Változások

78. rész

Reggel az ébresztő keltett minket. Tíz perccel korábbra állítottam be mint szoktam, mert úgy gondoltam, hogy több idő lesz, mire kikelünk az ágyból.
-Nincs kedvem menni suliba - nyöszörögtem, miközben jobban magamra húztam a takarót.
-Nekem sem - mondta Dylan, majd átölelve a derekamat magához húzott.
   Egyébként nyilván éjszaka visszajöttünk a szobába, nem aludtunk kint a garázsban. Bár én amúgy maradni akartam mert nem volt kedvem már visszajönni, de Dylan felkapott a karjába, és ugyanúgy, ahogy kivitt, vissza is hozott. És utólag belegondolva jól tette, mert az ágyam kényelmesebb mint a garázs padlója.
-Legszívesebben be se mennék a suliba, hanem egész reggel csak itt feküdnék, melletted - mormolta - Megvárnánk, amíg üres lenne a ház, és ellennénk mi itt ketten.
-Én is szívesen maradnék, de egy: nem tudnánk kitalálni hihető indokot, hogy miért maradtunk itthon. Kettő: ha már tegnap órákat szenvedtem a törivel, akkor már megyek, és megírom azt a dogát. - Dylan meg akart csókolni, de én elfordultam tőle. - Még nem mostunk fogat - közöltem, mire ő felsóhajtott.
-Utálom ezt a szabályt.
-Pedig szerintem ez egy elég alapvető dolog.
-Szerinted - mondta, majd belepuszilt a nyakamba, mire halkan felnevettem.
-Dylan - szóltam.
-Hm? - kezdte el simogatni a hátamat.
-Ha gyorsan elmegyünk fogat mosni, megcsókolhatsz - mondtam, mire ő rögtön felpattant az ágyból, és a fürdőszoba felé vette az irányt.
   Én is mentem utána, majd mindketten fogat mostunk.
   Amikor végeztünk, Dylan megragadta a karomat, majd bevezetett engem a szobába. Bementünk, majd becsuktuk az ajtót, aminek a hátamat nekitámasztottam, hogy nehogy valaki bejöjjön.
   Dylan kezével a fejem mellett támaszkodott, majd felém hajolt, és szenvedélyesen megcsókolt.
   Teljesen megfeledkeztünk magunkról, és szerintem egész délelőtt ott álltunk volna a szobámban, az ajtónak támaszkodva, ha a mellettünk lévő szobában nem halljuk meg, ahogy Lily felhúzza a redőnyt.
-Ne már - sóhajtottam - Máris felébredt.
-Mondjuk nekünk is készülődnünk kéne - jegyezte meg Dylan.
-Igen, de...
-Várj! - szólt, mire összehúztam a szemöldökömet.
-Mi az?
-Olyan, mintha... - kezdte, de nem tudta befejezni, mert hirtelen kinyílt a szobám ajtaja - aminek éppen a hátamat támasztottam -, amire nem nem számítottam, így elveszítettem az egyensúlyom, és hátratántorodtam. Dylan próbált utánam kapni, de nem volt elég gyors, így hátraestem - pont az ajtó előtt álló Lilyre.
   Én is, is a húgom is elterültünk a padlón.
-Szállj le rólam! - kiálltotta Lily, mire én észrevettem, hogy rajta fekszek, és összenyomom szegényt.
-Bocsi! - álltam fel - Miért nem kopogtál?? - vontam kérdőre a húgom.
-Kopogtam!
-Én nem hallottam - ráztam meg a fejem.
-Pedig kopogtam, csak halkan, mert nem tudtam, hogy fent vagytok-e már.
-Én hallottam - szólt közbe Dylan.
-És miért nem szóltál?? - fordultam felé mérgesen.
-Hát... akartam, csak nem volt időm, mert közben nyílt az ajtó - vonta meg a vállát, majd felhúzta a földön fekvő Lilyt.
-Hogy estél egyáltalán ki az ajtón? - kérdezte a húgom tőlem.
-Éppen nekitámaszkodtam - feleltem.
-Miért támaszkodtál neki?
-Hát... nem tudom, nem gondoltam, hogy egyszer csak kinyílik! - mondtam - Amúgy miért jöttél be?
-Csak azt akartam mondani, hogy gyertek reggelizni.
-Megyünk - dünnyögtem, majd mérgesen Dylan felé fordultam, aki próbálta visszatartani a nevetést - Ne röhögj már, nem vicces, hogy hátravágódtam, és még szívrohamot is kaptam!
-Szerintem az - mondták egyszerre Lilyvel, mire mosolyogva összenéztek, én pedig összehúztam a szememet.
-Te is elestél Lily, de mindegy. Amúgy meg felbonthatnátok végre a szövetségeteket.
-Milyen szövetség? - adták az ártatlant.
-Tudjátok ti - feleltem, majd elindultam a konyhába.

Töri előtt nagyon izgultam. Végül úgy ültünk, hogy Mia Ellie mellé, én meg Madelyn mellé, Dylan pedig Liamet segítette meg, aki kábé olyan szinten van töriből, mint Mia.
   Amikor becsöngettek, Dylan hátrafordult hozzám, és találkozott a tekintetünk.
-Ne izgulj, szerelmem, tegnap is ment, most is menni fog - olvastam le a szájáról, mire elmosolyodtam.
   A tanár kivételesen időben érkezett, és rögtön kiosztotta a dogát - ami meglepően jól ment. Csak írtam, és írtam megállás nélkü, így még idő előtt befejeztem a dogát, és átnéztem, miközben Madelyn könnyen tudott másolni rólam. Viszont úgy vettem észre, hogy nagyjából egyedül is megy neki. Mert amúgy ő is tanult elmondása szerint. Múltkor azért kellett az az egész puskás hadművelet, mert akkor egyikőnk sem tudta, hogy doga lesz, de egyébként Madelyn és Mia is szoktak készülni a dogákra. Csak hát a töri egyikőjüknek sem az erőssége.
-Hogy ment? - kérdezte rögtön Dylan, amikor kimentünk a teremből.
-Nagyon jól! - feleltem, mire ő boldogan megölelt.
-Tudtam, hogy megérte, hogy átmentem - engedett el, majd elgondolkodott - Mondjuk mindenféleképpen megérte, mert...
-Nem kell részletezni, a lényeg, hogy jó, hogy átjöttél - szakítottam félbe, mire ő elmosolyodott.
-Jól van, akkor nem részletezem, de a lényeg, hogy végül örülök, hogy átmentem. - Már éppen meg akartam szólalni, amikor hozzátette: - És nem; nem csak a garázs miatt, hanem jó volt veled tanulni, és amúgy azért mentem, hogy segítsek, úgyhogy örülök, hogy sikerült a doga. Meg amúgy ezzel végül is én is tanultam törire.
-Jól van, már azt hittem más miatt vagy boldog, hogy átjöttél... - próbáltam elfojtani a mosolyomat.
-Hát, igazából... - kezdte, de ismét közbeszóltam.
-Inkább ne fejezd be ezt a mondatot, és hagyd, hogy tévhitben éljek.
-Oké - nevetett fel, majd leült a helyére, mert közben megérkeztünk a másik terembe.