Változások

92. rész

-Mit fogsz ebédelni? - kérdeztem.
-Nem tudom - vonta meg a vállát - Majd főzök valamit.
-Ebédelhetnél velünk - mondtam.
-Tényleg? - mosolyodott el.
-Igen - bólintottam.
-A szüleid nem bánnák? - kérdezte, miközben kinyitotta a bejárati ajtót, és beengedte BonBont.
-Nem hiszem. Szeretnek téged - feleltem. -Én meg téged szeretlek. - Dylan hirtelen megragadta a karomat, behúzott az előszobába, nekinyomott a falnak, majd megcsókolt.
   Nem számítottam a hirtelen mozdulatra, de a hajába túrva visszacsókoltam.
   Keze végigsiklott a testemen, majd derekamnál fogva közelebb húzott magához, és a fülembe suttogott:
-Köszönöm, szerelmem. - Elmosolyodtam.
   Elindultunk haza, majd amikor megérkeztünk, a nappaliban rögtön megtaláltuk anyát.
-Öhm... szia - álltam meg előtte.
-Hello! - köszönt Dylan.
-Ebédelhet velünk? - mutattam a mellettem álló Dylanre. Láttam, hogy anya értetlen fejet vág ezért hozzátettem: -Futás közben találkoztunk, és gondoltam átjöhetne.
-Oké, maradhat - mondta, miközben elindult az étkező felé - Szólok ha jöhettek ebédelni, kábé öt perc.
   Dylannel leültünk a nappaliban, majd amikor anya szólt, mentünk kajálni.
   Lily amikor meglátta Dylant, elvigyorodott és féltem, hogy valami megjegyzést fog tenni, de szerencsére nem így lett.
   Az ebéd egész jól sikerült. Végig beszélgettünk, és ami a legjobb, hogy Dylan is be volt vonva, olyan volt, mintha ő is családtag lenne.
   Amikor végeztünk, Dylannel felmentünk a szobámba, majd becsuktuk magunk után az ajtót (be is zártuk, biztos ami biztos). Elővettem a szekrényből két kényelmes ruhadarabot, majd odamentem az ágyon lévő Dylanhez, majd egyszerűen az ölébe ültem.
-Mondd el, hogy mire gondolsz most - néztem mélyen a szürkéskék szemébe.
-Szerintem te is tudod.
-Azért szeretném hallani.
-Oké. Hajolj ide! - Úgy tettem ahogy kért, ő pedig a fülembe suttogott:
-Én szeretnélek átöltöztetni. - Bár sejtettem, hogy ilyesmin gondolkodik, mégis kimondva másképp hatott.
-Akkor hajrá! - susogtam még mindig a füléhez hajolva. Dylan a pólóm aljához nyúlt, majd elkezdte lassan felhúzni azt. Amikor a fejemhez ért, felemeltem a kezem, ő pedig könnyedén lehúzta rólam a felsőt.
-Szerintem ne is vedd fel a másik pólót - nézett végig rajtam, majd elkezdte csókolgatni a nyakamat.
-Lily még mindig ott van a másik szobában, a szüleim pedig mellette.
-Az ajtó meg még mindig be van zárva.
-A szoba pedig még mindig nem hangszigetelt. - Felnevetett, majd megfordult velem, és lefektetett az ágyra.
-Dylan... - kezdtem.
-Nyugi szerelmem, nem teszek veled semmi olyat amit nem szeretnél. - Elmosolyodtam, majd felemeltem a csípőmet, amikor Dylan a nadrágomhoz nyúlt és elkezdte lehúzni rólam azt.
   Mielőtt felöltöztetett volna, Dylan végigcsókolta az egész testemet, majd ahogy kértem, felöltöztetett. Igazából nyilván én is át tudtam volna magamtól öltözni, de így jobb volt. Nekem is, meg neki is. Főleg neki.
   Mindketten lefeküdtünk az oldalunkra, így egymással szembe kerültünk.
-Milyen volt az ebéd? - kérdeztem.
-Jó - felelte - Nagyon jó.
-Máskor is jöhetsz.
-Oké - mosolyodott el. Közelebb mentem hozzá, majd szorosan hozzábújtam, ő pedig átkarolt engem.
-Bárcsak maradhatnál - suttogtam.
-Ne foglalkozz a jövővel. Örülj neki, hogy egyáltalán itt lehetek anélkül, hogy feltűnő lenne - simította meg az arcom.
-Oké. - Hirtelen rezgett egyet a telefonom. A csoportban írkáltak a lányok.
Mia üzenete: Unatkozom.
Madelyn üzenete: Aludj.
Mia üzenete: Már aludtam.
Madelyn üzenete: Aludj vissza.
Mia üzenete: Már az is megvolt.
Madelyn üzenete: Aludj megint vissza.
Mia üzenete: Képzeld, már azon is túl vagyok. És most unatkozom.
Madelyn üzenete: Én is mondjuk. Mi lenne ha találkoznánk?
Mia üzenete: Nekem oké. Ellie? Liv? - Megmutattam Dylannek a telefont.
-Mondd nekik, hogy jöjjenek át. De csak fél óra múlva. Előtte legyünk egy kicsit kettesben - puszilta meg a fejemet.
-Oké.
Liv üzenete: Átjöhettek olyan fél óra múlva.
Madelyn üzenete: Oké.
Ellie üzenete: Nekem jó.
Mia üzenete: Nekem is.
-Mondd, hogy jöjjenek a fiúk is, és akkor nem kell elmennem - szólt Dylan, miközben a hasamat simogatta.
Liv üzenete: Szóljak a fiúknak is?
Madelyn üzenete: Aha. Amúgy csinálhatnánk egy csoportot amiben mind a heten benne vagyunk.
Ellie üzenete: Tényleg amúgy. - Jött is az értesítés, hogy Madelyn csinált egy csoportot.
Madelyn üzenete: Sziasztok. Gondoltam csinálok egy csoportot, nem is értem eddig miért nem volt.
-Most csináljak úgy, mintha nem olvastam volna el amiket eddig írtatok? - kérdezte Dylan.
-Igen - nevettem fel.
Dylan üzenete: Hello.
Jason üzenete: Sziasztok.
Madelyn üzenete: Fiúk, most beszéltük a lányokkal, hogy fél óra múlva találkozunk Livnél. Jöttök?
Dylan üzenete: Aha. - Felnevettem.
Josh üzenete: Igen.
Jason üzenete: Én is megyek.
Madelyn üzenete: Oké.
-Na, akkor most van fél óránk - sóhajtott Dylan.
-Igen. De várj, szólok anyának, hogy tudja, hogy jönnek a többiek.
-Oké. - Felkeltem az ágyból, kinyitottam az ajtót, majd megosztottam anyával az új információt.
Miután visszamentem a szobába, bezártam újra az ajtót, majd visszafeküdtem Dylan mellé, aki rögtön megcsókolt.
-Már csak 26 perc - közölte.
-Te mondtad, hogy ne foglalkozzak a jövővel.
-Igaz - bólintott, majd megint megcsókolt.
   Amíg a többiek nem jöttek, az ágyban maradtunk, és beszélgettünk. Aztán csöngettek, mire felkeltem az ágyból, de   Dylan visszahúzott és még egyszer, utoljára megcsókolt.