Változások

65. rész

-Még mindig van egy csomó időnk - szóltam, Dylan selymes mellkasát simogatva.
Az ágyban feküdtünk; Dylan átkarolt, és a mellkasára vont. Már így lehettünk vagy tíz perce.
Ugyanúgy alulöltözöttek voltunk, mint legutóbb, amikor este átmentem Dylanhez - Rajta csak egy nadrág volt, rajtam meg egy bugyi és egy póló. De most kivételesen a sajátom.
-Biztos, hogy nem jönnek hamarabb? - kérdezte Dylan.
-Igen.
-Oké - adott egy puszit a fejemre.
Még eltöltöttünk további negyedórát az ágyban pihenve, majd végül felkeltünk, és mindketten felöltöztünk teljesen.
-Te nem vagy éhes? - kérdeztem Dylant.
-De - felelte.
-Akkor gyere, együnk valamit.
-Oké - vonta meg a vállát.
Lementünk a konyhába. Tegnapról maradt még ebéd, azt megmelegítettem, és szedtem magamnak és Dylannek is.
-Jó étvágyat - mondta Dylan.
-Jó étvágyat.
-Amúgy... - szólt egy kis idő múlva - Ha anyukád megkérdezi, hogy hova tűnt az a sok kaja a hűtőből, mit mondasz?
-Hát... - gondolkodtam el - Mondjuk, hogy Mrs. Rogers megette - vontam meg a vállamat.
-Mrs. Rogers? - nevetett fel.
-Ja. Volt amikor kért az ebédünkből.
-Ne is folytasd, mert megint elkezdek röhögni - próbálta visszatartani Dylan a nevetést.
-Oké - mosolyodtam el.
Egy darabig csendben ettünk.
-Olivia... - szólalt meg Dylan.
-Hm?
-Egy kicsit... - Odanyúlt felém, majd az egyik ujját végighúzta a szám sarkán, mire nekem kicsit gyorsabban kezdett el verni a szívem - Maszatos vagy - fejezte be végül.
-Már jó? - kérdeztem, amikor ujját elvette az ajkaimról.
-Igen, csak.... - mosolyodott el halványan, majd egy pillanatra elemelkedett a székről és egy puszit nyomott a számra - Ott még egy kicsit olyan volt - tette hozzá magyarázatként.
-Értem... - fojtottam el a mosolyomat.
Amikor végeztünk, Dylan megköszönte az ebédet, majd mivel még volt egy kis időnk, visszamentünk a szobámba.
Dylan leült az íróasztalomnál lévő székre, és a kezébe vette a könyvet, amit éppen olvasok, és fellapozta. Én mögé álltam, kezemmel a szék támláján támaszkodtam.
-Addie Larue láthatatlan élete... - olvasta fel hangosan a címet - Jó vastag - jegyezte meg - Jó könyv?
-Aham - bólintottam. Dylan elolvasta a könyv hátulját.
-Ismerős a sztori... Meg a borító is.
-Lehet tiktokról - mondtam.
-Lehet - vonta meg a vállát. Amíg Dylan olvasgatta a könyvet, én leguggoltam mögé, és az államat a vállára helyeztem, miközben a göndör fürjeivel játszadoztam.
Dylan olvasott, én pedig a vállára támasztva az állam figyeltem őt. Aztán hirtelen valaki benyitott a szobába, mire ijedtemben gyorsan felpattantam a guggolásból.
-Lily! Szia! - néztem hevesen dobogó szívvel a húgomra.
-Sziasztok... - fordult Dylan felé összehúzott szemöldökkel. Már épp meg akartam kérdezni, hogy hogyhogy ilyen hamar jött, de ő gyorsabb volt.
-Öhm... ti mit csináltok? Csak mert azt láttam, hogy Dylan a széken ül, te pedig mellette guggolsz. - Kicsit kétségbeestem, hogy mit mondjak.
-Tanultunk - mondtam végül.
-Mit?
-Fizikát - feleltem - Dylannek nem megy a fizika, ezért segítettem neki. De már pont menni akart Dylan.
-Igen? - kérdezte egyszerre Lily és Dylan is, mire elkerekedett szemmel néztem a fiúra.
-Igen - bólintottam - Hisz már kész vagyunk, ugye, Dylan?
-Aha - felelte.
-Gyere, kikísérlek - intettem a fejemmel az ajtó felé.
-Oké - állt fel Dylan a székről - Szia, Lily! - tartotta fel a kezét Lily előtt, mire a húgom belecsapott. Úgy tűnik a "titkos" szövetségük megmaradt.
-Szia - köszönt el Lily.
Megálltunk a ház előtt Dylannel.
-Kicsit izgultam, hogy lebukunk - vallottam be.
-Elég hihetőt hazudtál. Csak egy dolog nem stimmel...
-Mi az? - kérdeztem félve.
-Hogy én kifejezetten jó vagyok fizikából! Nincs szükségem tanárra - kérte ki magának.
-Bocs, éppen akkor erre a részletre pont nem figyeltem - dünnyögtem - Na menj, mert már feltűnően régóta vagyok kint.
-Megyek. - Gyorsan benézett a nappaliba, hogy ott van-e Lily, és ránk lát-e. Nem volt ott. - Szia - nyomott egy gyors puszit a számra.
-Szia - köszöntem el mosolyogva.

Délután éppen tanultam, amikor rezgett egyet a telefonom.
Dylan üzenete: Olivia...
Olivia üzenete: ?
Dylan üzenete: Most jöttem rá, hogy... ott hagytam nálad az alsónadrágomat... - Elkerekedett a szemem.
Olivia üzenete: Mi van??? Ez most komoly??
Dylan üzenete: Igen.
Olivia üzenete: Hogy mehettél el egy szál nadrágban?? - Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek.
Dylan üzenete: Nem tudom. Eldobtam valamerre, ezért nem találtam, és úgy voltam vele, hogy majd később megkeresem, és akkor visszaveszem. Csak közben jött Lily, és elfelejtettem. - Végül elnevettem magam.
Olivia üzenete: De jó, akkor most kereshetem meg én. Remélem Lily nem látta meg.
Dylan üzenete: Hát, ha én sem láttam, akkor gondolom ő sem.
Olivia üzenete: Remélem. - Bezártam a Messengert, felálltam a székről, és körbenéztem a szobában. Első látásra nem láttam meg az alsónadrágot. Ez jó jel, mert akkor gondolom Lily sem.
Tüzetesebben körülnéztem a helyiségben. Sehol sem láttam. Aztán eszembe jutott, hogy az ágy alatt nem néztem. Letérdeltem az ágy mellé, és benéztem alá. Ott volt. Ott volt Dylan alsónadrágja. Gondolhattam volna...
Olivia üzenete: Megvan.
Dylan üzenete: Hol volt?
Olivia üzenete: Az ágy alatt.
Dylan üzenete: Basszus, tényleg! Ott kellett volna először megnéznem.
Olivia üzenete: Vagy inkább el sem kellett volna hagynod.
Dylan üzenete: Hát de a pillanat hevében voltam, érted. Nem gondolkodtam ilyeneken. Fontosabb dolgom volt... - Elmosolyodtam.
Olivia üzenete: Igaz... Akkor végülis megbocsátok.
Dylan üzenete: Köszönöm. Amúgy... mit csinálsz éppen?
Olivia üzenete: Tanulok. Legalábbis tanulNÉK.
Dylan üzenete: Holnap lesz valamiből doga?
Olivia üzenete: Nem. Csak pénteken. Fizika tz.
Dylan üzenete: Akkor arra nem is kell készülnöm. Hisz felkészítettél. - Felnevettem.
Olivia üzenete: Ja, hát igen. Azért jöttél. Fizikázni...
Dylan üzenete: Igen.
Olivia üzenete: Bár azt mondtad nekem, hogy amúgy te jobb vagy fizikából mint én...
Dylan üzenete: Aha. Mert így is van.
Olivia üzenete: Majd meglátjuk. Lehet, hogy nekem lesz jobb a dogám.
Dylan üzenete: Fogadjunk?
Olivia üzenete: Fogadjunk.
Dylan üzenete: A vesztes vesz a másiknak egy csokit a büfében. Benne vagy?
Olivia üzenete: Igen. De nem akármilyet, hanem a kedvencét.
Dylan üzenete: Hát persze. Akkor majd kapsz tőlem mogyorós fehércsokit. - Tudja, hogy utálom a fehércsokit. Meg a mogyorós csokit. A kettő együtt meg... szörnyű.
Olivia üzenete: Te meg akkor bountyt. - Ő meg a kókuszos dolgokat utálja.
Dylan üzenete: Megegyeztünk.

Egy órán keresztül írkáltunk. És beszélgettünk volna tovább, csak közben megláttam az asztalomon a fizika füzetem.
Olivia üzenete: Tanulnom kéne. Meg kell nyernem a fogadást.
Dylan üzenete: Akkor nem tartalak fel, nehogy a végén még veszíts... Meg akkor már én is átlapozgatom a füzetem.
Olivia üzenete: Nem ártana. Bár tudom, hogy az egód nehezen viseli, ha fizikát tanulsz.
Dylan üzenete: Igen... de most egy kicsit muszáj megsértenem. Mármint az egómat.
Olivia üzenete: Ja. De azért ne vidd túlzásba.
Dylan üzenete: Nem fogom.
Olivia üzenete: Akkor jó. Na, szia.
Dylan üzenete: Szia.
Végre nekiálltam tanulni. De aztán pár perc múlva megint rezgett a telóm.
Dylan üzenete: Olivia, holnap hozd az alsónadrágomat! - Felnevettem.
Olivia üzenete: Oké. De most már tanulj!
Dylan üzenete: Jó...
Olivia üzenete: Bár tudom, hogy hogyha tanulsz is én nyerek. :)
Dylan üzenete: Látom az egóm ragályos rád.
Olivia üzenete: Lehet. Túl sokat vagyok veled...
Dylan üzenete: Ó, hát akkor ha azon múlik, hogy mennyit vagyunk együtt, akkor rövid időn belül nagyon egoista leszel.
Olivia üzenete: Lehetséges.
Dylan üzenete: Bár én nem bánom.
Olivia üzenete: Azt, hogy miattad egoista leszek?
Dylan üzenete: Nem. Hanem, hogy sok időt töltünk együtt. - És bárcsak azokat a perceket nem kéne titokban eltöltenünk... - Meg persze azt sem, ha egoista leszel - írta, mire felnevettem.