Változások

77. rész

Keddenként járok edzésre. Igazából mióta eltört a karom, ma fogok először menni.
   Egész nap nagyon vártam már, hogy végre fél négy legyen, és mehessek.
   Gyorsan hazamentem, megebédeltem, majd több mint egy óra pihenés után visszamentem a suliba az edzésre.
   Már az öltözőben elkezdtem a karomat bemelegíteni, mert nekem jelenleg nem elég annyi bemelegítés, mint a többieknek.
   Aztán fél négykor jött az edző, és kezdődhetett az edzés.
  Nagyon jó volt végre úszni. Igaz, már párszor jártam a medencében azóta, de edzeni nem edzettem. Őszintén, nem is nagyon mozogtam (semmilyen téren). Futni jártam egy héten egyszer-kétszer de azért korábban jóval többet sportoltam. Remélem lassan teljesen visszatérhetek a régi kerékvágásba.

Aztán amikor hazaértem, szembesülnöm kellett azzal a szörnyű ténnyel, hogy tanulnom kell, mivel holnap töri tz-t írunk. És hát én tanultam rá a hétvégén is, meg tegnap is, mégsem megy olyan jól, mint kéne. A töri nem az erősségem.
   Egész délután tanultam. Közben hétkor elmentem fürdeni, meg vacsoráztam, utána viszont folytattam a tanulást.
  Kilenckor még mindig az íróasztalom felett görnyedtem, és már konkrétan sírni tudtam volna, amiért nem tudom megjegyezni az évszámokat meg a hülye neveket, amikor láttam, hogy villog a telóm. Ilyenkor - amikor tanulok - mindig lenémítom, viszont annak ellenére láttam, hogy a kijelzőn Dylan neve szerepel
-Szia! - szóltam bele.
-Szia! - köszönt - Mit csinálsz éppen? Csak mert még délután írtam, és azóta sem válaszoltál. Nem szeretnék paranoiásnak tűnni vagy ilyesmi, csak mindig szoktál válaszolni.
-Tanulok - feleltem - Törire. Te azzal már kész vagy?
-Igen.
-És jól megy?
-Aha.
-Jó neked - sóhajtottam - Én már itt szenvedek mióta hazaértem edzésről.
-Tényleg! Milyen volt az edzés? - kérdezte.
-Jó. Már annyira hiányzott!
-Örülök, hogy újra úszhatsz.
-Én is - mosolyodtam el - Na, megyek, tanulok - köszöntem gyorsan el.
-Oké, szia! - tette le.
   Igaz, azért raktam le a telefont, hogy tanuljak. Viszont végül nem csináltam mást, csak tíz percen keresztül (vagy több) bámultam ki a fejemből, mert nem volt kedvem folytatni a tanulást.
  A nagyon hasznos időtöltésemet egy kopogás az ablakomon szakította félbe.     Gyorsan felálltam, és kinyitottam azt.
-Hát te? - léptem arrébb, hogy Dylan bejöhessen.
-Jöttem tanulni - ült le az íróasztalomhoz.
-Azt mondtad végeztél.
-Igen. De jöttem segíteni neked - mondta, mire elmosolyodtam.
-Nem hiszem, hogy te a fejembe tudnád verni a törit, de oké. Szólok anyának, hogy itt vagy - mondtam.
  Amikor visszamentem a szobába, Dylan éppen nagyban lapozgatta a füzetemet.
-Mit csinálsz? - ültem le mellé.
-Kérdezgetni foglak.
-Előre szólok, hogy semmit sem tudok.
-Azt kétlem - ingatta a fejét.
   Dylan feltette az első kérdést. Nem tudtam rá a választ. És a másodikra sem.        Aztán megint kérdezett.    Elgondolkodtam... aztán sikerült helyesen válaszolnom.
-Ügyes vagy, Olivia! - dicsért meg Dylan, majd közelebb hajolt hozzám, és egy puszit nyomott a számra, mire elmosolyodtam.
-Ezt most miért kaptam? - kérdeztem.
-Legyen az, hogy ha helyesen válaszolsz, mindig kapsz egy puszit.
-Oké - mosolyodtam el ismét.

Egészen tizenegyig tanultunk. Persze azért közben tartottunk rövidebb szüneteket. Egy óra hossza volt mire megjegyeztem mindent, aztán össze írtunk pár kérdést közösen, és a maradék időben Dylan kérdezgetett engem.
   Hirtelen anya nyitott be a szobába.
-Hogy álltok? - kérdezte a szája elé téve a kezét, mert közben ásított.
-Körülbelül tíz perc és végzünk - feleltem.
-Oké - bólintott álmosan - Figyeljetek... most beszéltem apáddal, Liv, és ha szeretnétek, maradhat Dylan estére. Mert nem szeretném, ha ilyen későn egyedül járkálnál az utcán, és szerintem neked sincs kedved már hazamenni - mondta, mire mindkettőnknek felcsillant a szeme, de aztán próbáltuk elrejteni azt, hogy mennyire örülünk annak, hogy végre úgy lehetünk együtt este, hogy azt nem kell titokban tenni.
-Oké, akkor szerintem maradok - szólt Dylan.
-Rendben. Én viszont megyek aludni. Ne maradjatok fent sokáig! Jó éjt! - intett.
-Jó éjt! - köszöntünk el, anya pedig kiment a szobából.
-A szüleid nagyon engedékenyek - fordult felém Dylan.
-Ja.
-És szerintem anyukádat jobban érdekli a biztonságom, mint a saját szüleimet... - mondta, mire elhúztam a számat - Na, jöhet a következő kérdés?
-Igen - dünnyögtem.
   Tíz perc múlva valóban befejeztük a tanulást. Mindketten nagyon kimerültünk.
   Mivel már régen vacsoráztunk, ettünk egy-egy gyümölcsöt, majd Dylan elment lezuhanyozni.
   Addig én megkerestem a szekrénybe az ő egyik pólóját, amit még régebben nyúltam le.
-Tessék - nyújtottam felé, amikor bejött a szobába.
-Ez az én ruhám? - kérdezte meglepetten.
-Igen. Látod, most bebizonyosul, hogy sok mindenre jó, ha a te pólóidat használom.
-Aha... - mosolyodott el, majd levette a pólóját (addig alaposan megfigyeltem az izmait), és felvette azt, amit én adtam neki.
   Elmentünk fogat mosni, majd bedőltünk az ágyba, mivel mindketten nagyon elfáradtunk.
   Dylan háton feküdt, én pedig az oldalamon, miközben ő a mellkasára vont, és átölelt az egyik karjával. Elvileg mindenki aludt már, úgyhogy nem kellett félnünk attól, hogy valaki benyit.
-Nem is értem, hogy miért tanultam ennyit egy hülye dogára - jegyeztem meg.
-Én sem. Másolhattál volna rólam - mondta, mire én mérgesen felnéztem rá.
-És ezt most mondod? - dünnyögtem.
-Azt hittem, hogy egyértelmű - felelte.
-Hát oké, de nekem nem jutott eszembe, hogy melletted ülök - forgattam a szemem - De mindegy, nem árt, hogy tanultam. Legalább akkor helyet tudok cserélni Madelynnel és akkor tudok segíteni Miának, te meg Madelynnek - gondolkodtam.
-Na, látod, akkor nem volt fölösleges a szendvedés - puszilta meg Dylan a fejemet.
-Köszönöm, hogy segítettél - néztem fel rá.
-Szívesen - mosolyodott el - Bármikor segítek, szerelmem - tette hozzá, mire ezúttal rajtam volt a sor, hogy elmosolyodjak. Közelebb hajoltam hozzá, majd számat rátapasztottam az övére. Dylan visszacsókolt, majd megfogta a derekamat és könnyedén az ölébe ültetett. Lehajoltam hozzá, majd újra és újra megcsókoltam, miközben ő a hátamat simogatta.
   Perceken keresztül csak csókolóztunk. Teljesen elvesztem, számomra csak Dylan létezett.
-Ha most nem lennének ott a szüleid a mellettünk lévő szobában, akkor egészen biztos, hogy már rég nem lenne rajtad ruha - mormolta a számba, mire bennem tudatosult, hogy nem ketten vagyunk a házban, és elhajoltam Dylantől, és próbáltam inkább a mondata első felére koncentrálni a második helyett.
-Nem ők vannak mellettünk, hanem Lily.
-Na mert az sokkal jobb - nevetett fel. Leszálltam Dylanről, de nem mentem tőle messze, hanem mellé feküdtem. Megfogtam a kezét, és ujjaimat rákulcsoltam az övéire.
-Ben haladhatna már a barátnő-kereséssel - jegyeztem meg halkan.
-Ne aggódj, egészen biztosan talál valakit magának nemsokára - simította meg a kézfejemet a hüvelykujjával.
-Remélem. - Dylan keze - amivel nem az enyémet fogta - a derakamról lecsúszott a csípőmre. Majd benyúlt a pólóm alá, és az oldalamat kezdte el simogatni, mire én megremegtem, és erősebben szorítottam a kezét.
   Dylan keze megint lentebb siklott - már a lábamat simogatta. Először csak ruhán keresztül, majd benyúlt a nadrágomba, így már a csupasz combomhoz értek ujjai.
-Ezzel mindkettőnk dolgát megnehezíted - suttogtam.
-Nem baj, megéri - morogta, majd maga felé fordított, és a nyakamat kezdte el lágyan puszilgatni.
-Telhetetlen - suttogtam.
-Írd fel a ,,rossz tulajdonságaim listán” az egoista mellé - csókolt meg.
-Mindenképp - mondtam, miközben elkezdtem puszilgatni az arcát.
-A karizmatikust is odaírom - szóltam.
-Az rossz tulajdonság? - kérdezte.
-Számunkra mindenképp. Főleg a jelen helyzetben - suttogtam.
   Végül megint Dylan ölében kötöttem ki. Pedig már az előbb majdnem sikerült ellenállnunk!
-Be kéne fejeznünk - mondtam két csók között.
-Akkor hajrá! - suttogta a fülembe.
-Nem megy. - Amikor Dylan gyengéden megharapta a fülemet, erősen beszorítottam a számat, nehogy valami hangot adjak ki.
   Aztán amikor Dylan keze már egészen más területekre tévedt, nem bírtam tovább.
-Dylan - szóltam zihálva - Menjünk ki a garázsba. - Kimondva eléggé furának hangzott, hogy az éjszaka folyamán csak úgy ki akarunk szökni, de egyszerűen nem bírtunk leállni.
-Oké - mondta, majd felállt, és felkapott engem is a kezébe. Kinyitotta az ablakot, majd - mivel gyakorlat teszi a mestert - könnyedén leugrott velem együtt.
   Odamentünk a garázshoz, ami kicsit arrébb esik a háztól. Gyorsan kinyitottam az ajtót (a kulccsal, amit még az íróasztalomról kaptam fel), majd szinte berontottam a garázsba. Dylan becsukta maga után az ajtót (be is zárta), majd elindult felém. Addig hátráltam, amíg a falnak nem ütköztem. Dylan odalépett elém, majd szenvedélyesen megcsókolt. Viszont ez nem tartott sokáig - hiszem ezt a részt a szobámban letudtuk -, hanem a pólómhoz nyúlt, és lehúzta rólam azt, majd gyorsan megszabadított a többi ruhadarabomtól is, én pedig kihasználtam, hogy végre nem kell csöndben lenni.