Változások

67. rész

Elkezdődött a második biosz óra. El fogok aludni.
   Még csak öt perc telt el az órából, amikor már a fél osztály aludt. Köztük Mia is. A tanárnak fel sem tűnt.
Madelyn megint valakivel üzengetett. Aztán elrakta a telefonját, és felénk fordult.
-Kimegyek mosdóba - suttogta. Én is, és Ellie is bólintottunk. Meg a tanár is, amikor Madelyn megkérdezte, hogy kimehet-e. Bár azt nem tudom, hogy azt tudta-e, hogy amúgy mire mondott igent, mert miközben bólogatott Madelynnek, közben a fecskékről beszélt.
   Pár perc múlva rezgett egyet a telefonom. Elnéztem oldalra. - Ellie is aludt már.
Dylan üzenete: Meghalok unalmamban.
Olivia üzenete: Én is. Gondolkodtam azon, hogy esetleg aludjak, mint a többiek, de végül nem teszem.
Dylan üzenete: Miért nem?
Olivia üzenete: Mert nem szeretek órán aludni. Kényelmetlen. Volt, amikor elaludtam, aztán felébredtem óra végén, és utána nem tudtam oldalra fordítani a fejem.
Dylan üzenete: Így már értem. Egy újabb trauma.
Olivia üzenete: Mert melyik a másik traumám?
Dylan üzenete: Hát a kakas.
Olivia üzenete: Ja, igen. Sosem felejtem el azt a vörös szempárt... Meg szokott jelenni a rémálmaimban. Veled együtt általában.
Dylan üzenete: Olivia, ezt már megbeszéltük: Én csakis a jó álmaidban szerepelek.
Olivia üzenete: Túl sokat képzelsz magadról, Howland.
Dylan üzenete: Rendben... Akkor én most megfordulok, és mondd a szemembe, hogy még soha nem álmodtál velem. - A szívem már megint gyorsan vert.
Olivia üzenete: Nem.
Dylan üzenete: Ezt akkor úgy értelmezem, hogy már álmodtál velem.
Olivia üzenete: Rosszul értelmezed.
Dylan üzenete: Akkor mondd a szemembe. Kérlek. - Dylan Howland kér valamit? Ez különös pillanat.
Olivia üzenete: Oké, a szemedbe mondom, ha te is az enyémbe.
Dylan üzenete: Megegyeztünk.
Dylan úgy tett, ahogy írta. - Felém fordult. És úgy nézett rám, hogy képtelen voltam neki hazudni. Ha valaki belenéz az ő szürkéskék szemébe, az egészen biztos, hogy el lesz varázsolva. Ahogyan én is el voltam abban a pillanatban. Meg egyébként mindig, ha Dylan úgy nézett rám, ahogy most is. - Úgyhogy, ha kérte volna, én bármit megadtam volna neki.
-Egyszerre - tátogtam, mire ő bólintott.
-Három.
-Kettő - mondtam némán.
-Egy. - Nem tudtam neki hazudni. Túlságosan elvesztem a tekintetében.

Dylan szemszöge

Meg sem próbáltam hazudni neki. Így is sokat titkolóztam előtte, mielőtt elmondtam neki, hogy ki az apám. Ezt már igazán megérdemli, hogy bevalljam neki. - Többször is álmodtam vele.
   Meg egyébként teljesen elvesztem gyönyörű, barna szemébe nézve, szóval fizikailag képtelen voltam nem az igazat mondani.
-Már álmodtam veled - tátogtuk egyszerre, mire elmosolyodtam.

Liv szemszöge

Elöntötte a szívemet a boldogság, ahogy egyszerre mondtuk ki a válaszunkat.
   A telefonomért nyúltam.
Olivia üzenete: Szeretlek.
Dylan üzenete: Szeretlek.

Dylannel egész órán beszélgettünk.   Aztán amikor már csak tíz perc volt az órából, feltűnt, hogy valami nincs rendjén. Aztán beugrott.
Olivia üzenete: Basszus!! Dylan!! Madelyn hol van???? - Dylan elnézett az üres székre, ahol Madelyn szokott ülni.
Dylan üzenete: Nem mosdóba ment?
Olivia üzenete: De. Csakhogy ennek már fél órája. Kimegyek, megnézem.
Dylan üzenete: Oké.
Megkérdeztem a tanárt, hogy kimehetek-e. Nyilván igent mondott, hiszen az sem tűnt fel neki, hogy Madelyn eltűnt.
   Kisiettem a mosdóba. Benyitottam, de nem láttam meg Madelynt, ezért végignyitogattam az összes ajtót, mivel mindegyik fülke nyitva volt. Csakhogy az egyik nem volt üres. Amikor megláttam, hogy abban van Madelyn, elkerekedett a szemem. Ugyanis nem egyedül volt. Hanem Jasonnel. És csókolóztak. Elég szenvedélyesen.
-Mi a... - néztem sokkolva a két barátomra.
-Úristen, Liv! - kiáltott fel Madelyn.   Mindketten gyorsan szétrebbentek, Jason hátrébb lépett Madelyntől, Madelyn pedig a faltól lépett arrébb, amihez addig Jason teste szorította.
-Ti meg... Mi... Hogyan... Mikor... Mi
van?? - dadogtam össze-vissza, még mindig sokkban léve.
-Hát... mi... együtt vagyunk. Egy ideje. - Elkerekedett a szemem. - De Liv, kérlek, ne legyél mérges rám! - kérte Madelyn.
-Miért lennék az? - kérdeztem kábán a meglepődöttségtől.
-Mert eltitkoltam ezt előletek. - Madelyn szeme könnybe lábadt.
-Nem haragszom!
-Tényleg? - csillant fel Madelyn szeme.
-Tényleg - bólintottam, majd odamentem a barátnőmhöz, és szorosan megöleltem. Hogyan is haragudhatnék rá? Elvégre én is ugyanúgy titkos kapcsolatban vagyok Dylannel, mint ahogy ő Jasonnel.
-Majd elmondasz mindent? - kérdeztem.
-Rólam? - érdeklődött Jason.
-Igen - nevetett fel Madelyn - És persze, mindent elmondok.
-Kösz - sziszegte Jason.
-Baj? - fordult felé Madelyn.
-Nem - rázta meg a fejét Jason - Lányok vagytok. Megértem, ha kibeszéltek.
-Már alig várom - szóltam izgatottan.
Szóval akkor ezt titkolta előttünk Madelyn. A kapcsolatukat. Ezért volt olyan fura mostanság. És majd' megőrültem az izgatottságtól, hogy megtudjam a részleteket. De egyben egy pillanatra el is szomorodtam. Mert eszembe jutott, hogy én nem oszthatom meg az örömet velük, amiben  Dylan miatt lehet részem. Pedig úgy beavatnám őket! Kár, hogy nem lehet, mert az komoly következményekkel járna.

Megbeszéltük a lányokkal, hogy délután átjönnek hozzám. Ellie és Mia nem tudják, hogy miért, csak annyit, hogy beszélnünk kell. Azt beszéltük, hogy 4-re jönnek. És most három óra van.