Változások

15. rész

Tegnap a szüleim este 7 körül jöttek, és itt voltak egy órát, de haza kellett menniük Lily miatt. Viszont Dylan itt maradt egész éjjel. Kiharcolta a portásnál, hogy maradhasson, így itt aludt mellettem, egy fotelben.

Reggel amint felébredtem, körbenéztem. Mindkét lány, akik velem egy szobában vannak (Az egyiknek Emily a neve, a másik meg nem igazán kommunikál velünk) már ébren volt. Elnéztem balra. Dylan ott aludt egy fotelben. Nem ment haza. Oda akartam nyúlni a telefonomért (az asztalon volt), de nem értem el, így lelöktem a kulacsomat, ami hangosan leesett a földre. Dylan megtörölte a szemét, majd álmosan rám nézett.
-Bocsi - húztam el a számat. Dylan legyintett, majd mosolyogva odanyújtotta a telefonomat.
-Hogy aludtál? - kérdezte.
-Én jól. A kérdés az, hogy te hogy aludtál. Nem tűnik valami kényelmesnek az a fotel.
-Hát, a nyakam kicsit fáj, de amúgy jól aludtam.
-Nem kellett volna maradnod - ráztam meg a fejem.
-Hagyjalak itt egyedül? Ez a hely olyan deprimáló.
-De ugye ma haza mész aludni?
-Nem terveztem - vonta meg a vállát.
-Dylan! Legalább az egyikőnk pihenje ki magát. Még az hiányzik, hogy bekerülj te is ide mellém mert lenyomorodsz a sok üléstől.
Dylan felállt, megnyújtózkodott, majd visszaült a helyére.
-Oké, én szóltam - mondtam nevetve.
-Nyugi már. Majd óránként felállok - vonta meg a vállát, én pedig megint felnevettem.
-De most komolyan - néztem a szemébe - nem muszáj maradnod. Haza mehetsz pihenni.
-De én maradni akarok - mondta komolyan, én pedig bólintottam. Én nem akadályozom meg, hogy maradjon.

Anya, apa, és Lily egész délelőtt bent voltak nálam, Dylan pedig addig hazament pár cuccért, ha már beköltözött a kórházba. Miután a szüleim elmentek, kicsit unatkoztam, ezért elkezdtem beszélgetni Emilyvel. Megtudtam róla pár dolgot. Első. Szereti a macskákat. Második. Kedvenc színe a lila és a fekete. Harmadik. Kedvenc sorozata a The umbrella academy. Negyedik. Van egy hörcsöge, akit Mirandának hívnak. Hm. Fura.  És ötödik. Az nincs, de jobban hangzik az öt mint a négy. Na mindegy. Csupa hasznos infó. Egyébként volt nála Uno, játszottunk is pár kört. A másik lányt is hívtuk, de hozzánk se szólt.

Végül délután visszajött Dylan. Egy egész szatyorni cucc volt nála. De nem kicsi. Nem. Nagyon nagy volt. Nem tudom, miket hozhatott, de lehet jobb ha nem tudom. Gyanítom, hogy több mint egy hétre való dolgot hozott, bár azért remélem pár nap múlva már hazamehetek.
-Voltak itt a szüleid? - kérdezte Dylan miután leült abba a kemény fotelbe. Legalábbis én keménynek látom.
-Igen, voltak. Anyu üzeni, hogy köszöni, hogy itt vagy velem.
-Ó! Hát. Szívesen.
-Most akkor tényleg itt maradsz este? - kérdeztem.
-Igen - bólintott, én pedig elmosolyodtam.
-Köszönöm - mondtam halkan.
-Nincs mit. De tényleg.
Dylan elkezdett telefonozni, én pedig a nagy szatyrokat néztem.
-Oké - mondtam, mire Dylan felnézett a telefonjából - Muszáj megkérdeznem. Mi a franc van azokban? - mutattam a "csomagjaira".
-Hát. Sok minden.
-Ezzel nem tudtam meg sok mindent - nevettem fel.
-Most komolyan elmondjam?
-Ráérek.
-Oké. Az egyikben vannak illatszerek, fogkefe, fogkrém, fésű, pár ruha, telefontöltő meg... nem tudom. Már nem emlékszem mit hoztam - vonta meg a vállát. Én összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
-Mi az? - kérdezte.
-Te most komolyan ide akarsz költözni?
-Nem. De ezek fontos dolgok.
-Aha. Értem. Fertőtlenítőt hoztál?
-Igen. Ha esetleg elfogyna ami itt van.
-Nem fog elfogyni - mosolyogtam.
-Honnan tudod?
-Mindegy - legyintettem - A másikban mi van?
-Takaró meg párna.
-Látom felkészültél - bólogattam.

Dylan tényleg egész nap itt volt, párszor felállt és megnyújtózkodott, de egyébként nem nagyon állt fel. Öt órakor megérkezett Mia, Madelyn, Ellie, Jason és Josh. Mivel sokan voltak, először csak a lányok jöttek be, addig Dylan kiment beszélgetni Jasonnel és Josh-al.
-Hogy vagy? - kérdezte Mia.
-Már jobban. De már nagyon unom magam. Ha Dylan nem lenne itt, már szerintem haza szöktem volna.
-Komolyan itt maradt? - kérdezte elkerekedt szemmel Ellie.
-Igen - bólogattam.
-Hű - mondták egyszerre.
-Szerintem is.
Még egy kicsit beszélgettünk aztán bejöttek a fiúk.
-Képzeld találkoztam ma az őrült szomszédoddal, és a kecskéjével. Jobbulást kívánnak. A kecske is. Legalábbis Mrs. Rogers szerint - mondta Josh, én pedig felnevettem.
-Téged nem kergetett meg? - kérdeztem mosolyogva.
-Nem. Lehet ez a másik kecske volt. A nyugodtabb.
-Miről beszéltek?! - nézett Jason rám és Joshra felváltva.
-Majd elmesélem - legyintett Josh.

Egy órát voltak itt, utána viszont hazamentek. Dylan viszont maradt, és leült a szokásos helyére.
-Hazamehetsz te is ha akarsz - mondtam.
-Nem akarok - rázta meg a fejét.
-Hát oké.

És... elérkezett az este. Sokáig győzködtem Dylant, hogy hazamehet aludni, mert nagyon fáradt, de nem. Nem ment haza.
-Oké, és ott akarsz aludni? - mutattam a fotelre.
-Igen.
-Ha eddig nem volt gerincferdülésed, akkor most lesz.
-Nem érdekel - vonta meg a vállát. Elgondolkodtam egy kicsit, majd eszembe jutott egy ötlet.
-Az fura lenne ha idefeküdnél az ágyra? - mondtam hirtelen.
-Öhm... nem tudom. De mindegy. Amúgy sem akarok. Akkor nem férnél el.
-Nagy az ágy - mondtam mosolyogva. Igaz, fura lenne ha mellettem aludna, de ha nem képes hazamenni, akkor ez van. Nem aludhat abban a kényelmetlen fotelben egész éjszaka.
-Na. Gyere. Elférünk ketten is - győzködtem.
-Olivia. Te vagy a beteg. Neked kell ott aludnod.
-Maradjatok már csendben!! Valaki próbálna aludni! - szólalt meg az a lány, akit még eddig beszélni sem hallottam. El is felejtettem, hogy vannak itt mások is. Mindegy. Most már tudom. Egyébként Emily aludt már, és még a lány kiabálására sem kelt fel.
-Bocs - mondtam, majd suttogva folytattam - Jössz?
-Ajj, te lány - sóhajtott Dylan, majd levette a cipőjét, és lefeküdt mellém (volt köztünk fél méter, tényleg nagy az ágy).
-Most már megnyugodtál? - nézett rám.
-Igen.
Dylan elkezdett telefonozni, én pedig néztem, hogy mit csinál. Éppen egy vicces videót nézett, és bár nem volt rajta hang, én mégis felnevettem.
-Szeretnéd te is nézni? - nézett rám mosolyogva. Én bólintottam. Dylan egy kicsit közelebb jött, hogy lássam a videót, majd odaadta a fülhallgatóját.
Körülbelül 10 percig tiktokoztunk, végül meguntuk, és mindketten némán feküdtünk.
-Nem vagy álmos? - fordultam felé. (Már amennyire tudtam, mert a karom még mindig el volt törve)
-Kiment a szememből az álom - nézett rám.
-Nekem is.

Körülbelül egy órán keresztül beszélgettünk mindenféléről. Végül már kezdtünk mindketten álmosak lenni.
-Aludni kéne - mondta.
-Igen.
-Akkor... jó éjt - mondta mosolyogva.
-Jó éjt.
Dylan kicsit távolabb ment tőlem, majd lehunytam a szemem, és hamar el is aludtam. Pár perc nyugtom volt csak, mert egy hatalmas csattanásra felriadtam. Dylan a földön feküdt, és a könyökét dörzsölgette. Gondolom beütötte.
-Mit csináltál? - néztem le rá mosolyogva.
-Legurultam - mondta még mindig a földön feküdve.
-Hogy sikerült leesned?
-Nagyon kimentem az ágy szélére, hogy legyen helyed.
-Mit történt?! Nagy csattanást hallottam - jött be egy nővér a szobába. Lenézett a földre, és összeráncolt szemöldökkel Dylanre nézett - Mit csináltál, fiam?!
-Leestem az ágyról - vonta meg a vállát.
-Mi? Hogy kerültél egyáltalán az ágyra??
-Én mondtam, hogy feküdjön ide mert azon a kemény fotelen akart aludni - szóltam közbe.
-Miért nem mentél haza aludni? - kérdezte mérgesen a nővér - Az egész osztály felkelt miattad!
-Mi történt? - ébredt fel Emily.
-Ezek a nyomorultak felkeltettek mindenkit! - szólt a lány, akinek nem tudom a nevét.
-Mit csináltatok? - nézett rám mosolygva Emily.
-Majd elmondom - legyintettem.
-Hahó! Még mindig itt vagyok! - kiáltotta el magát a nővér.
-Bocsánat - sziszegtem. Közben Dylan beült a fotelbe, és láthatólag élvezte a műsort. Mondjuk éppen őt is szidták, de mindegy.
-Először konkrétan megzsarolod a portást, hogy maradhass. Megengedte. De neked nem volt elég! Neked az ágyon kell aludnod, a beteget konkrétan lelökve! Mit képzelsz magadról?! - ordította vörös fejjel.
-Nem az ő hibája. Ő a fotelben akart maradni - mondtam.
-Nem érdekel! Nyugton maradsz, megértetted?! - nézett Dylanre.
-Igen - bólintott. A nővér kiviharzott a teremből, én, Dylan és Emily pedig egyszerre nevettük el magunkat.
-Kicsit ideges volt a nővér. Szerintem nem csináltam semmi rosszat - szólt Dylan.
-Szerintem pedig de. Nem szabad leesned az ágyról. Ez bűncselekmény - mondtam cinikusan.
-Francba. Le fognak csukni! - mondta Dylan.
-Biztosan - bólogatott Emily.
-Ki fognak tiltani innen - mondtam.
-Fogjátok már be! - kiabált a lány, akinek még mindig nem tudom a nevét. Jó, igazából nem pontosan ezt mondta. Volt benne egy kis káromkodás is. De a lényeg az ez volt.
Végül Dylan visszafeküdt az ágyra, nem törődve a nővérrel. Amikor mindketten elhelyezkedtünk, mosolyogva összenéztünk.
-Jó éjszakát - mondta szinte némán.
-Neked is - mondtam - Megint - tettem hozzá. Dylan halkan felnevett.
Pár perc múlva hallottam, hogy Emily halkan szuszog, és úgy láttam, hogy a névtelen lány is alszik. Elnéztem balra, de nem láttam Dylan arcát, mert elfordult a fal felé. Szerintem hallotta, hogy mocorgok, mert mosolyogva felém nézett.
-Nem fogunk tudni aludni - mondtam sóhajtva.
-Ja - mondta, majd teljesen felém fordult, és megint elkezdtünk beszélgetni.