Változások

84. rész

Arra ébredtem, hogy valaki a derekamat simogatja. Először nem tudtam, hogy hol vagyok, aztán rájöttem, hogy Dylan fekszik mellettem, én az oldalamon fekszek, miközben ő hátulról átölel.
   Elmosolyodtam, aztán amikor Dylan rájött, hogy már felébredtem, közelebb húzott magához, mire a testünk összeért, és akkor tudatosult bennem még egy dolog: hogy mindketten teljesen meztelenek vagyunk.
   És aztán, amikor Dylan elkezdte lágy csókokkal beborítani a vállam, majd az egész karom, hirtelen az este emlékei rám zúdultak: Miután együtt megfürödtünk, Dylan felkapott a kezébe, majd behozott ide, a szobába, lefektetett az ágyra, felém tornyosult, majd folytattuk azt, amit már egyszer igazából a zuhany alatt befejeztünk. Csak aztán... itt újrakezdtük.
   Aztán nem is tudom mikor, valamikor az éjszaka folyamán egymást átölelve nyomott el minket az álom, úgy, hogy elfelejtettünk bármit is magunkra kapni.
-Jó reggelt, szerelmem - suttogta a fülembe Dylan.
-Jó reggelt.
-Hogy aludtál? - simított végig a szájával a nyakamon.
-Jól - feleltem szűkszavúan.
-Annak örülök - nyomott lágy csókokat a bőrömre.
-Dylan... - mondtam halkan.
-Igen? - Azt akartam neki mondani, hogy fejezze ezt be, mert...
   Nem jutottam a gondolat végére, ugyanis hirtelen megéreztem Dylan nyelvét a bőrömön.
-Mindegy. - Átfordultam a másik oldalamra, hogy szembekerüljek vele, majd gondolkodás nélkül megcsókoltam.
   Keze átfogta a derekamat, és magához húzott, mire testünk megint összesimult.
-Jézusom, Olivia, ha tudnád, hogy milyen hatással vagy rám... - morogta Dylan két csók között.
-Tudom.
-Azt hittem kettőnk közül én vagyok a magabiztos - simította meg a hátamat.
-Túl sokat vagyok a közeledbe, így rám is átragadt egy kicsi magabiztosság - mondtam.
-Szerintem ez még így is kevés - suttogta.
-Mi? - kérdeztem.
-Az együtt töltött idő - felelte, majd nem mondott semmit, csak hirtelen megragadta a derekamat, és az ölébe ültetett.

11-kor még az ágyban feküdtünk. Nem volt kedvünk felkelni. Jól elvoltunk ott együtt.
   Dylan hirtelen elnevette magát.
-Mi az? - emeltem fel a fejem a mellkasáról, amin addig pihentem.
-Most jöttem rá, hogy nem mostunk fogat - felelte.
-Basszus... tényleg! És te ezen nevetsz? - néztem rá mérgesen.
-Szerinted nem vicces?
-Nem - dünnyögtem, majd visszahajtottam a fejem a mellkasára - Fel kéne kelni.
-Akkor keljünk.
-Lusta vagyok - közöltem.
-Gyere! - Felállt, majd felöltözött, amíg én továbbra is az ágyban feküdtem - Nem jössz reggelizni, Olivia? - kérdezte.
-Adsz egy pólót? - kérdeztem vissza.
-Te nem hoztál?
-De. De a tiéd jobb - mondtam.
-Oké - nevetett fel. Adott egy pólót, én pedig megerőltettem magam, és én is felöltöztem. Viszont utána visszafeküdtem az ágyra.
   Dylan sóhajtott egyet, majd hirtelen odament hozzám, és felkapott a kezébe.
    Levitt a lépcsőn, majd a konyhába lerakott egy székre.
-Mit kérsz? - kotorászott a szekrényben - Van fánk, muffin, meg pizzás csiga.
-Fánk - feleltem.
-Oké. - Amíg ő keresett egy tányért, én gyorsan írtam anyának, hogy még élek, és hogy ebédre otthon leszek. - Tessék - rakta le Dylan elém a reggelit.
-Köszi - mosolyogtam rá.
   Amikor végeztünk a reggelizéssel, eszembe jutott, hogy még mindig nem mostam fogat, ezért bementem a fürdőbe.
   Miután én végeztem, Dylan is ment utánam megmosni a fogát.
   Bementem a szobába, és ott vártam rá, hogy végezzen.
-Kész vagyok - jött be az ajtón. Leült mellém az ágyra, majd felém hajolt - Így már jó? - lehelt rám, mire rajtam végigfutott egy borzongás.
-Igen - mosolyodtam el, majd a nyakát megragadva magamhoz húztam egy csókra - Bár előtte sem voltál büdös - közöltem csak úgy mellékesen.
-Kösz - nevetett fel, majd a derakamat megragadva az ölébe ültetett, hátát pedig nekitámasztotta az ágytámlának - Hányra mész haza?
-Nincs megmondva, csak annyi, hogy ebédre - feleltem.
-Akkor még van egy kis időnk.
-Igen - bólintottam. Átkaroltam Dylan nyakát, a fejemet pedig a mellkasára hajtottam. Ő az egyik kezével a derekamat átfogva ölelt magához, a másikkal meg a hátamat simogatta.
-Egy kicsit így maradhatunk? - kérdeztem halkan.
-Persze - suttogta, majd egy puszit nyomott a fejemre - Akár órákig. Hidd el, én nem bánom. - Elmosolyodtam, majd mélyen beszívtam Dylan illatát.

Amikor hazamentem, felmentem a szobámba... és amikor benyitottam az ajtón, úgy felugrottam ijedtemben, hogy még a kezemben lévő táskát is elejtettem.
-Úristen, Lily, a szívbajt hoztad rám! - meredtem a húgomra, aki az ágyamon ült, egyenes háttal, és pont a szemembe nézett, amikor beléptem a szobába.
-Lenne egy kérdésem - szólt.
-Mi? - tettem le a táskámat a földre.
-Gyere, ülj ide! - mutatott az ágyra.
-Öhm... okéé... - Egy kicsit megfordult az egész testével, hogy szembekerüljön velem, majd mélyen a szemembe nézve csak annyit mondott, hogy:
-Mondj el mindent!
-Mi van? - ráncoltam a szemöldökömet.
-Tudod te miről beszélek.
-Nem Lily, nem tudom! - ellenkeztem - Kifejtenéd egy kicsit, hogy miről beszélsz?
-Hát Dylanről! - vágta rá. Ne, ne, ne, ne... - Mesélj egy kicsit róla!
-Nincs mit mesélnem - vontam meg a vállam, miközben próbáltam leplezni az idegességemet.
-Tudom, hogy ez nem igaz! - Éreztem, hogy kicsit elsápadok. Vajon tudja, hogy együtt vagyunk?
-Nem értem miről beszélsz - ráztam meg a fejemet.
-Jaj, Liv, nagyon idegesítő vagy! - sóhajtott - Figyelj... ne mondd már nekem, hogy ennyi idő után sem hiszed el, hogy tényleg crusholod! És egyértelmű, hogy ő is téged. Mire vártok? - kérdezte. Nem válaszoltam. - Már párszor ottaludtál nála, meg ő is itt... - Ó, az a pár alkalom kicsit több volt... - Nem történt semmi érdekes?
-Nem - ráztam a fejem.
-Ahj, komolyan mondom, annyira bénák vagytok! - sóhajtott - Most már nekem kell intézkednem... - dünnyögte alig hallhatóan, mire felkaptam a fejem.
-Mi? Lily, ne csinálj semmit!
-Pedig valakinek muszáj lesz, mert nem tudom tovább nézni a szerencsétlenségeteket.
-Lily... légyszi, ne csinálj semmit! - kértem.
-Azt majd meglátjuk.... - mosolygott sejtelmesen. Már éppen mondani akartam valamit, amikor felállt, és kiviharzott a szobából.