő a fülembe súgott:
-Miután a Slow downt énekled Dylannel, és végig egymás szemébe néztek, már nem tudod azt hazudni, hogy csak barátok vagytok. - Kicsit elpirultam. A tekintetemmel megkerestem Dylant. Pechemre pont engem nézett, ezért összetalálkozott a tekintetünk. Dylan elmosolyodott. Nagyon remélem, hogy nem tud olyan jól szájról olvasni.