Változások

29. rész

-Öhm... szia - néztem meglepetten
Benre - Hogyhogy itt vagy?
-Gondoltam megleplek - vonta meg a vállát - Úgyis beszéltük, hogy találkozhatnánk valamikor, gondoltam akkor jövök - vonta meg a vállát - Vagy... zavarok?
-Hát... öhm... - fordultam meg. Ismét meglepődtem, ugyanis Dylan eltűnt. Ennyit arról, hogy nem lép le szó nélkül.
-Nem zavarsz - néztem megint Benre.
-Okéé... Akkor van kedved kijönni sétálni? - kérdezte mosolyogva.
-Igen, csak bemegyek átöltözök. Egy perc.
-Oké - bólintott Ben.
Felmentem a szobámba, majd lementem a nappaliba.
-Anya, kimehetek sétálni? - kérdeztem anyát.
-Kimehetsz - vonta meg a vállát - Dylannel?
-Hát... nem. Bennel - mondtam.
-Ben? - nézett rám meglepetten - A régi osztálytársad?
-Igen - bólintottam - Valamelyik nap találkoztunk a suli előtt, és elkezdtünk beszélgetni.
-Oké, menj de akár be is jöhetne. Régen is sokat jött át. Kicsit hideg van most kint.
-Megkérdezem, hogy bejön-e. Valóban kicsit hideg van... - mondtam, majd kimentem a nappaliból, és felvettem a kabátomat, majd kiléptem az ajtón. Megnyugodtam, mert Ben nem hagyott ott Dylannel ellentétben...
-Indulhatunk? - kérdezte.
-Igen, de mi lenne ha inkább bemennénk a házba? Kicsit hideg van... - szóltam megdörzsölve a karomat.
-Hát én jobban szeretnék sétálni - mondta Ben.
-Okéé... Akkor sétáljunk - vontam meg a vállamat. Ben bólintott, majd elkezdtünk sétálni az utcában.
-Amúgy meddig vártál? - néztem Benre.
-Kábé öt percig. Direkt kicsit később jöttem, hátha van valami dolgod. És bejött a megérzésem. A suliban voltál? - kérdezte.
-Igen. Lementem egy kicsit a medencéhez.
-De nem is úszhatsz, nem? - húzta össze a szemöldökét.
-Nem, nem úszhatok, csak kicsit lementem, mert már hiányzott a víz.
-Dehát még csak másfél hónap maradt ki.
-Igen, csak annyi... - húztam kínos mosolyra a számat.
-És meddig nem úszhatsz még?
-Nem tudom. Majd az orvos megmondja - tártam szét a karomat.
-Szívás - húzta el a száját Ben.
-Ja - sóhajtottam.
Bennel körülbelül 20 percet sétáltunk, majd egy nagyobb kör után megérkeztünk újra a házunkhoz.
-Én szerintem most már bemegyek, kicsit fázok... - mondtam.
-Máris? - húzta fel a szemöldökét.
-Igen, de akár bejöhetsz, ha gondolod... - szóltam, de amikor Ben már válaszra nyitotta a száját, megcsörrent a telefonja. 
-Bocsi, ezt felveszem - ment messzebb tőlem. Türelmesen vártam, míg beszélget, majd amikor végzett, visszajött hozzám.
-Figyelj, nekem most el kell mennem, nem baj? - nézett rám.
-Nem, menj csak. Baj van? - kérdeztem.
-Nincs, nyugi - mondta, majd üzenete jött, ezért lepillantott a telefonjára - Mennem kell - szólt, majd megfordult, és szó nélkül otthagyott. Meglepetten néztem utána. Hát ezt nem hiszem el, mindenki itt hagy engem szó nélkül? Mit vétettem? - Tettem fel a költői kérdést magamban. Végül megráztam a fejemet, és bementem a házba.
-Gyors voltál - szólt anyu a konyhából - Nem jön be? - kérdezte.
-Nem - motyogtam.
-Hogyhogy?
-Nem tudom, hirtelen valami fontos dolga akadt - dünnyögtem.
Felmentem a szobámba, ledobtam a földre a táskámat, majd levágtam magam az ágyra, és szétterültem rajta. Elgondolkodtam, majd megnyitottam a Messengert, és írtam Dylannek.
Olivia üzenete: Ott hagytál...
Dylan üzenete: Igen, bocsi, fontos dolgom akadt.
Olivia üzenete: Úgy tűnik ma mindenkinek dolga van...
Dylan üzenete: Mi?
Olivia üzenete: Semmi. - Keserű mosollyal bezártam a Messengert, és inkább bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, és elkezdtem olvasni. Rögtön bedobott egy Chase Atlantic számot. Dylan... Végül inkább beraktam egy másik műsorlistát, és egész délután olvastam. 
Olyan fél öt körül Lily nyitott be a szobámba.
-Szia - köszönt.
-Szia - vettem ki a fülemből a fülest.
-Anya mondta, hogy kicsit rossz kedved van, gondoltam benézek - ült le mellém - Mi a baj?
-Semmi... - mondtam.
-Csak?
-Nincs csak - vontam meg a vállamat.
-Mindig van csak.
-Most nincs.
-Jólvan, akkor ne mondd el - állt fel.
-Várj - ragadtam meg a kezét.
-Akkor hajlandó vagy mesélni? - nézett le rám.
-Hajlandó vagyok.
-Oké, hallgatlak - nézett rám érdeklődve.
-Oké, szóval. Mostanában Dylannel jól kijövünk egymással...
-Tudom.
-De csak barátilag - tettem hozzá.
-Aha...
-Szóval, mostanában elég furán viselkedik, néha kedves, meg minden, de néha egyszercsak konkrétan elkezd ignorálni. Először még úgy voltam vele, hogy oké, hagy csinálja, de most már kezd idegesíteni - fejeztem be.
-Értem. Mi a másik ok, amiért ilyen deprimált vagy? - kérdezte.
-Ben. Őt sem értem. Néha kedves, néha meg... Nem is tudom, fura... Valamelyik nap tök jót beszélgettünk, de ma meg kicsit fura volt...
-Á, értem. Szerelmi háromszögbe kerültél - bólogatott.
-Mi? Nem! - ellenkeztem.
-Tudod... Néha elgondolkodok, hogy melyikőnk az idősebb...
-Figyelj, Bent még alig ismerem. Jó, régen jóban voltunk...
-Hát azért ez enyhe kifejezés... - vágott közbe Lily.
-Jaj, Lily komolyan mondom, nem mondok neked inkább semmit - háborodtam fel.
-Jó, nyugi folytasd.
-Oké. Tehát - köszörültem meg a torkomat - Ott tartottam, hogy jóba voltunk, és az még a régi Ben volt. Azóta eltelt 2 év, mindketten sokat változtunk, és az új Bent még nem ismerem. Meg azért mégiscsak, ha valakivel találkozol 2 év múlva, nem ott folytatod ahol abba hagytad, érted.
-Értem - bólogatott - Igazából azt tudom neked mondani, hogy Bent sosem kedveltem, koptasd le, én Dylannel shipellek.
-Lily! - nevettem fel - Nem is ismered Bent. Mondjuk Dylant sem...
-Eléggé ismerem Dylant ahhoz, hogy legyen róla egy vélemenyem. Ugyanez vonatkozik Benre is. Dylant bírom, Bent pedig utálom. Sosem felejtem el azt, amikor 7.-ben megbántott. Neked sem kéne - csóválta a fejét.
-Pedig már rég megtettem. Amúgyis, azóta már megváltozott - győzködtem.
-Honnan tudod? - húzta fel a szemöldökét.
-Mert tudom!
-Mindegy, felőlem bízz meg benne, de nálam már akkor eljátszotta a bizalmát. Én azóta utálom. Napokig sírtál miatta, emlékszem. Anya meg nem is tudott róla... Ha rajtam múlott volna ki sem engedtelek volna vele sétálni. Jó volt ez a két év nélküle.
-Lily! - szóltam rá - Fejezd be!
-Jól van, csak elmondtam a véleményemet - tette fel a kezét védekezően.
-Oké, köszi. De az akkoris már régen volt. Én pedig nem vagyok haragtartó.
-Hát én igen.
-Nem mondod? - nevettem el magamat. A következő pillanatban jött egy üzenetem, és mivel Lily mellett volt a telóm, felvette a telefont, és odaadta nekem, de előtte rápillantott az értesítésre, és elmosolyodott.
Dylan üzenete: Sajnálom, Olivia.
-Olivia... - mondta halkan Lily.
-Igen, így hív, de most nem ez a lényeg, hanem, hogy megint hangulatingadozása van - forgattam a szememet.
-De legalább ő bocsánatot kér! Ben megtette? - védte Lily Dylant.
-Most a maira gondolsz, vagy 7.-dikre?
-Nem mindegy, egyszer sem tudta kimondani azt a rohadt nehéz szót, hogy bocsánat! - kiabált.
-Lily, nyugodj már meg! Felejtsd már el, hogy mi történt akkor! - kiabáltam én is.
-Nem megy! Emlékszem, tisztán emlékszem, amikor itt ültél, az ágyon és sírva mesélted nekem, hogy mit csinált Ben! Még a kép is megvan a fejemben!
-Lily...
-Nincs Lily! Miért olyan fontos neked Ben? Mondd el, érdekel! 8.-dik után egyszercsak eltűnt, nem írt többet, és biztos vagyok benne, hogy erre is azt mondta, hogy te szívódtál fel, nem ő, mert nyilván nem ő a hibás! Aztán hirtelen meglát az utcán, mások mellett ücsörögve, és hopp, máris itt termed, mert nem bírja az egója, ha rajta kívül vannak más barátaid is, emlékszem, alsóban is csak ő volt, nem lehetett más barátod, csakis ő! Te meg máris mindent elfelejtesz, mert megjelent a nagy szerelmed alsóból, és képes lennél elzavarni az egyetlen fiút mellőled mert itt van Ben! Hát gratulálok, nagyon ügyes vagy. De nemcsak Dylant fogja elüldözni, előre mondom neked, Madelyn, Mia, és Ellie is le fog lépni. De végülis ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy kivel barátkozz? Hát, igazából a testvéred, de mit számít az, nem? Menj a saját fejed után. Vagyis... nem, Ben után. Mindegy, engem nem érdekel, de aztán ne gyere hozzám sírva mert megbántott! - fejezte be, majd dühösen felállt, kiviharzott a szobámból, és becsapta az ajtót. A döbbenettől még pislogni is elfelejtettem, annyira meglepődtem Lily kirohanásától. Mindig is érzékeny téma volt nála az a bizonyos időszak (pedig nem is vele történt, hanem velem), de azt nem gondoltam, hogy ennyire.
Pár percig csak néztem magam elé, majd anya nyitott be a szobámban.
-Miért kiabáltatok ennyire? - kérdezte.
-Csak összevesztünk - feleltem.
-Ennyire? - Én csak megvontam a vállamat, anya pedig végül kiment a szobámból. Valóban gyakran veszekszünk Lilyvel, de azért ennyire nem szoktunk összekapni...