Változások

23. rész

Ma van az utolsó nap a télből, ezért - mivel tegnap esett a hó, ami még ma is megmaradt - úgy döntöttünk a többiekkel, hogy suli után elmegyünk szánkózni.
3 napja voltam orvosnál és végre levették a gipszem. Mondta a doki, hogy azért még vigyázzak rá, mert még eltelik egy kis időbe mire teljesen meggyógyul. Úsznom meg nyilván nem lehet.
Mikor végeztünk az iskolában mindenki hazament és megbeszéltük, hogy 1 óra múlva találkozunk Dylannél és onnan elmegyünk egy dombhoz ahol jól lehet csúszkálni. Hamar elkészütem, volt még fél órám, addig olvastam.
Kivételesen időben elindultam, sőt 7 perccel előbb odaértem mint amit alapból megbeszéltünk. Gondoltam becsöngetek, nem akartam kint fagyoskodni. Megnyomtam a csengőt, majd pár másodperccel később kinyílt az ajtó, nekem pedig elkerekedett a szemem, ugyanis (meglepő módon) Dylan állt előttem félmeztelenül, póló nélkül. Khm. Hát... öhm... nem mindennapi látvány tárult elém. Láttam már így korábban az edzésen, de azért nem ilyen közelről. Kicsit leblokkoltam, Dylan pedig összehúzott szemmel nézett rám.
-Nem jössz be? - kérdezte.
-Öö... de, persze - motyogtam. Beakartam menni az ajtón, de Dylannek esze ágába sem jutott arrébb menni, ezért sóhajtva a szemébe néztem.
-Arrébb mennél?
-Persze - bólintott, majd arrébb ment egy lépést, amivel igázából nem mentem sokra, ugyanúgy az utamat állta.
-Lekötelezel - sziszegtem, majd valahogy sikerült úgy bemennem, hogy nem értem hozzá egy kicsit sem Dylanhez, bár az illata megcsapott, ezért inkább gyorsan beslisszoltam a nappaliba ahol BonBon rohant felém, szájában a csörgő labdájával.
-Sziaa! - köszöntem neki, majd megsimogattam, utána pedig kivettem a szájából a játékot, majd eldobtam, ő pedig visszahozta, és konkrétan nekemvágta, hogy hajítsam el mégegyszer. Felvettem a labdát a földről, és újra eldobtam. Amíg BonBon elszaladt érte leültem a kanapéra. A kutya gyorsan visszajött és felugrott mellém, majd az ölembe mászott, majd kényelembe helyezte magát, én pedig folyamatosan simogattam. Eltelt így 1 perc majd Dylan is bejött a szobába (még mindig póló nélkül) és keresett valamit. Azt hittem, hogy egy pólót akar felvenni, de nem, csak a töltőjét kereste. Miután felrakta a telefonját tölteni, megállt a tükör előtt majd elkezdett fésülködni. Miután ezzel kész lett, elkezdtett mászkálni össze-vissza, mert éppen a táskájába pakolta be a cuccokat de mindig otthagyott valamit a szobájában.
-Mi lenne ha a szobádban készülődnél? - kérdeztem, mert már kezdett elegem lenni abból, hogy ott mászkál előttem póló nélkül. Képtelen voltam nem nézni, ezért gondoltam jobb ha nem előttem készülődik, én viszont nem tudtam felállni, mert BonBon elaludt az ölemben és nem akartam felkelteni.
-Miért jöttél át ilyen hamar? - kérdezett vissza.
-Na látod, ezt én sem tudom - vontam meg a vállam. Dylan folytatta a pakolást, és én még mindig nem tudtam nem nézni, ezért megint megszólaltam.
-Oké, nem tudnál felvenni egy pólót?
-Mindjárt - válaszolt Dylan. Eltelt kb. 2 perc, mire végre felöltözött. Úgy tűnt kész lett, de mivel még a többiek nem jöttek meg, leült mellém. Egy darabig nagyon csöndben volt, majd összeráncolta a szemöldökét, és megkérdezte:
-Ki szuszog?
-BonBon. Alszik - feleltem. Dylan lehajolt, hogy láthassa a kutyát, majd elmosolyodott.
-Tényleg. - Ahogy ezt kimondta, csöngettek, mire BonBon összerezzent. Megsimogattam, és mivel felébredt, leraktam a földre és felálltam.
-Gyere Olivia! - kiáltott Dylan az előszobából.
-Jövök! - kiabáltam vissza. Intettem BonBonnak majd felvettem a kabátomat és sapkámat majd kimentem az ajtón, ahol már a többiek vártak. Összesen 7-en voltunk (Én, Dylan, Mia, Madelyn, Ellie, Josh és Jason) és 3 szánkó.
Elindultunk a domb felé, ahová hamar oda is értünk, majd együtt felmentünk a tetejére.
-Oké, ki kezd? - nézett körbe Jason.
-Jössz velem, Liv? - kérdezte Madelyn.
-Igen - bólintottam. Felültünk a szánkóra, én előre, Madelyn pedig mögém, majd Jason megfogta a hátulját a szánkónak, hogy ellökjön, mire én gyorsan hátrafordultam.
-Azért óvatosan, oké? Most vették le a gipszet.
-Oké - biccentett Jason - Kicsit lökök
csak. - Visszafordultam, majd Jason meglököttt minket, mi pedig suhanni kezdtünk a lejtőn. Hamar leértünk, borulás nélkül megúsztuk. Visszamentünk a domb tetejére, ahol éppen Mia és Ellie készültek csúszni.
Körülbelül már fél órája szánkóztunk, amikor felmerült az ötlet, hogy versenyezzünk. Mindenki leült egy szánkóra, kivéve engem, mert nem akartam a karomat beütni, mert most aztán mindenki száguldozni fog. Mia Madelynnel volt, Jason Dylannel, Josh pedig Ellievel.
-Oké, 3,2,1-re mindenki elindul - mondtam - Tehát... Három! Kettő! Egy! - kiáltottam. Mindenki elindult, majd Mia és Madelyn értek először célba, ezért elégedetten összepacsiztak.
Mentek a többiek még pár kört, minden páros nyert legalább egyszer, de a legtöbbször Miáék nyertek. Mivel már meguntuk a szánkózást Ellie felvetette azt az ötletet, hogy építsünk hóembert, ami mindenkinek tetszett.
-Hamár ilyen sokan vagyunk, legyen jó nagy - mondta Madelyn - A fiúk elkezdik, azután már ha nagyobb, a lányok segítenek.
Josh a fejét csinálta, Jason a középső részét, Dylan pedig az alját. Amikor már nagyon nagy volt Dylané, beálltam mellé segíteni, így már ketten gurítottuk. Madelyn beállt Josh mellé, Ellie pedig Jason mellé.
-Te nem segítesz? - kérdeztem Miát.
-Azon gondolkodom... hogy kéne valami répaorr meg gombok... - tűnődött Mia.
-Tényleg! Jó, hogy eszedbe jutott!
-Elmehetek érte hozzád, Dylan? - kérdezte Mia.
-Igen, persze. Tessék, itt a kulcs - adta oda neki a kulcsot Dylan.
-Köszi - mondta Mia, majd elindult, mi pedig tovább gurítottuk a golyókat.

Éppen kész lettünk, amikor megláttuk Miát a távolban egy nagyon nagy szatyorral a kezében. Amikor odaért hozzánk levágta elénk a cuccokat.
-Majd' megszakadtam, de egyikőtök sem segítene. Nagyon nehéz ez a sok cucc - fújta ki magát Mia.
-Nem is csodálom, mi van ebben, egy egész ház? - nézett Madelyn a csomagra. - Nem találtad azt amit hozni szerettél volna, ezért gondoltad hozol mindent, biztos ami biztos? - kérdezte Madelyn, mire mind felnevettünk.
-Nem, csak azt mondtátok nagy hóembert akartok ezért mindenből nagyon hoztam - vonta meg a vállát Mia.
-Na akkor rakjuk fel a dolgokat! - szólt Ellie.
Nagy nehezen felraktuk a golyókat egymásra, majd a gombokat, a sálat, a kezét (faágból) és az orrát is felraktuk, de nem értük el a legtetejét, így nem bírtuk felrakni a fejére a nagy piros lábast.
-Mia, esetleg széket nem hoztál? Csak mert az is elférne ebben a nagy táskában... - mondta Madelyn.
-Hát az pont nincs - tárta szét a karját.
-Emeljen fel valaki, megpróbálom felrakni - szóltam.
-Jövök - mondta Dylan. A derakamnál fogva felemelt, mire én sikeresen fel tudtam helyezni a hóember kalapját.
-Kész! - kiáltottam, mire Dylan óvatosan leengedett. Mindannyian megcsodáltuk a művünket, csináltunk is róla (és vele) pár képet.
-Na menjünk most már mert megfagyok - vacogott Mia.
-Én is - helyeselt Ellie. Elindultunk Dylan háza felé, és hamar meg is érkeztünk. Dylan bement, majd mindenki hazament. Én is hazaindultam, majd amikor hazaérkeztem, teljesen átfagyva mentem fel a szobámba.