Változások

87. rész

Az utolsó előtti tanítási napon amint kicsöngettek, Dylan rögtön ott termett a padom mellett.
-Olivia - ült le mellém, ahol amúgy Ellie szokott ülni, csak ő elment mosdóba.
-Hm?
-Képzeld, valaki írt nekem. Tippelj ki.
-Nem tudom - vontam meg a vállam, majd elgondolkodtam és elkerekedett a szemem - Ugye nem?
-Kire gondolsz? - kérdezte mosolyogva.
-A húgomra.
-Eltaláltad - bólintott - Tessék - nyújtotta oda a telefonját - Olvasd el.
-Félek - néztem le a megnyitott üzenetre, majd egy „most vagy soha” sóhaj után elkezdtem olvasni.
„Dylan! Utoljára akkor beszéltünk, amikor a hülye nővérem a méghülyébb Bennel randizgatott. De szerintem ideje újra helyre rakni a dolgokat, amiket amúgy nektek kéne, de mindegy. Szóval... nem tudom, de amúgy te vak vagy?? Sőt, te is, meg Liv is azok vagytok, mert nem tűnik fel, hogy egymásba vagytok zúgva?? Már fél éve szenvedtek, és egyikőtök sem mer kezdeményezni! Livet megértem, mert ő gyáva nyuszi, na de te, Dylan?? Csókold már meg, az ég szerelmére! Vagy legalább hívd el randizni! (Aztán csókold meg!!) Ha te nem teszed meg, belépek a fiókodba, és írok neki a nevedben. Lehet, hogy most nevetsz rajta, de hidd el, hogy megteszem! Rohadtul idegesítőek vagytok! Egyébként... annak ellenére, hogy most kiabálok veled, bírlak, meg minden, szóval hajrá!"
-Jézusom - néztem fel a telefonomból döbbenten - Ez nem normális!
-Ki a nem normális? - érkezett meg Ellie a mosdóból.
-Lily - feleltem.
-Ó, apropó Lily - szólt közbe Madelyn - Beszéltünk 4-en videochatben tegnap.
-Jaj, ne - hajtottam le a fejemet a padra.
-Mi az? - kérdezte Madelyn.
-Semmi, folytasd csak! - legyintettem.
-Gondolom sejted, de rólad, és Dylanről beszéltünk.
-Ezen most nagyon meglepődtem - szólt Dylan.
-A lényeg, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy ez így nem mehet tovább.
-Te hallod, hogy mit mondanak? - bökte meg Dylan a vállamat.
-Nem - ráztam meg a még mindig padon lévő fejemet.
-Én sem.
-Haha, nagyon viccesek vagytok. De most komolyan, mire vártok? - kérdezte Madelyn.
-Lányok. Eddig legalább Dylan háta mögött kérdeztetek ilyeneket, de most már őt is zaklatjátok?? - néztem fel végre  - Komolyan, ti nem tudjátok mi az a fiú-lány barátság?? - kérdeztem kicsit ingerülten.
-Tudjuk, és ez nem az - felelte Ellie.
-De, az! Fogadjátok már el végre, és hagyjatok békén ezzel a hülyeséggel!
-Mi csak jót akarunk!
-Fogalmatok sincs, hogy mi a jó, és mi nem! - Fogtam magam, és felálltam, majd kiviharzottam a teremből.
-Hé, Olivia! - jött utánam Dylan. Megálltam, és felé fordultam.
-Jól vagy? - kérdezte, miközben behúzott engem a folyosó olyan részére, ahol senki sem volt.
-Nem - feleltem őszintén - Már elegem van ebből a titkolózásból. Annyira, de annyira el szeretném mondani nekik! Még azt sem tudják, hogy már rég nem vagyok szűz! Még a saját anyám se! - Dylan közelebb lépett hozzám, és szorosan átölelt - Most is, a semmiért voltam velük ingerült. Pedig ők tényleg csak jót akarnak! - Pár percig Dylan nem mondott semmit, majd végül megszólalt:
-Figyelj... ha neked ez így nem jó, akkor akár...
-Ne Dylan, ne is folytasd! Tudom, hogy azt akarod mondani, hogy szakítsunk és nem, nem fogunk! Ha kell, évekig várok. - Dylan elmosolyodott, majd mélyen a szemembe nézett:
-Rendben. Az lesz, amit szeretnél. - Közben becsöngettek, ezért Dylan elengedte a kezem, amit addig szorongatott, majd visszamentünk a terembe.

Az összes órán beszélgettünk, vagy filmet néztünk, ráadásul az utolsó két órát elengedték, így összességében hamar eltelt a nap.
-Bocsi, hogy kicsit goromba voltam - mondtam a lányoknak, miközben éppen mentünk le a lépcsőn.
-Semmi baj - vonták meg a vállukat.
-De tényleg. Nem kellett volna így kiakadnom.
-Igazából megértem, hogy mérges voltál. Nem kellett volna beleszólnunk kettőtök dolgába. Csináljátok a saját tempótokban.  - Elmosolyodtam, majd átöleltem őket.
-Ezt amúgy elmondhatnátok Lilynek is - jegyeztem meg.
   Miután elköszöntünk egymástól, Dylannel elindultunk haza.
   Amikor odaértünk a házhoz, láttuk, hogy nyílik Mrs. Rogers ajtaja, ezért futásnak eredtünk, és úgy rontottunk be a házba, mintha az életünk múlna rajta. Szerencsére, most sikerült kikerülnünk a kedves szomszédot, na meg persze a kecskéit.
-Már megijedtem, hogy elkap minket - szólt Dylan kicsit kifulladva a sprinteléstől.
-Én is - bólintottam, majd felnevettem, mikor Dylan megragadta a kezemet, magához húzott, és átölelte a derekamat.
-Lilynek hány órája van? - kérdezte.
-6 - feleltem - Már ha nem engedik el őt is hamarabb. Bár szerintem nem fogják, mert törije és magyarja lesz, és azt egy tanár tartja, aki nagyon szigorú.
-Akkor még van körülbelül másfél óránk.
-Igen. De legyen inkább csak egy és negyed.
-Legyen - bólintott, majd még közelebb húzva magához megcsókolt.
   Felmentünk a szobámba, ahol mindketten elterültünk az ágyon.
-El sem hiszem, hogy már csak egy nap, és nyári szünet - bámultam a plafont, miközben az egyik kezemmel Dylan haját birizgáltam, aki mellettem feküdt - Gyorsan eltelt ez az egy év. Vagyis neked csak fél. Tényleg, hogy tetszik eddig a suli? - fordultam felé.
-Tetszik - felelte - Sokkal jobb, mint az előző sulim. Megérte átjönnöm ide. Már csak miattad is - mondta, mire elmosolyodtam.
-Az előző suliddal mi volt a gond? Miért jöttél át ide? - érdeklődtem.
-Sok volt a problémás gyerek. Egyik rosszabb volt a másiknál. Meg a tanárok sem voltak túl jók. De nem ez volt az egyetlen ok, amiért iskolát váltottam.
-Hanem? - vontam fel a szemöldökömet.
-Kiderült, hogy egy maffiavezér fia vagyok. Ezek után senki sem akart velem barátkozni, hiába mondtam, hogy nekem semmi közöm az apámhoz. Nem tudom, hogy egyébként hogy derült ki, a lényeg, hogy utána egyedül maradtam, pedig előtte sok barátom volt, de úgy tűnik nem voltak igaziak. Bár igazából ugye az egész osztály hülyékből állt, szóval nem vesztettem sokat - vonta meg a vállát. Nagyon megsajnáltam. Nem is foglalkozik vele az apja, de persze az ilyen helyzetekben ez nem számít, mert az emberek rögtön ítélkeznek.  - Igazából... - szólalt meg újra - Többek között ezért sem akartam neked ezt sokáig elmondani. Féltem, hogy te is így reagálnál. - Közelebb bújtam hozzá, majd a fejemet ráhajtottam a mellkasára, ő pedig szorosan magához ölelt.
-Engem nem érdekel az apád. Az érdekel, hogy te ki vagy valójában. És igaz, őt nem ismerem, mégis, az elmondottak alapján tudom, hogy nem hasonlítasz rá. Próbáltál tőle hónapokig elzárni, hogy ne kelljen titkolóznunk. De nekem megéri az összes hazugság, hidd el - adtam egy puszit az arcára - És bár te sosem panaszkodsz, tudom, hogy te is unod már ezt. Ezért köszönöm, hogy nem hagysz el.
-Sosem foglak Olivia Graves, ezt megígérem - nézett mélyen a szemembe, mire elvesztem a szürkéskék szempárban.
-Én sem téged. Kisujj eskü - nyújtottam felé az ujjamat, amit ő összevont a sajátjával.
-Kisujj eskü - bólintott mosolyogva.
   Újra visszahajtottam a fejem a mellkasára, és úgy maradtam addig, amíg Dylannek nem kellett hazamennie Lily miatt.