Változások

34. rész

3 évvel ezelőtt...

Kiraktuk az összes festményt egy asztalra, és hagytuk őket száradni.
Mindenki kellően megéhezett, ezért elővették a szendvicseiket, és mindenki leült egy székre, és beszélgetve fogyasztották el az ebédüket. Kivéve engem. Én szintén ettem, viszont a lehető legtávolabb mindenkitől, leültem a sarokba, a földre, és ott ebédeltem.
Éppen nyugodtan ettem a gondolataimba merülve, amikor észrevettem, hogy Ben feláll, és elkezd járkálni a festmények között, mindegyiket jól szemügyre véve. Elkaptam a tekintetemet, de a következő pillanatban hirtelen valami nagy csattanással leesett a... a festményemre. Felpattantam, és odaszaladtam az asztalhoz, hogy megnézzem, hogy mi történt. Amint megláttam, hogy mi esett le, elkerekedett a szemem. Ugyanis, egy rohadt nagy festékesvödör zuhant le. A festményemre; ami eredetileg egy mezőt ábrázolt, és a szürkés égen mindenféle alak tűnt fel, némelyik halványan, valamelyik pedig erőteljesebben. De nekem a színek tetszettek benne a legjobban, ugyanis konkrétan minden létező színt (jó azért pinket meg ilyesmit nem) felhasználtam. A másik ami nagyon tetszett, az az, hogy mindennek különleges formája volt, így az összkép nagyon szép lett. Csakhogy ebből most semmi nem látszott. Sem a színekből, sem az ábrákból, mert az egészet egy nagy, sárga folt takarta. Mert a festék telibe ráömlött a vásznamra.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak, teljesen lefagytam. Mrs. Lee odarohant, hogy letörölje a sárga festéket, de nyilván nem járt sikerrel.
Döbbentem néztem Benre, aki mosolyogva (!!) nézte a festményemet.
-Ben... te voltál? - kérdeztem halkan.
-Mi?? Nem! - tagadta Ben azonnal.
-De! Én láttam, direkt lelökted a dobozt! - vágta rá valaki, nem is tudom ki, mert én csak Benre tudtam figyelni.
-Nem, véletlen volt, miért lökném le direkt? - kiabált Ben.
-Ne hazudj már nekem, láttam, hogy meglökted a karoddal!
-Nem!
-Ben... - szólaltam meg halkan. Észre sem vette, hogy éppen beszélek - Ben! - mondtam hangosabban. Végre ezt már meghallotta, és rámnézett - Te voltál?
-Nem - rázta meg a fejét.
-Nézz a szemembe, és úgy mondd mégegyszer.
-Nem. Én. Voltam - mondta a szemembe nézve. Hiába próbált átverni én láttam rajta, hogy hazudik ezért hitetlenül megráztam a fejemet.
Odamentem Mrs. Lee mellé, és megnéztem, hogy áll a festményem. Hát, rosszabb lett mint volt.
-Liv... Sajnos ennek annyi. Sajnálom, pedig komolyan mondom, ez volt az eddigi legjobb festményed - nézett rám szomorúan a tanár.
-Tudom... - suttogtam.
-Figyelj, mondom majd a galériának, hogy mi történt, biztos megértik.
-Oké. Köszönöm - biccentettem szomorú mosollyal az arcomon. Hát, nem életem legjobb napja. Haha, és még nincs vége.

Már mindenki hazament, csak én voltam egyedül a teremben, és Mrs. Lee, ugyanis segítettem neki összepakolni, és a festményeket bedobozolni, hogy a galériának átadhassuk.
Már szinte végeztünk, amikor Mrs. Lee hirtelen megszólalt.
-Liv... - szólt halkan.
-Hm?
-Beszéltem a galériával, és... muszáj kirakni a festményedet - nézett rám.
-Mi? De miért? - kérdeztem értetlenül.
-Nem tudom, nem értettem pontosan, hogy mit magyaráztak, de valami olyasmi, hogy fontos, hogy 15 festmény legyen, mert már direkt úgy alakították ki a termet, meg még valamit majd terveznek, amihez 15 kell, meg... á, nem tudom. Nem tudom miért, de a tiédet is kirakják. Próbáltam őket lebeszélni, de lerakták a telefont...
-Hát lehet még ennél is szarabb a napom? - nevettem fel kínosan. Mrs. Lee nem szólt azért, amiért nem a legszebben fejeztem ki magam, és inkább csak odajött hozzám, és átölelt, én pedig nem bírtam tovább, és kitört belőlem a sírás. Aznap először. És egyáltalán nem utoljára. (Haha, ez jó kis mondat).
-Nyugi, Liv, ne sírj. Ez csak egy kiállítás - nyugtatott Mrs. Lee.
-Tudom, de... én már nagyon vártam ezt a napot! - fakadtam ki - Nekem minden verseny és kiállítás fontos, kivétel nélkül! Ráadásul Ben ma nagyon kicseszett velem, nem is értem mi ütött belé. De nem baj, én még így is csináltam egy rohadt jó festmény, ami nagyon tetszett, erre mi történik? Tönkremegy! Azt már meg sem említem, hogy ki hibájából... A lényeg, hogy már elegem van, ebből az egészből! Nagyon rossz napom volt, már szeretném, hogy végre este legyen, de persze ez nem ilyen egyszerű. Ráadásul ki kell rakni a rikító sárga festményemet, mert a hülye galéria kitalálta, hogy pontosan 15 kép kell - mondtam ingerülten. Mrs. Lee nem mondott semmit, csak türelmesen hallhatott - Elnézést, nem tudom mi ütött belém csak... Én nagyon szeretem az összes rajzomat, és festményemet, meg minden, és ezt most nagyon sajnálom. Bocsánat, hogy így kifakadtam...
-Semmi baj - nézett rám kedvesen Mrs. Lee. Letöröltem a könnyeimet, és inkább folytattam a pakolást.